"Nem kell feltétlenül a legnagyobb dívát idehozni, elég körülnézni itthon"

Idén a Nemzeti Színházban rendezik az ünnepséget, onnan jelentkezik az MTV május 24-én este az m1-es és az m2-es csatornán tartandó Bolyai-díjkiosztó gála, ahol neves népzenészek műsorát nézhetik meg az érdeklődők, melyből a sajtótájékoztatón egy rövid ízelítőt kaptunk Herczku Ágnestől. A rangos díjjal az alapító magánszemélyek célja a kimagasló eredményt elérő tudósok anyagi és erkölcsi elismerése.

A díj egyik alapítója, Lantos Csabával a tájékoztató után adott interjút a nepzene.hu-nak...

- Kiben indult el az a gondolatmenet, hogy a Bolyai-díjat ilyen formában összekössék a népzenével?

L. Cs.: Mivel ez alapvetően egy magyar díj és anélkül, hogy ultranacionalista nemzeti trikolorba burkolóznánk, nyilvánvalóan a magyar tudományról szól. Számomra természetes volt, hogy valamilyen alkotóművészről szóljon azt est műsora. Nyilván van egy díjátadásnak egy kulturális része is, kötött elemekkel; a Köztársasági Elnök Úr beszél, maga a díjazott mond pár gondolatot a munkásságáról és az életéről, és ezt az egészet összefogja valamilyen műsor, aminek jó esetben van egy olyan gondolati tartalma, ami illeszkedik ahhoz a küldetéshez, amit a Bolyai-díj képvisel.

- Mi illeszkedhetne jobban hozzá, mint a magyar zene, aminek kiváló a hagyománya nálunk? Bartók Béla előtt is jó néhányan kutatták a magyar népzenét, ami vele sem ért véget, Kalló Zoltán, Kodály folytatták, és valahol ugyanazt csinálták, mint amivel a tudomány foglalkozik: kutatómunkát végeztek, rendszereztek, ráadásul mindebből adott esetben új zenét hoztak létre. Szóval nem volt ez olyan nagy kreativitás a részemről. (nevet )

Ha nagyon visszamegyünk, a beat-korszak elején az Illés is csinált ilyet. Ahhoz, hogy a mai korban is valamilyen módon fogyasztható legyen ez a produktum, ahhoz túl kell haladni a mai kor struktúráján. Egyfelől őrizni kell ezeket a népzenéket, és úgy kell eljátszani, ahogy ezek születtek.

- Másrészt létre kell hozni ezekből valami újat. A Ghymes az, amely – anélkül, hogy tudnám pontosan, hogy mit csinál –, hangzásban teljesen olyan, mintha népzene lenne, bár lehet, hogy az is, mégis abszolút mai nyelven, mai hangzással adják ezt elő. A kulcskérdés a hitelesség. Ha hiteles emberek foglalkoznak ezzel és jól… nem kell feltétlenül a legnagyobb dívát idehozni, elég körülnézni itthon.

Úgy érezzük, fontos lenne, hogy a nép kézművességnek, zenének kialakuljon egy olyan fogyasztói komfortja, ami az emberek hétköznapjaiba is belevinné ezeket a termékeket, szolgáltatásokat. Lát arra esélyt akár a médiában vagy a közgondolkodásban arra, hogy ez a környezet előrébb lendüljön?

- Ezen még sosem gondolkodtam. (nevet) Én magam úgymond „népi származék” vagyok, nekem elég triviálisan jön mindez, anélkül, hogy nagyon kreálnom kellene valamit köré. Vidéki gyerek vagyok, és ennek megfelelően akár a népzene is közelebb áll hozzám. Vagy ott van az, hogy pl. a nagyanyám háza mellett egy molnár élt és így nőttem fel, tehát ilyen háttérrel könnyebb a kapcsolódás, nincsenek olyan korlátok vagy nehézségek, mint egy nagyvárosban felnőtt ember számára, aki nincs közel az ilyesfajta népi kultúrához.

- Ma leginkább merchandise-nak lehet nevezni amit különféle vásárokon, mulatságokon lehet látni, azok közül talán a sütödék, vagy pl. akár a tejfölös lángos előfordulhat a hétköznapokban, ám hogy egy kékfestő vagy subakészítő miképp jelenhetne meg a mai ember számára a napi életben? Ezt nehéz elképzelni. Az ilyesmi a régebbi gazdálkodásnak volt a szerves velejárója, de nehéz a mai ipari technológiák mellett azt gondolni, hogy az emberek inkább ilyesmit vásárolnának.

- Násztor József nepzene.hu -
Fotó: Valentin Szilvia

[2009.05.23.]