2024. július 21. | vasárnap | Dániel, Daniella nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
Serbán Attila számára ünnepnap az munkanap
Mozgalmas év vár Serbán Attilára
Mi a titka? Serbán Attila sikeres, de mégis szerény
Serbán Premier lemezbemutató: minden musical rajongónak kötelező!
Meglepő csók Serbán Attila bemutatóján
Kapcsolódó Kiadványok
Serbán Attila: Premier - Musical Tour
Kapcsolatok
Serbán Attila
Musical

Serbán Attila premierjei - Júdástól Abbess nővérig

Lassan 15 éves pályafutása során Serbán Attila megannyi bemutatót megélt már. Ritkábban táncosként, gyakrabban (musical) színészként. Utóbbira már az idei esztendőben is volt, és még lesz is precedens. Mégis úgy gondolom, a legnagyobb várakozással egy olyan premierje elé tekintett a fiatalember, amely csak közvetetten kapcsolható bármelyik színházhoz, amelyek deszkáit Attila valaha is koptatta. Tavasszal ugyanis megjelent (első) szólóalbuma, Premier - Musical Tour 2009 címmel. Magam is jegyet váltottam az útra, és összességében nem bántam meg.

Elsőként a kiadvány formátumát hadd dícsérjem meg néhány szóval. Bár tartott egy ideig, míg rájöttem, hogy a borítón egy repülőtéri váró bontakozik ki a figyelmes tekintetek számára, ez inkább dícsérete a grafikusoknak, mintsem ok az elmarasztalásra. Az pedig külön tetszik, hogy a tok a hagyományostól eltérő formájú. Nem egy nagy varázslat, amit műveltek vele, de mégis azt érzem, egy ilyen kis plusz ötlet is sokat tud dobni egy produktumon, mint jelen esetben a sarkok lekerekítése. Nem is beszélve arról, hogy így kevésbé fogja a hölgyek nylon harisnyáját kiszakítani és a kesztyűtartó belső borítását megkarcolni.

Újfajta megmérettetés

Ha felsorolnánk a Beregszászon, tehát bizonyos – nagyon átvitt - értelemben külföldön született művész eddigi színpadi bemutatóinak színhelyeit, a hosszú lista (a teljesség igénye nélkül: Debrecen, Nyíregyháza, Diósgyőr, Békéscsaba, Sopron, Szeged, Budapest, Bécs és Bergen) is arról tanúskodna, hogy Attila eleddig is gyakran kényszerült utazásra. Most azonban önként, és pláne dalolva szállt repülőgépre, hogy egy óra leforgása alatt körbeutazza eddigi pályafutása jó néhány állomását, néhány olyan helyet is érintve, ahová eddig csak álmai szárnyán juthatott el.

Nem tudom, milyen arányban, de kétségtelen, hogy két méretes csoportba – boldog vs. boldogtalan - osztható azon musical színészek népes tábora, akik az elmúlt évek során önálló (ritkábban duett) lemez kiadásával is megpróbálták megmérettetni énektudásukat és/vagy népszerűségüket. Vagy egyszerűen csak a színház (és néhányuk esetén a televízió) mellett más csatornán is próbáltak eljutni minél szélesebb tömegekhez.

De ne vessük el annak a lehetőségét sem, hogy az önmegvalósítás, vagy - ad absurdum - a pénzkereset is szerepet játszhatott e próbálkozások körvonalazásakor. Utóbbi persze csak a legnaivabb művészek szempont-rendszerében jelenhetett meg. Végül is - mindegy is. Egy azonban bizonyos: jelent már meg nem egy olyan CD ebben a piaci szegmensben (is), amely növelhette Attila önbizalmát és ami alapján joggal érezhette úgy, megérett az idő (és nem utolsó sorban Ő maga is), hogy vállalkozzon egy hasonló kísérletre.

Járt utat járatlanra?

Az első kérdés, amire egy ilyen album koncepciójának kialakításakor a művésznek választ kell találnia, hogy mit is szeretne. Eddigi (színházi) sikereit, a rajongók által koncerteken és musical haknikon megunhatatlan, örökké követelt számokat szeretné egyetlen albumba csomagolni? Vagy éppen egy teljesen új oldaláról megmutatkozni és olyan dalokat elénekelni, amire színigazgatóktól, rendezőktől nem fog soha felkérést kapni? Esetleg soha meg nem valósulható szerepálmaiban bizonyítani? Netán saját dalaival előrukkolni? Vagy mindezek egyfajta (szerencsésebben vagy kevésbé sikeresen súlyozott) elegyével megmérettetni a közönség, az ennek szinte kivétel nélkül egy szűkebb részhalmazát képező rajongók, továbbá a szakma és a kritikusok előtt?

Attila nem árult zsákbamacskát. Már a címben is egyértelművé teszi, hogy Ő nem lépett járatlan útra és első albumával eddigi pályafutásának adja egyfajta keresztmetszetét. A 13 dalhoz kapcsolódóan 8 olyan darabot tudtam felidézni, amiben Attilát láthatta a közönség. Igaz, nem mindig azon szerepekben, amikből most énekel. Példa erre a Jézus Krisztus Szupersztár. A Premier a Szupersztár című számmal kezdődik, amivel Attila (Júdás szerepében) állt már színpadon. Nem így a 8. számként a korongra került Getshemane-val, Jézus megrendítő erejű imájával. (Azt legfeljebb musical válogatás koncerteken lehetett tőle hallani.)

Ez egy olyan dal, ami szinte vízválasztó a musical színészek között. Kis túlzással úgy is polarizálhatjuk a dalnokokat, hogy vannak, akik el tudják énekelni (élvezhető minőségben) a Getshemane-t és vannak, akik nem... Attila szerintem az első tábort gyarapítja. Azzal együtt, hogy akadnak szép számmal az emlékeim között olyan referenciák, amelyekkel szemben Attila produkciója alul maradna az összehasonlításban. E viszonyítási kényszerből adódóan szerencsétlen helyzetben vagyok. Ezért, bár nem rossz ez az interpretáció, és én sem léptetem át a CD lejátszót, ha ez a szám következik, a replay gombot sem fogom miatta elkoptatni.

Biztató kezdetek, katarzis nélkül

Kicsit hasonlóan vagyok a korábban említett Szupersztárral is. Kiválóan alkalmas étvágy és bizalomgerjesztőnek (értem ez alatt azt, hogy reményt ad arra vonatkozóan, érdemes tovább hallgatni a CD-t), de ha rádióban hallanám, nem kapnám fel rá a fejem és nem hívnám azonnal a szerkesztőséget, hogy mondják meg ki és mi volt ez. A következő számot (West Side Story – Maria) egyszerűen nem szeretem. Számomra unalmas voltát ugyanakkor kicsit feldobja mostani hangszerelése - különös tekintettel a szaxofon szerepére - és nem tagadom el, hogy Attila jól énekli. Harmadikként a Chorus Line-ból csendül fel az első olyan dal az albumon, amely számomra az újdonság varázsát hordozza.

Ráadásul az első, amelyben Attila meg tud mutatni valamit abból, amit tud. Izgalmas, lüktető az előadás, kár, hogy nem láthatjuk, az instrumentális részeket hogyan mozogja át a mikrofon mögött. Ezután stílusában, érzelemvilágában, hangszínében éles váltásként jön a Sakk című musical egyik betétdala (Szegény kis srác panaszai). Erről nem mondhatok mást, nem csodálom, hogy egészen Norvégiáig jutott vele (Bergeni Nyári Fesztivál, 2005.). Abszolút jó választás. Sokak szájából hallottam Attilával kapcsolatban, hogy kissé túl érzelgősen, helyenként majdhogynem nyafogva énekel. Ha volna is ennek némi igazság alapja, ennek a számnak az sem válna kárára.

A pepita tábláról egy Rudolf blokkra ugrunk, amely nagyon ígéretesen kezdődik, de később némi csalódást okoz. Egész konkrétan meg tudom mondani, hol van számomra a fordulópontja. A „csupán” szónál. Azt kissé nyávogósnak éreztem. Innentől kezdve ez a „macska-jaj” szövi át az egész madley-t. Jó néhány olyan hajlítással, amely kétségtelenül egyedivé és különlegessé teszik a dalokat. Ugyanakkor az én Rudolf képem, a tragikus sorsú trónörökös elesettsége és részben betegségéből fakadó gyámoltalansága dacára ennél sokkal férfiasabb.

Antik relikviák

Egy újabb éles váltással Bécsből egyik pillanatról a másikra a felperzselt Rómában találjuk magunkat. Nem láthattam egykoron a Sztárcsinálók főszerepében Serbán Attilát, de hallgatván, hogyan szólaltatja meg Nérót, nagyon sajnálom. Ez végképp neki való feladat, érzelmi túltöltöttségét és hangszínét tekintve egyaránt. Ha Néró személyében nem egy elmebetegről lenne szó, azt mondanám, ezt a szerepet mintha Attilára írták volna. Így csak azt említem meg, itt már visszaléptettem párszor a lejátszót. A császár feltüzelt engem is akárcsak az antik világ központját. Éppen ezért kicsit nehezen hangolódtam át a következő számra.

A Börtönbe vethettek az egyik leglíraibb és legszebb szerzemény a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalből (és egyben a CD-n található számok között is). Talán csak az indokolja a Róma égése után beszerkeszteni, hogy a két kedvencem szerepeljen a kiadvány fókuszában. Vagy ezzel próbálják felvezetni a korábban már kivesézett Getshemane-t. Kétségtelen, hogy Néróról közvetlenül Jézusra váltani még durvább fordulat lenne. Így viszont az elme-gyenge császárt egy komplett egyházi blokk (József – JK - Oltári Srácok) választja el a mentálisan hasonlóan sok problémával küzdő Dr Jekylltől.
 
A CD tizedik száma ugyanis a Jekyll & Hyde című musicalből készített medley. Ismét egy olyan darab, amiben szerepelt ugyan egykoron Attila de nem a címszerep(ek)ben. Most viszont a skizofrén tudós hangján szólal meg. Nálam ez a blokk is ül. Talán azért is, mert magát a darabot szeretem. A Van válasz rá című dalt viszont sosem hallottam az általam ismert színpadi változatokban. Most, hogy Attilának köszönhetően megismertem, már azt mondhatom, hiányzott belőlük. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Attila minden igény(eme)t kielégítően, mondjuk úgy, „molnári színvonalon” és hitelességgel tudná Dr Jekyll és Mr Hyde kettősét megeleveníteni, de ezt a majd 9 percnyi ízelítőt igazán élvezhető módon tárja elénk.

Az elmaradhatatlan királynő

Aki kicsit is ismeri Serbán Attilát, egy valamiben biztos lehetett bemutatkozó albuma kapcsán – Queen számot énekel rajta. Legfeljebb az lehetett a kérdés, melyik szerzeményre esik a választás. Végül két klasszikus került a korongra. Elsőként az egykoron Brian May által feltett kérdés hangzik el: Who wants to live forever? Duettként csendül fel a dal, Attila partnere a felvételen Szekeres Adrienn. Ő veszi át a szerző, Brian szerepét (aki az eredeti Queen felvételen az első versszakot énekli és csak utána adja át a szót Freddie Mercurynak). Persze felfoghatjuk úgy is, hogy Adrienn Heather McLoad-ot kelti életre a Hegylakó című filmből.

Ha elfogadjuk azt a nehezen elfogadható tézist, miszerint halandó embernek meg szabad próbálnia bármit is elénekelni, amihez Freddie Mercury szolgálhat összehasonlítási alapként, akkor azt mondhatjuk, ez egy igen jó kísérlet. Sajnos magam ezen a ponton végképp kevéssé vagyok el- és befogadó. Számomra Freddie Mercury egy félisten. Egy olyan idol, akinek a számaival megpróbálkozni szentségtörés. Legfeljebb úgy tudom ezeket a próbálkozásokat tolerálni, ha egészen más stílusban vagy tónusban szólalnak meg. Luciano Pavarottinak azért elnéztem (elhallgattam), hogy megszólaltatta az imént említett szerzeményt...

Másrészt viszont megértem azt is, ha egy hozzám hasonló - csak lényegesen nagyobb énektudással bíró - rajongó éppen azzal próbál tisztelegni az utolérhetetlen nagyság előtt, hogy szívét-lelkét beleadva elénekli ezeket a számokat. Attila ezt teszi. És megvan hozzá a szíve és a hangja is. A duettben ráadásul nagyon jó partnert választott Szekeres Adrienn személyében. Ez is határozottan dob a számon.

A következő Queen slágerrel, ha lehet, Attila még nagyobb fába vágja a fejszéjét. Nem csak azért, mert itt már magára marad a próbálkozással, de azért is, mert a brit együttes egyik legismertebb és legnépszerűbb számát vállalja be. A Show must go on sokkal több, mint egy rock-ballada. A Mercury halála előtt néhány héttel megjelent szerzemény okkal ad táptalajt olyan feltételezéseknek, miszerint Mercury egyfajta örökségül és útmutatásul hagyta azt mindazoknak, akik röviddel a dal első felcsendülése után végső búcsút kénytelenek venni tőle.
 
Beleborzong az ember, ha elképzeli, hogy mindahányszor annak tudatában szakadtak fel ezek a hangok Mercury torkából, hogy napjai meg vannak számlálva. Ez olyan mélységet ad ennek a számnak (és a Queen életmű jó néhány darabjának), amit a legnagyobb művészek is csak súrolhatnak. Attila elénekli. És jól énekli. Nagyon sokat kihoz belőle. De én mégsem tudok vele mit kezdeni. Csak csendben gyújtok egy képzeletbeli gyertyát.

A premier fináléja

Utazásunk utolsó állomása – számomra kicsit meglepő módon – a The Sound of Music című musical-film (A muzsika hangja) egyik betétdala. Elsőre azt is furcsálltam, hogy ezt választották a premier záró akkordjának, de többszöri hallgatásra végül is el tudtam fogadni, hogy egyáltalán nem rossz ez zárszónak, illetve útravalóként a búcsúzáshoz. Viszont azzal kapcsolatban volt némi ellenérzésem, hogy ezt a számot az eredeti történetben Abbess nővér (Peggy Wood) énekli. Persze ha valaki nem olyan öreg, hogy ilyen zavaró emlék-képei legyenek, azoknak akár felhőtlen szórakozást jelenthet ez a finálé.

Most, az évzárók és bizonyítvány-osztások közepette hajlamos vagyok én is ötfokú skálában gondolkodni. Ez alapján erős közepesre értékelem az albumot. Ahogy egykori orosz tanárnőm mondaná: „pacsscsí csetvjorka”. (Hozzáteszem ugyanakkor, hogy ha a bevezetőben említett szűkebb szegmensben, azaz kategóriájában osztályozom a Premiert, akkor határozottan a „Jó” minősítést érdemli.) Voltak benne nagyon kellemes meglepetések, szerethető feldolgozások és feledhető produkciók egyaránt. Egyelőre marad a kocsi kesztyűtartójában.

Ajánljuk! A legnépszerűbb musicalszínész: újabb változás az élen

- Balázs András -

[2009.07.03.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Megnéztük a TNT koncertjét a Budapest Parkban - képekkel
Sok-sok ezren voltak a TNT együttes...

Sting újra Budapesten lépett fel, de a "mesterkurzus" elmaradt
A tizenhétszeres Grammy-díjas...

A változás szele az Arénában
Megtöltötte a Budapest Parkot a Katona József Színház 
Nyolc év után tért vissza Budapestre a Plavi Orkestar
Megnéztük Rod Stewart budapesti fellépését
Yungblud felrobbantotta a Parkot
beszámolók még