A legenda Budapesten: B.B. King koncertbeszámoló, fotókkal

Talán – de nem biztos – utoljára láthatták azok a szerencsések a Királyt, akik kilátogattak csütörtök este az Arénába. Előzenekarként a szintén bluesgitáros Susan Tedeschi és zenekara játszott. Erről sajnos most lemaradtam, de majd legközelebb pótolom. Aztán nem sokkal kilenc után színpadra lépett B.B. King.

Lucille és gazdája

Először a zenekar jött be. Játszottak egy felvezető számot. Már ekkor – meg természetesen már a koncert előtt is – sejteni lehetet, hogy nem lesz rossz esténk. Négy fúvós – ebből az egyikük a zenekar vezetője, egy ritmus és egy basszusgitáros, egy billentyűs és egy dobos felállásban léptek színpadra. Az együttes tagjai természetesen már nem a fiatal korosztályba tartoznak, de ez abszolút pozitív megjegyzés. Nagyon kevés fiatal zenész van, aki ennyire magáénak mondhatja a blues zenét, mint B.B.King és zenészei. Aztán színpadra lépett a gitáros, aki miatt majdnem megtelt az Aréna.

Természetesen, ahogy bejött a színpadra azonnal hatalmas tapsvihar köszöntötte a már 84. életévében járó művészt. Leült a színpad közepére kikészített székére, és onnan csak a zenére és természetesen a közönségre figyelt. Az első két száma nem szólt olyan jól, mert nagyon az ő gitárja és éneke volt előtérben. Kicsit olyan volt, mintha a zenekar nem lett volna ott.
 

Képek a koncertről - klikk a fotóra

Tudom, persze ő a szólista és a legenda, viszont az arányokra akkor is oda kellene figyelni. Aztán persze orvosolták ezt a problémát is, és ekkortól már abszolút a zenére és az előadásra lehetett koncentrálni. Lucille – a Gibson-nal együtt kifejlesztett gitárját hívja így – remekül szól még most is. B.B.King hangja pedig olyan erős, lendületes, hogy azt vártam mindig, hogy egyszer csak felpattan a székéről és táncra perdül.

Blueskocsma

Előadásmódja egyedi. Látszik, hallatszik, hogy a blues születése körüli időkből táplálkozik. Egy pillanat alatt úgy meg tudta változtatni az atmoszférát az egész csarnokban, mintha egy kis dohányfüstös bárban ültünk volna az Államokban, nem pedig sok ezer magunkközt egy sportcsarnokban. Rengeteget mesél a számok közt, talán egy kicsit túl sokat is a magyar közönségnek. Bár meg kell, hogy jegyezzem, most úgy tűnt, mintha sokan értették volna. Valószínű más réteg szereti ezt a zenét mint az átlagos koncerteket, amikor elég ciki szokott lenni, hogy a nézők nem értik a zenész által elmondottakat.

Végig viccelődtek a zenésztársaival és közönséggel. Egyik átkötő szövegénél - amikor a zenészeit mutatta be - például megemlítette, hogy ha újjászületik, akkor mindenképpen fúvós hangszeren akar majd játszani. Ezt sokan „Oh, No !” felkiáltással fogadták körülöttünk, ami nyílván az elmúlásnak is szólt és a hangszerváltásnak is. Megemlítette azt is, hogy nagyon köszöni a meghívást, és ha hívjuk még, ő szívesen jön. Ezt abszolút el is hiszem neki, hiszen neki már nem kellene zenélnie ahhoz, hogy megéljen. Csak az öröm és a zene iránti elkötelezettség miatt van még mindig a színpadon.

Még 80 felett is sármőr

Érdekes volt, hogy egész koncert alatt kacérkodott a közönség soraiban ülő hölgyekkel. Dicsérte őket, beszélgetett velük, természetesen egy számot is énekelt nekik. Megható jelenet volt, amikor a színpadra hívta Susan Tedechit és gratulált neki a fellépéséhez. De ebbe is vitt egy kis csibészes, csajozós érzést.

Összesen több mint másfél órát játszottak, egy nagyon jó koncerten. Főleg újabb számokat adtak elő, túl sok régi sláger most nem került bele a repertoárjukba. Sajnálhatja aki kihagyta, nem biztos, hogy lesz még rá lehetősége, hogy bepótolja. A csupa mosolygós arc kifelé menet arról árulkodott, hogy mindenki jól érezte magát.

További jó egészséget és sok koncertet kívánok a Blues Királyának !

– Aretuska –

Képek a koncertről - klikk a fotóra

[2009.07.23.]