Július 29-én ünnepel az a személy, akiről minden médiumban csak azt halljuk, hogy ilyen és ilyen szokatlan dolgot művelt. Na most megismerheted munkásságát, a lantoktól a bulvárig.
Benkő Dániel 1947. július 29-én még teljesen normális volt, ugyanis ekkor született Budapesten. Fiatalkorában csak a lant- és gitárművészetnek élt. Szendrey- Karper László (ő alapította a Nemzetközi Gitárfesztivált Esztergomban, a Zeneművészeti Főiskolán oktatott, híres Kodály és Bartók feldolgozásai voltak) tanítványa volt, részt vett egy angliai lant mesterkurzuson.
Legfontosabb muzikális szerepei
Volt a Zeneakadémia professzora, a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője.
1971-ben megalapította a Bakfark Consortot, amelyben gitározott, énekelt és vibrasleppelt. Ezzel a zenekarral a világ szinte minden táján koncerteztek.
A ’80-as években élesen kritizálta a Hungarotont, ezért kegyvesztett lett, kevesebb műve jelenhetett meg.
Főbb alkotásai: Ezer év gitáron - 1983, Ave Maria - 1985, Spanyol gitár - 1987, Gitároperett - 1989, Pihentető muzsika - 1990, Dream On Guitar - 1996.
Munkásságát a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, és más rangos elismeréssel jutalmazták.
Megőrült
A művész 2006-ban megírta a Megőrültem című könyvét, melyben már szavakba önti különleges érzésvilágát: "Ez egy botrányország! Az az érzésem, hogy ez a könyv is botrányos lesz. Az írásom nem csak a harmadik évezredet fogja megváltoztatni, de Téged is, olvasó, aki arra vetemedtél, hogy beinvesztálj önmagadba egy könyvnyi lóvét.”
Szerepelt a Hal a tortánban, illetve a Celeb vagyok, ments ki innen realityben borzolta a kedélyeket, meg kell hagyni elég sikeresen. Emellett akadnak még érdekes kijelentései, például, hogy legyen a maszturbációnak is világnapja, vagy hogy női nemi szerveket szokott festeni.
2009 szeptemberétől az RTL Klubon Benkő feleséget keres! című showműsorával tért vissza a botrányairól híres sztár, aki 2009-ben XVI. Benedek pápánál is tett látogatást.
Nem akarok ítélkezni, tényszerűen csak annyit, hogy összetett személyiség.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.