2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
Kapcsolatok
Ferry Corsten

Ferry Corsten

A rotterdami születésű Ferry már tinédzserkorában mindent feltett az elektronikus zenére és iskola mellett járt autómosóba gályázni, hogy összehozza a pénzt első szintetizátorára. Annyira ráérzett a dolgokra, hogy 1989-ben, alig 16 évesen már túl is esett első lemezmegjelenésén, igaz még "csak" közreműködő társszerzőként.

A '90-es évek elején a holland fiatalok körében szinte popzenének számító gabber hangzásban találta meg önmagát, barátaival különböző pszeudonevek sokasága mögé rejtőzve gyártották a kőkemény hardcore techno lemezeket.
Az évtized közepén Ferry figyelme azonban egyre inkább kezdett a house, majd a világszerte tömegeket hódító trance felé terelődni, így saját produkciói is szép lassan ezirányban tisztultak le. Az 1996-ban Moonman néven kiadott "Don't Be Afraid" című maxi single-je hozta meg számára az első igazán jelentős áttörést: a lemez felkerült a brit dance chart-ra és többtucatnyi válogatás, illletve mixlemezen szerepelt.

A sikert meglovagolva 1997-ben akkori producertársával, Robert Smit-tel beindították saját labelüket, a Tsunami-t, és az itt megjelentetett, System F néven jegyzett "Out Of The Blue" című melodikus trance dal akkorát robbant, amire kevesen számítottak: top 20-ban pozicionált az általános brit slágerlistán, a lemezt pedig a legnagyobb top dj-k pörgették rongyosra világszerte és tették az 1999-es év egyik legnagyobb, máig emlékezetes klubhimuszává. Az újabb és újabb művészi alteregói, mint a Gouryella (Tiesto-val közös projektje), az Albion, vagy a Veracocha (Vincent De Moor-ral) által elkövetett további világslágerei révén az ezredfordulóra a trance-sound egyik legünnepeltebb és legelismertebb sztárja lett.
2005-ben életre hívta a már teljesen önállóan irányított kiadóját, a Flashover Recordings-ot, hogy saját szerzeményei mellett friss és innovatív trance / dance producerek megjelenéseinek is terepet biztosíthasson. Napjainkra több száz hivatalos megjelenés - köztük nyolc nagylemez és számtalan mixalbum - csinosítja végeláthatatlan diszkográfiáját, s remixelt többek között olyan legendáknak, mint a U2, a Duran Duran, a Public Enemy, a Faithless, Moby, vagy William Orbit.

Két dekádot átívelő karrierjének gyümölcse nemcsak a sokmilliós lemezeladási mutatója (csak az Ayumi Hamasaki-val felvett "Connected" lemezből több, mint 4 millió példányt adtak el), hanem a különböző szakmai médiumok folyamatos elismerése: állandó top 10-es szereplője a DJ Magazine év végi szavazásának a „Legjobb Nemzetközi DJ” kategóriában. A szintén mértékadó ibizai DJ Awards megmérettetésén pedig már sikerült elhódítania a „Legjobb Trance DJ” és a "Legjobb Producer" titulusokat is.

[2009.08.06.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még