A Beautiful Girls című dallal berobbanó ifjú tehetség kis idő leforgása alatt szinte a semmiből lett igazi nagy sztár. A debütáló albuma 2007-ben látott napvilágot. A sikerhez meseszerű történet is dukál.
A mindössze 19 éves Sean Kingston - eredeti nevén Kisean Anderson - Miamiban született, Jamaicában nevelkedett és Los Angelesben kezdett énekelni. Nagybátyja a híres reggae zenész, Buju Banton, nagyapja pedig a legendás jamaikai producer, Jack Ruby, aki egykoron Bob Marley produceri feladatait látta el.
Sean, a hajléktalan
A fiatal énekes és dalszövegíró egy éve még szinte hontalan volt, egy hétig egy buszmegállóban aludt. Seant végül egyik nagynénje fogadta be. Később Los Angelesbe utazott, hogy idősebbik bátyjával éljen.
A sikersztori
Sean Dr. Dre Myspace-s oldalát nézegette, amikor rátalált J.R. Rotemre, aki egyébként 50 Centet és a The Game csapatát is segítette és éppen művészeket keresett Beluga Heights nevű lemezkiadójához.
Sean hanganyagot küldött, többször is megkereste a producert, amire rávette, hogy hallgassa meg őt élőben is. A "meghallgatás" annyira jól sikerült, hogy azonnal szerződtették a fiatal fiút.
A siker garanciája például az, hogy a Beautiful Girls című dallal promotálták a Született Feleségek legújabb évadját, sőt, készült egy olyan videoklip is, melyben az eredeti Sean Kingston-klip képei és a sorozat jelenetei váltják egymást. Sean mindeközben az ősz folyamán két világsztárral is együtt turnézik: Gwen Stefani turnéján egyes amerikai városokban lép fel az énekesnő előtt, Beyoncéval pedig Kanadában turnézik együtt a fiatal énekes.
A Beautiful Girls klipjét Los Angelesben forgatták a híres Johnie's Coffee Shop előtt. A dal ötlete pedig onnan jött, hogy Sean egyik este a Stand by Me című slágert hallgatta, amikor is úgy döntött, hogy egy dalt ír a híres dallamra. A szerzemény hatalmas siker lett, a kritikusok körében is meleg fogadtatásra talált.
Sean, a sztár
Senki sem tudja, sikere meddig fog tartani, de eddigi teljesítményét elnézve nem egy újabb egyslágeres előadóról van szó. A "Beautiful Girls" #1 is volt már a Billboardon, szintén #1 a csengőhangok eladási listáján, #1 előadó a MySpace-en, ahol profilját több, mint 5 millióan nézték meg eddig, dalát pedig több mint egy milliószor játsszák le hetente (idáig 6 milliószor).
2001 óta a nem haladt ilyen gyorsan előre egyik szám sem a Radio & Records Rhythmic Top 10-es listáján. A dal #1 a HOT 100 és a Pop rádió listáján, a legtöbb rádióállomáson szintén #1.
Seannak nagyra törő tervei is vannak, a jövőben saját márkát szeretne létrehozni, és az üzleti élet minden szegmensébe bele kíván tekinteni.
Az új Bob Marley?
Sean-t máris a 2007-es év egyik legígéretesebb új művészeként emlegették. A kritikusok szerint az idei év egyik legizgalmasabb debütáló albuma született meg az ő neve alatt. A megszokott hip-hop dalszövegekkel ellentétben azonban Sean kerüli a trágár beszédet. Saját bevallása szerint felelősséget érez rajongói iránt, így nem használ olyan nyelvet, mely másokat sért, ezenkívül ezt vallja saját stílusának is. "Művészként célom erőteljes és klasszikus albumot készíteni. Azt akarom, hogy mindenki érezze a zenémet, és megértsék az örökségem. Ezzel az albummal ezt el is fogom érni."
Sean közreműködött Gwen Stefani The Sweet Escape című kislemezén és fellépett Beyoncé egyik turnéján is. 2008-ban közreműködött Flo-Rida Mail on Sunday című albumán. 2009. elején jelent meg második albuma a Tomorrow címmel, ennek első kislemeze Fire Burning lett.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.