Több irányba és messzebbre: Realistic Crew - Freedom Eats Soul

Bevallom, vártam már nagyon ezt a lemezt; az előző, Overcome című anyagukkal egy marha nagy követ dobtak a magyar elektronikus zene állóvizébe és bár nem sikerült annyira felkavarni mint szerettük volna, most újabb dobásra szánta el magát a Realistic: június 15-én ingyenesen elérhetővé tették legújabb anyagukat Freedom Eats Soul címmel.

Az lemez anyaga nagyrészben már tavaly év végén kész volt, egy kicsit elhúzódott a keverés és az utómunka, de a végeredményt hallgatva azt mondhatjuk, hogy megérte: a hangzással nem lehet gond, profi munka. És mindez ingyenesen elérhető bárki számára, amiért szintén jár egy nagy vállonveregetés a fiúknak.

Az Overcome-ra jellemző kísérletezés, a részletekben való elmerülés, az elkalandozás, és a zajokkal történő játszadozás kissé háttérbe szorult, kevésbé filmzeneszerű anyagot adtak ki a srácok a kezeik közül. Ellenben előtérbe került a klasszikusabb dalszerkesztés, az ének/refrén, és mindezt erőteljes jazzes hatások teszik még inkább befogadhatóvá, szabályosabbá, mondhatjuk: dalszerűbbé. Persze még így is távol áll attól, amit a legtöbb ember dalnak gondol, a koncepció leginkább a számok hosszában érhető tetten, meg abban, hogy ezen az albumon a számok önállóan is megállják a helyüket.

A 10 számból álló Freedom Eats Soul egy másodperce sem unalmas és ötlettelen: a szerzemények szinte egytől egyig különböznek egymástól; ami összeköti őket, az a jellemzően triphopos, melankolikus hangulat és a már említett jazzes hatások, amelyek szinte mindenhol felütik a fejüket, hol jobban, hol kevésbé.

Eddig sem lehetett a Realistic zenéjét egy-két jelzővel korrektül körülírni, mostantól ez még nehezebb: az absztrakt hiphop/triphop-ra jellemző alapok mellett többször igazi oldszkúl jungle és drumandbass ütemekkel verik szét a dalformát, de attól sem kell meglepődni, ha egyszercsak egy downtempo alapú szám szépen lassan szabályos jazzbe megy át, vagy ha hirtelen a Goldie-féle Temper Temperes düh elevenedik meg egy szám közepén, amit aztán dallamos trombitaszólóval törnek meg.

Az éneket és a szöveget továbbra is az „ezerhangú” Berger Dalma (aki azóta elköszönt a csapattól és Judie Jay jött a helyére) és Saul Williams magyar megtestesítője, MC Zeek „szállítja”, ők most nagyobb teret kaptak a kibontakozásra, mint eddig, és ez is az anyag hasznára vált. A néhol hátborzongatóan szép trombitaszólókat pedig a Quimbyből is ismert Kárpáti Dodinak köszönhetjük.

A Freedom Eats Soul hallgatása során sok mindenki az eszünkbe juthat, kezdve a Portisheadtől, Goldie-n és a Lamben át egészen DJ Krushig, mégis valahogy még mindig megvan a csapat egyedi íze; bár az Overcome markánsabban képviselte ezt a sajátságos hangulatot, az újabb lemezzel feltehetően az volt a cél, hogy kissé emészthetőbb formába csomagolják zenéjüket.

Ez sikerült is, de ettől még nem hiszem, hogy játszanák a rádiók és akár egyszer is láthatnánk tőlük klipet akármelyik zenetévén, az azonban biztos, hogy jobban lehet azonosulni a dalokkal, megjegyezhetőbbek és elkülöníthetőbbek egymástól.

A 10 szám lényegében első hallgatásra kedvenc lett, a Stray, Storm az Incore Wrecked, az Absolution és a Kebudapest morgue limited meg egyszerűen zseniális. Imádom, az év magyar elektronikus lemeze, mégha ez a titulus nem is akkora elismerés, mint lehetne. A Freedom Eats Soullal a Realistic újból bebizonyította, hogy van még olyan hazai elektronikus formáció, amire joggal lehetünk büszkék és ha egy külföldinek kellene mutatni valami magyart, akkor tutira ezt a lemezt ajánlanám neki.

-M-

[2009.07.02.]