Magyar Guns élet - avagy ehhez tényleg fanatikusnak kell lenni…

A Guns 'n' Roses kitalálta, de nem használta a Hollywood Rose nevet. A magyar tribute zenekar erre lecsapott.

Hogy a Guns 'n' Roses-nak hogyan kezdődött a "karrierje" Magyarországon? Voltak idők, valamikor a hetvenes években, amikor még Axl Rose, - akkor még Billy Bailes- is csak kisgyerek volt, amikor hétfőn még nem volt adás a tévében… "majd a rendszerváltás után, úgy kilencven körül, 20-30 külföldi csatornád lett hirtelen… egyiken pankráció ment, a másikon csak rajzfilmek, és volt olyan, amelyiken meg csak zene…"

Beindultak a zenei tévék. És ezeken a csatornákon elkezdett ömleni az amerikai és máshonnan a világból érkező muzsika, amit előtte csak az igazán fanatikusok hallgattak itthon. És hát sokan tudták mi a jó… a Sweet Childe-ot és a Paradise City-t akár naponta hatszor is leadták akkoriban, s az egy évig várakozó Welcome to the Jungle-nak is a Sweet Child hozta meg a sikert. Sok gyerek ennek a zenei "dömpingnek" a hatására kezdett el akkoriban gitározni, és akad olyan, aki emiatt ma valamelyik tribute band, azaz tiszteletzenekar tagja.

De ugorjunk csak tovább a sztoriban… 1992-ben ellátogatott hazánkba az akkor már itthon is népes rajongótáborral rendelkező Guns 'n' Roses, és egy felejthetetlen bulit csaptak a Népstadionban. Axl a koncert végén tizenkét szál rózsát dobott szét a közönségnek, a szerencsések, akik elkaptak egyet, máig féltve őrzik ezt az ereklyét…

Közben pedig folyamatosan jelentek meg az albumok, klipek. A fanatikusok és rajongók száma pedig egyre emelkedett. Mígnem 2003 őszén két lelkes rajongó - a dobos Zaba, és a ritmusgitáros Kanyó megalapítja az első magyarországi, s talán az első környékbeli Guns 'n' Roses tribute band-et, a Hollywood Rose-t. (Kezdetben ezt a nevet szánta Axl Rose és Izzy Stradlin az akkor még kezdő zenekarnak!)

Sokat kellett próbálni mire a repertoárt megtanulták, de a munkának hamar meglett a gyümölcse: néhány kisszínpados, ám teltházas koncert után jöttek az ugyancsak teltházas nagyszínpados koncertek a Ráday-kupolában. Ezt sok egyéb felkérés követte, köztük a máig sikeres nyári Orczy-kerti bulik, - ahol a hagyomány szerint bárki beszállhat a ringbe a fiúkkal…- majd 2005-től a külföldi fellépések.

Több mint hobbi, de nem lehet belőle megélni

Minden hétvégén valahova hivatalos volt a zenekar, mondhatni, hogy maximális "koncerttervet" teljesítettek, hiszen a zenélés mellett mindannyiuknak van egy másik munkájuk. Ahogy ők mondják: " több mint hobbi, de nem lehet belőle megélni." És miért csinálják mégis? Mert "Ezek az emberek mind nagyon szeretik a Gunst, fanatikusok egytől-egyig… mert ehhez fanatikusnak kell lenni, komolyan kell venni, profin művelni… csak úgy lehet…hiszen az a jó, ha azt csinálhatod, amit szeretsz… és ha azt a zenét játszhatod, amit szeretsz, akkor az nem megerőltető."

Majd körülbelül egy évvel később, 2004-ben megalakult a második tiszteletzenekar, a Dust 'n' Bones, ami pedig az egyik szám címét kapta nevéül. Természetesen állandó rivalizálás folyik a két magyar banda között, így egészséges, hiszen ha nem szítanák egymásban ezt a versengést, akkor nem fejlődnének, nem lenne miért.

Tehát ez így van jól. "Azt meg, hogy melyik a jobb, mindenki döntse el magában…"- mondják a tagok. Viszont, ami minden tribute zenekar érdeme, hogy az emberek újra elkezdtek élőzenét hallgatni, koncertre járni. Mert ezek az együttesek azt a zenét, életérzést hozzák el nekik, amit szeretnek, amiért rajonganak, ami mozgatja őket. Meg kell teremteni azt a hangulatot, feelinget, amit az eredeti banda hordoz. "Ez egy életérzés… itt arról van szó, hova akarsz tartozni. Mindenki akar valahová tartozni, és a zenét mindenki szereti." Lelkes emberek belelkesítik a tömeget, akik ugyanolyan fanatikusok, mint maguk a zenészek, maximum ők nem zenélnek. Ezért fogadja a közönség mindenhol akkora lelkesedéssel a tribute zenekarokat.

És ez persze nem csak a nézőnek felejthetetlen…"Egyik koncert után például odajött valaki, hogy nagyon köszöni, mert ő kint volt a '92-es koncerten a Népstadionban, és mi most ugyanazt az élményt adtuk vissza neki, mint amit akkor átélt… köszöni szépen… ez persze nagyon jól esik…" Egy-egy ilyen koncertre teljesen különböző korosztályok is elmennek. Fiatalok, és idősebbek egyaránt, és hozzák a gyerekeiket is.

Elég-e zeneileg maximálisan megközelíteni az érzést- teszem fel a kérdést… a válasz pedig az, hogy persze, valamennyire kell a külső hasonlóságra is adni, hiszen ez az egész show-csinálás, az embereket szórakoztatni kell, és ez is a show része. Egy Kiss Forever Band-nek vagy egy Elvis imitátornak totálisan úgy kell kinéznie, mint az eredetinek. Be kell öltöznie, ugyanúgy kell mozognia… viszont egy Guns tribute-nél ez nem is annyira fontos. Nem ez az első.

A zene a lényeg, az, hogy olyan gitáron játsszál, mint amilyen például Slash-nek van, mint a duplanyakú gitár, vagy a Gibson, Slash-erősítő… ezekben nagyon sok idő és pénz van benne, mire ezt megveheted, spórolsz rá, félreraksz. Meg a karakterek mozgására, kinézetére azért nem árt figyelni… de ezekkel nincs is gond a hazai Axl Rose- oknál. Persze külföldön sokan totálisan komolyan veszik, és sok helyen teljes parókákban és jelmezekben lépnek fel. Bár nincs is annyira sok ilyen zenekar a környező országokban… Nálunk van kettő, Olaszországban elvileg egy, és a németeknél is egy. Ezért is fogadják külföldön olyan nagy lelkesedéssel a mieinket, hiszen ezek a számok világszerte ismertek. A Hollywood Rose bejárta a környező európai országokat, léptek fel például Svájcban, Németországban, Csehországban, Hollandiában, és nem is egyszer-egyszer. Akkora sikerük volt, hogy általában visszahívták őket mindenhova. Guns 'n' Roses-ból kevés van, viszont Ac/Dc emlékzenekarból elég széles a paletta, csak Németországban több mint 300 akad.

Aztán eljött 2006 májusa, vele együtt a Guns 'n' Roses is Magyarországra. Hiába, hogy már nem az eredeti felállással, és több órás várakoztatás után ment le a koncert, akkor is újra egy óriási élményt hoztak el nekünk.

Nekem ez fontos volt

És ha már az élményeknél tartunk, utolsóként a legnagyobb élményéről kérdeztem Sunny-t, a Hollywood Rose volt szólógitárosát. Mire ő azt mondta, hogy tulajdonképpen minden koncert egy óriási impresszió, egy nagy tapasztalat. Végül kiválasztott egyet, ami mégis a leg volt számára: "Egyszer nem volt sofőrünk, ezért megkérdeztem apámat, nem vezetne-e ő. Eljött velünk, és akkor végre élőben is meglátta mi ez, milyen ez, megértette mit is csinálunk mi valójában. Nekem ez fontos volt, mert abban a pillanatban ő átértékelte, hogy mit is csinálok én valójában… mutattam neki ugyan filmen, meg játszottam otthon gitáron, de élőben azért ez teljesen más látni… Persze mindegyik külföldi koncert nagyon nagy élmény. Elindulsz innen csütörtök éjjel a munkád után, szabadságot veszel ki másnapra, beülsz a buszba, és már a Lágymányosi hídnál akár hulla részeg vagy… huszonöt, harminc évesen úgy érzed magad, mint egy osztálykiránduláson…"

Befejezésnek asszem levonom a konzekvenciát, ami nekem ebből lejött: ehhez tényleg fanatikusnak kell lenni!

- Kurcz Orsi -

[2009.04.06.]