Nagy veszteség érte a zenei szakmát 1. - 1971. április 6-án őt gyászolták

Stravinsky, Igor orosz zeneszerző 1971. április 6-án hunyt el, akit hazájában és nyugaton sokan a 20. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjének tartanak. Műveiért szerzett elismerései mellett zongoristaként és karmesterként is nagy hírnévre tett szert műveinek premierjein nyújtott teljesítményével.

Apja a pétervári opera jónevű basszistája, nagy műveltségű művész volt. Édesanyja jól zongorázott, gyermekként tõle kapta az elsõ zenei irányítást. Zenei ambíciót szülei nem vették komolyan, fiukat az egyetem elvégzésére kötelezték. Itt ismerkedett meg Rimszkij Korszakov fiával, akinek közvetítésével megmutathatta a mesternek az elsõ kompozícióit. 1908-ban ismerkedett meg Szergej Gyagilevvel, az Orosz Balett vezetõjével. Ez döntõen befolyásolta további pályáját.

Tűzmadár tette ismerté

A Gyagilevnek komponált Tűzmadár (1910) egycsapásra ismertté tette nevét, ezt a Petruska (1911) és a Sacre (1913) követte. Ekkor Stravinsky már az európai zene legjelentõsebb egyéniségének számított - ezen a Sacre bemutatójának párizsi botránya sem változtatott. A három táncjáték Sztravinszkij ún. "orosz korszakának" remekművei, korszakot nyit a század zenéjében.

Ez a népi zenei világ maradt legfõbb ihletõje a tízes évek végéig. De már A katona történetében felfigyel a jazz újszerű elemeire, a Pulcinella pedig már új stílusfordulatot jelez Stravinsky és az egész modern zene fejlõdésében: a neoklasszicizmus megjelenését. Ettõl kezdve minden Stravinsky mű új meglepetés.

Híveit és ellenfeleit egyformán zavarba hozta állandóan változó stíluselemeivel. Horizontja a zenetörténet kezdeti korszakaitól egészen a közvetlen elõdökig terjed. Reprezentatív neoklasszikus művei az Oedipus Rex, az Apollon Musagete, a Tündér csókja, a Zsoltárszimfónia, a Hegedűverseny, a Kártyajáték. 1909-tõl már csak rövid idõre tért vissza hazájába, 1914-ben Svájcban telepedett le.

Zene költészete

Alakja, művészete, minden új megnyilatkozása a nemzetközi érdeklõdés középpontjában áll: a kor zeneéletének dédelgetett kedvence, aki mindig értett ahhoz, hogy a figyelmet magára irányítsa. A II.világháború kitörésekor Amerikába utazott, amerikai korszakának fõbb művei a Szimfónia, a Rake's Progress című opera, az Ebony-Concerto. Az 1953-ban komponált Szeptett új szenzációt keltõ fordulatot hozott, ennek egyik tételét ugyanis szeriális kompozíciós elv szerint írta.

Az 1950-es évektől kezdve élete utolsó húsz évében új technikákat alkalmazott, amelyek tömörebbek, erősebb ritmikájúak, harmonikusabbak és összetettebb mintázatúak voltak, mint a korábbi művei. Bonyolultságuktól eltekintve ezeknek a műveknek sok közös vonása van korábbi alkotásaival; pl. a ritmusos energia, a forma tisztasága, a hangszerelés és a kifejezőmód.

Íróként Alexis Roland-Manuellel közösen összeállította a Zene költészete című könyvét, amelyben az a híres állítása szerepelt, mely szerint „a zene önmagán kívül semmit sem képes kifejezni”. Több, Robert Crafttal készített interjúja Beszélgetések Sztravinszkijjal címen jelent meg.

[2010.04.06.]