Bródy János a Műpába készül és azt tanácsolja "ne várd a májust"
A Művészetek Palotája, 2010. február 27.-én ad otthont immár másodjára Bródy János koncertjének. Négy évtized életbölcsessége akusztikus gitárra és emberi szóra, két órába sűrítve.
Bródy János az elsők között adott nagy sikerű koncertet a Művészetek Palotájában 2005-ben, bár az első koncertjeit bizonyosan nem a Müpában tartotta.
Azóta több évtized eltelt és most újra eljött az ideje, hogy ebben a nagyszerű hangversenyteremben szolid akusztikus hangszerelésben szólaljanak meg a legenedás Illés tagjának jól ismert régi és újabb dalai, melyek közül néhánynak ez lesz az ősbemutatója.
Bródy egyébként sem arról híres, hogy a hangjával döngeti a falakat, inkább ironikus és érzelmes dalokba foglalt életbölcsessége, és személyiségének sajátos ereje teszi őt vonzóvá az egyedi és megismételhetetlen színpadi fellépéseken.
A 60-as évek legendás dalainak szerzője, az „István, a király” rockopera szövegének írója a hatvanas éveiben is örökérvényű és maradandó értékek képviselője, - azok számára is, akik most hallják először, és remélhetően nem utoljára.
Az Ne várd a május néven - egyébként ez egy Bródy dal címe - meghírdetett eseményre a jegyek 2900.- 3900.- 5900.- 6900.- Ft-ba kerülnek.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.