Minden idők 75 legnagyobb slágere - a 31. helyezett
A brit szerzői jogvédő hivatal április közepén jelentette be, hogy a Procol Harum ’A Whiter Shade OF Pale’ című dalát választották az elmúlt 75 év legnagyobb slágerének. Megszereztük a teljes listát és dalonként közöljük. Jöjjön a 31. helyezett.
Az összesítés az alapján készült, hogy mely slágerek szóltak a legtöbbet nyilvános helyeken és a médiában 1933 óta. Sorozatunkban egyenként közöljük a lista szereplőit.
31. Freda Payne - Band Of Gold
Az amerikai énekes- és színésznő 1942. szeptember 19-én született. A legnagyobb slágere az először 1970-ben felcsendülő Band of Gold.Számos musicalban és mozifilmben szerepelt a hosszú évek alatt, amíg pályája tartott, sőt, még egy önálló tv-show is kötődik a nevéhez.
A Band of Gold című dal Eddie Holland nevéhez is fűződik, aki felajánlotta az énekesnőnek a szerzeményét, amelyet Ronald Dunbarral hívott életre. A nóta pedig bombasiker lett az énekesnőnek. Sikereket ér el vele Amerikában is, ahol a slágerlistán a 3. helyezést érte el, Angliában azonban már egészen felcsúszott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. Ez az átütő népszerűség hozta meg az előadónő karrierjének első aranylemezét. Az eladásokat a hozzáértők világviszonylatban 2 millióra becsülték.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.