Visszavárunk Paco de Lucia - képekben

A zenészt mióta legutóbb láttuk, nem változott semmit. Azaz mégis. Minden alkalommal frissebbnek látom, és hállom a zenéjét. Szóval még mindig fiatal, és élvezi amit csinál. Nem fakul a fénye.

A terem tele és a publikum izgatott. Az első sorokban mint mindig, ott az összes gitáros aki mozog - egy páran a hangszereiket is elhozták egy aláírást remélve - és mindenféle országból jött népek a nézőtéren, akik mind "európa blues"-ára éhesek. Spanyolok, Lengyelek, Angol anyanyelvűek, stb. Vannak akik nagyon hangosak, ahogy megjelenik a "maestro", és tovább is végig a koncerten. A nevét kiáltozzák minduntalan, általában artikulálatlanul.

Elkezdődik. Rondena. Most is egy kicsit más mint legtóbb és olyan szépen játsza, hogy az ember elérzékenyül az élménytől.

A szám végén a közönség extázisban és a lassan csituló tapsviharban, az elől ülők még mindig Paco nevét ordítozzák minduntalan.

Paco kérdi; - Mi van? - és mosolyog.

A koncert története a végéig ugyanez. Természetesen minden résztvevő csodás és fantasztikus. Niño Josele - gitár, Antonio Serrano - harmónika, szintetizátor, Alain Perez - basszusgitár, Piranha - ütőhangszerek, Duquende - vokál, David de Jacoba - vokál, Antonio Farruco - tánc, de most mégis a mesterről írok néhány gondolatot.

Még mindig olyan vehemenciával, dinamikával és érzelemgazdagon játszik mint akár 30 éve, vagy bármikor. Magával ragad és elvarázsol. Egy olyan világba vezet minket melyet Ő általa ismerhettünk meg, ami bármikor beazonosítható, akár néhány hangból, tónusból. Előkerült néhány dallam a Castro Marin című 80-as évek albumáról is, de minden egy mai felfogásban, és egy hallhatóan átalakult és tovább fejlődött zenei gondolkodás tükrében hangzott el. Új és új motívumokkal szövi át minden korábbi témáját is és a dallamvezetésben és többszólamúságban is új és rendkívül bonyolultan felépülő zenei világot tár elénk, mely mégis könnyedén értelmezhető és befogaható. Ez a zseniének ez egyik nagysága.

Az utóbbi lemezekre jellemző ősi, a flamenco alapjaihoz visszatérő hangvétel jegyében születnek a darabok, és az ezekben rejlő egyszerűséget olyan körmönfont módon díszíti fel mellyel képes elérni, hogy kibontakozzon az alap dallamok pőresége és úgy, hogy mégis valami rendkívül bonyolult többszólamú - akár 4 - háttér előtt rajzolódjanak ki. Ezt a zenei látásmódot hozta létre, mely mindig is ott volt a zenéjében, de tisztán látszik az a fejlődési pálya, melyen egyre letisztultabb és kifinomultabb lett a művészete. A virtuózitása is úgy alakult át, hogy megtartva a 30-40 év előtti fényét újabb szintekre jut el.

A debreceni koncert képekben - klikk a fotóra

Az Ő nagysága és befolyása a gitárzenében és nem csak a flamenco műfajában, de a jazz-ben is, olyan elévülhetetlen érdemekkel bír melyek utólérhetetlenek, ugyanúgy, ahogy Bartók vagy Liszt géniuszai is csak és kizárólag egymás mellé rendelhetőek. Azaz jöhetnek mások - és vannak is fantasztikus tehetségek - de Ő mindörökre ikon marad. Az az őstehetségű művész aki olyan mestere tudott lenni a hangszerének, mely hozzá segítette, hogy megreformálja és átalakítsa a flamenco zenét, hogy alapjaiban változtassa meg egy új gondolkodásmóddal, nem csak a saját műfaját de az egyéb műfajokban alkotó kortársainak is a fejlődését. Számomra és gondolom sokan mások is így gondolják, Ő a gitár Liszt Ference, és a flamenco Bartókja egyszemlélyben. Az egész jelensége magával ragadó, szép és elegáns, ahogy játszik, ahogy a kezében a hangszer áll, már maga az is káprázatos.

Egy élő ikon, akinek a nagysága mindörökre utolérhetetlen marad.

A MÜPA

Igen ott is és újra a maximumon voltak mindannyian. 47-es szülétésű, és ha már meg is jelentek a ráncok az arcán, más nem is utal az évei számára. Az sugárzik körülötte, hogy tisztelet és rajongás övezi nem csak a közönsége de zenész társai által is.

Most, hogy a koncertten túl vagyunk már a következőt várjuk sokan, hogy milyen színeket, érzelmeket hoz majd nekünk legközelebb. Rebesgetik, hogy egy új lemez anyagán dolgozik. Bárcsak jönne már!

- endre - 

[2010.03.29.]