A hiperaktív rocker - Moby a Balaton Soundon

A Balaton Sound befejező napján a Röyksopp egy közepes, Moby pedig egy meglehetősen erős koncerttel járult hozzá a közönség szórakozásához.

A vasárnapi nagyszínpados program kezdetben csak fél órát csúszott, Moby azonban már a kiírt 10 óra helyett 11-kor kezdte el a koncertjét. Amit csupán azért bocsájtunk meg neki, mert bőven megérte azt az egy óra várakozást...

A délutáni Irie Maffia koncert helyett inkább a Pesti Est színpadot választottuk, ahol Harcsa Veronika próbálta meg felvenni a versenyt Busa Pistáékkal, ami ha a nézőszámot nézzük nem sikerült, ha a hangulatot, akkor nagyjából igen. Bár a gyatra hangosítás miatt kissé szívtuk a fogunkat, de az utolsó napra már megszokja az ember, inkább vesz egy sört és kicsit beletörődve hallgat.

Szegény Leno!

A Röyksopp koncertjét már vártuk, a norvég duó papíron az egyik legideálisabb soundos fellépőnek ígérkezett laza, vidám és szerethető slágereik miatt, ami egy átbulizott három nap után kifejezetten jól is eshet a lemenő nap fényében álldogáló, egyre fáradtabb közönségnek. Annyira azonban nem esett jól.

Valami hiányzott a Röyksopp fellépéséből, pedig mint említettem, papíron minden klappolt: nincs ember, aki ne ismerné a duó legnagyobb slágereit, a Poor Lenot, a Remind Me-t, az Eple-t, vagy a legújabb lemezről a Happy Up Here-t és a The Girl and The Robotot. Ennek megfelelően meglehetősen sokan voltak kíváncsiak a norvég csapatra, akik igazából azt se tudták, hogy pontosan melyik országban is vannak. A közönséggel való kommunikáció kimerült a folyamatos Thank you-zásban, meg abban, hogy az énekesnő néha oda-oda mosolygott a közönségre.

A gyakorlatban tehát eléggé sántított a Röyksopp fellépése, nem pörgették be a közönséget, a dalok megszólalása eltér az albumokon megszokott lágy, könnyed hangzástól, ami akár még jól is elsülhetett volna, de sajnos nem így történt. Kicsit béna koncert volt, és amikor vége lett, egyáltalán nem bántam. Biztos vagyok benne, hogy ennél tudnak jobbat is a srácok, a Balaton Soundos fellépésüket nem valószínű, hogy DVD-re égetnék! De legalább hallottuk az Eple-t élőben....

Love that you feelin'

Mobyban viszont egészen pozitívan csalódtam: az utolsó két lemeze egyáltalán nem tetszik, sőt, ha belegondolok igazából egyik nagy slágere sem igazán nagy kedvenc (talán csak a Bodyrock és egy régi James Bond átirata); két dolog miatt álltam végig az 1 órás csúszással kezdődő koncertet: egyrészt mert Mobyt látni kell, másrészt minden idők egyik legjobb rave-számát, a Feeling So Realt akartam élőben hallani, ha már úgyis múltidézésről szólt ez a négy nap Zamárdiban.

Az eddig megszokottakkal ellentétben a Sound negyedik napjának fő fellépője nem szinti-hegyek és keverőpultok mögött bólogatva adta elő számait, hanem klasszikus rockzenekari felállással: gitárossal, dobossal, énekesnővel, billentyűssel és a háttérben vonósokkal. Moby-n kívűl szinte csak női zenészeket láthattunk a színpadon, ők vonultak be először, majd a tőle várható hatalmas lendülettel berohant Richard Melville Hall és attól a perctől fogva a koncert végéig lényegében egy másodpercre sem állt le, föl-alá futkozott egy gitárral a nyakában, ha éppen kellett énekelt, ha pedig nem volt más dolga, akkor kongázott kicsit.

Maximumon pörögve nyomták le a régmúlt nagy slágereitől kezdve a legújabb lemezig a legfontosabb Moby-számokat: Honey, We are all made of Stars, Go, (külön respect a Honey-ért és a Bodyrockért), sőt még azok a számok is tetszettek, amiket egyébként csak akkor hallgatok meg, ha nagyon muszáj: Why does my heart feel so bad, Natural Blues, Porcelain, Pale Hores... egytől-egyig jó volt végighallgatni.

A legnagyobb okosság azonban kétséget kizáróan a koncertet záró Feeling So Real örült techno-üteme, amit Moby azoknak ajánlott, akik már táncoltak napfelkeltében technóra. Tökéletes befejezése ez az oldszkúl rave-szám a koncertnek és egyben a "techno múltját felidéző" négy napos, Balaton-parti őrületnek. 

Ajánljuk! Jamaica közel van: Irie Maffia a Balaton Sound 4. napján

Moby a Balaton Soundon - galéria

-M-

[2009.07.16.]