Égéssel indult a Tavaszi Fesztivál az Operettszínházban - bemutatták a Rebeccát
Pontosan ez az az érzés, amiért az ember betesz egy Hitchcock filmet a lejátszóba... Lilla megunhatatlan volt. Zseniális. Ugyanúgy, mint a Rudolfban, amikor a trónörökös feleségét alakította. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki azt a darabot is többször csak az Ő jeleneteiért néztem meg. Pedig ott csak pár percet kapott. Most viszont övé a színpad. Uralja is, megjelenése első pillanatától.
És a többiek
Szulák Andrea az első jelenetben számomra meglepően jól játszott és közepesen énekelt. Később, talán elmúlt az idegen közeg által okozott drukk és minden szempontból tökéletesen illeszkedett a csapatba. Mészáros Árpád Zsolt az Abigél Kuncz Ferijéhez hasonlóan visszataszító figurát kapott, naná, hogy nehezebb dolga volt elismertetnie magát, mint Benvolioként vagy éppen Mozart-ként. Eleinte határozottan nem tetszett, valahogy úgy éreztem, Ő is rosszul érzi magát a szerepben, de a fő számában már nagyon jó volt. Ott megmutatta, hogy mit is tud valójában. Pirgel Dávid a Tavaszébredés után most, Ben-ként is bizonyította, hogy nagyon jól és hitelesen tud szenvedni. Lehetett egyaránt szívből sajnálni és szeretni. A határán volt annak, hogy túl sok legyen, de még éppen jól egyensúlyozott a penge élén.
A kor szelleme
Sokszor megállapítottuk már, hogy az Operettszínház vezetése (értsd: Kero) igen jó érzékkel, ugyanakkor bátran kísérletezik azzal, hogy olyan darabokat vegyen fel a színház repertoárjába, amelyeknek van létjogosultsága rohanó világunkban, a folyamatosan változó környezetben a nézők egyre növekvő ingerküszöbe mellett is, ezzel mintegy kitágítva az operett és még inkább a musical műfajának korlátait. Egy musical dráma, egy már-már a pszicho-horror határát súroló darab, krimiszerű cselekménnyel tökéletesen alkalmas arra, hogy ismét egy olyan plusszt jelentsen, amivel be tudják csábítani az új nézőket a Nagymező utcába, egyben a régi rajongóknak is újszerű élményt tudjanak nyújtani.
Összességében nekem tetszett ez az adaptáció. A fent említett egyéni teljesítményeken felül azért is, mert a rendező tiszta, világos, következetes koncepcióval dolgozott, jók a színpadképek és a világítás, egyben van a koreográfia és a zene. Ami kicsit csalódást okozott, az az összekötő számok hangulata, dallamvilága. Első hallásra nem találtam olyan igazi, ütős kórus-dalokat, mint amilyen például az Elisabethben a Tej. Egyedüli kivétel talán a Manderley-ház személyzetének bemutatkozása. Amelyben viszont erős az áthallás a Mozart hasonló betétjéhez, ráadásul kicsit a koreográfia és a jelmezek is az ott látottakra hajaz.
|
|
| Rebecca (második szereposztás) - galéria |
A másik pont, ahol maradt bennem hiányérzet, a Manderley-ház felgyújtása és leégése volt. Ebből a jelenetből valahogy látványosabbat, megdöbbentőbbet, katartikusabbat kellett volna kihozni. Azt sem értettem, hogy miért éppen itt fukarkodtak a füstgépek használatával, holott máskor szinte indokolatlanul borítja sűrű füst majd az egész színpadot. Lehet, hogy a nagyobb hatás elérése érdekében érdemes lett volna a néhány nappal a Rebecca bemutatója előtt Budapesten járt Rammstein zenekar pirotechnikus gárdáját kicsit tovább marasztalni. Biztos lettek volna ötleteik, hogyan lehet zárt térben is nagy biztonsággal igen hatásos és látványos égéstechnikai bemutatót tartani.
A drapériák, függönyök – egyébként ötletes – használatával, a gyors, képszerű váltásokkal esetenként meglehetősen filmszerű volt a színpadkép, nyilván nem is véletlenül. A jelmeztervezőt (Velich Rita) az egyszerűségükben nagyszerű szellemek mellett elsősorban Szulák Andrea szellemes Szabadság-szobor jelmezéért és Dórinak a piros ruhájáért illeti dicséret, amiben a ház úrnőjévé válásakor kitűnik a szürke (fekete-fehér) közegből.
A Rebecca múltja és jövője
Érdekessége a darabnak, hogy a librettóját Michael Kunze eredetileg angol nyelven írta meg, talán az irodalmi alap eredete okán, vagy mert elsődlegesen a New Yorki Brodway-re szánta azt. Az ősbemutatónak mégis Bécs közönsége tapsolhatott először, majd a japán és a finn musical rajongók tapsolhattak a színpadon soha meg nem jelenő Rebeccának. Most pedig sokak örömére elérkezett hozzánk is, hogy a következő évre tervezett tengerentúli bemutatót megelőzően a Pesti Broadway-n, előttünk mérettessék meg. És ha egyben tekintek a Lévay-Kunze páros darabjaira (Mozart-Elisabeth-Rebecca), biztos vagyok benne, hogy ismételten igazolást nyer a közhelyszerű mondás: aki MER az nyer...
Olvass tovább: Remek musical csemege - gyere velünk a fülbemászó dallamok világába
Balázs András
[2010.04.03.]
Hírek
