A Ghymes Álombálom nem ütötte ki a zenekar Hélyavarázsát

A Ghymes-t talán már nem kell bemutatni senkinek. Újra egy érdekes című albummal rukkolt elő a zenekar; ezt megszokhattuk már tőlük, hiszen korábbi lemezeik címe is elég költői volt.

Nekem személy szerint a „Hélyavarázs” viszi a pálmát, azt a lemezt mai napig szívesen hallgatom. Vajon az „Álombálom” változtat ezen az álláson? Hát halljuk és említsünk meg néhány dalt!

A „Vándorének” az első, ami a Ghymes-től megszokott lemezkezdő dalok sorába áll be, mégpedig azzal, hogy ez az egyik legslágeresebb nóta a cd-n. Tipikus Ghymes hangszerelés és éneklés a versszakokban, aztán a refrén tömegéneklése, ami nagyon feldobja. Ez a tömegéneklés és kiabálás szinte minden dalban jelen van.

A dalszöveget itt is és persze minden számnál külön értelmezni kell. Már csak azért is, mert szintén megszokott dolog már a zenekar lemezein, hogy a szöveget sok helyen nem lehet érteni. De a mellékelt szövegkönyv alapján tartalmat bárki magáévá teheti. Így olvasva a szövegeket olyan, mintha egy verses füzetet lapoznánk. El bírom képzelni, hogy először versek születnek és utána vannak ezek megzenésítve.

Következő nóta, a címadó, „Álombálom”. Maga a cím számomra rejtély és a dalból se derül ki a jelentése. Egy imaszerű mormolással kezdődik, utána a vezető motívum következik, amely elég feszültségkeltő, ezt már csak fokozza a tömegkiabálós folytatás. Egyébként a feszültségkeltés jellemző jónéhány számra a lemezen. De talán ez a legkatartikusabb.

Az „Álmodva” című következő nóta már egy lírai szerzemény, melynek szövege egy Petőfi Sándor vers. Ennek ellenére cseppet sem lóg ki a sorból szövegileg.

Idegenül csengett

A „Hova, hova” című felvétel az első, ami számomra rendkívül idegen. Maga a szövegvilág, a hangszerelés, a szólóének és kórusfelelgetés a zenekartól idegen. Egy versszak és egy refrén ismétlődik végig, bár ez valószínűleg szándékos. Ráadásul a muzsika nagyon feszültségkeltő; az ütősök kapják a főszerepet, ezzel is a dal mondandóját kihangsúlyozva, nevezetesen a rohanó, monoton életmódot.

És ha már a Ghymestől idegen hangzású nótáknál járunk, feltétlenül meg kell említeni a „Semmi baj”-t. Hát! A dal műfajilag egy elég összemosódott valami. Nekem a „Hawai feeling”-et juttatja eszembe. A fő ének mellett a kórus olyan, mintha egy pálmafás sziget bennszülött kórusát hallanánk magyarul. Idegen a zenekartól, de aranyos és sokak kedvence lehet. Valószínűleg az együttes néhány új szerzeményével a nagyközönség felé szeretne nyitni, slágeresebb dalokkal, érthetőbb szöveggel és könnyedebb hangszereléssel.

Nyitni a nagyközönség felé

Ide sorolhatnánk a „Szerződés”-t is... Bár az érthetőbb dalszöveget nem kell szó szerint venni, hiszen nem elbutulásról van szó. Például a fent említett dalban hangzik el a következő sor, ami az egyik kedvencem: „A kezeidben sorsjegy voltam, azt súgtad, ez a világ az enyém, ha lekapartad a mázat rólam, ne felejts mosolyogni, ez a nyeremény”. Zseniális! De ide tartozik még a „Hol voltál” is. Vidám, könnyed kis szám, nagyon jó ötletekkel, mint a menet pergő játék, vagy a közepén hallható kóruskánon.

A másik hangulati oldal a feszültségkeltés, amiről már beszéltünk, az egyik dalnál olyan jól sikerült, hogy bevallom, már a végére felidegesített. Ha ezzel ez volt a cél, akkor száz százalékos lett.

Negatív csúcspont

A „Mámorjáró”-t csak erős idegzetűek hallgassák - nekem a cd negatív csúcspontja a „Hova, hova” után. A már sokadszor visszatérő szólóének, kórusfelelgetés a 11-edik dalnál elég unalmassá válik, ráadásul nagyon töltelék íze van a nótának. Maga a zenei megvalósítás itt is, mint minden dalnál zseniális, de maga az egész felvétel nagyon kilóg számomra.

De minden bosszúságomat elfelejtem a lemezzel kapcsolatban, ha az utolsó „Kézfogás” című számot meghallgatom. Méltó lezárása az albumnak. Fenséges felemelő és olyan sorokat tartalmaz, amit nem lehetett volna szebben és igazabban megfogalmazni. Mindenkinek kötelező „hallgatvány”.

Összegezve nálam nem dőlt meg a Ghymes slágerlista első helyezettje, a „Hélyavarázs” album, de az Álombálom is nem csak egy lemez, hanem igazi érték a magyar zenetörténelem polcán.

– norro –

[2009.04.29.]