Rossz hír Dobrády Ákos és Emilia kedvelőinek! "Nem tervezünk újabb közös dalt"
Kétségtelen, hogy Dobrády Ákosék belehúztak: kezdtek egy gyönyörű duettal, majd összehoztak egy remek koncertet a SYMA-csarnokban. Megjelent az új CD, amihez csak úgy ajándékként csatoltak egy DVD-t.
Március 16-án megjelent Dobrády Ákos második szólólemeze Közelebb egymáshoz címmel. Az albumon tíz vadonatúj dal szerepel, amelyen hallható a rádiók nagy kedvence, a lemez egyik gyöngyszeme a Side by side, vagyis a Szerelemre hangolva. A duett dalt Ákos a világszerte ismert énekesnővel, Emiliával, a Big Big World című világsláger előadójával énekelte fel. A dal nagyszerű hangzását a hat Grammy-díjjal elismert Alar Suurna munkája dicséri.
– Aki vizuális élményre is vágyik, az a CD mellett megtalálja a tavaly év végi fergeteges, teltházas SYMA koncertről készült DVD-t. Az alkalomhoz megfelelően fantasztikus színpadképpel, világszínvonalú hang- és fénytechnikával, valamint díszletelemként Led falakra komponált animáció kápráztatta el a publikumot. Ezt a vizuális élményt a kétórás koncertfilm 5.1 dolby digital hangzása fokozza. A DVD-n szintén felcsendül a Side by side, vagyis a Szerelemre hangolva című duett dal. Ezen kívül hallható még Emilia Big big world című világslágere is. – kezdte Dobrády Ákos.
– Milyen extrák találhatók a DVD-n? – Mivel a honlapomon az érdeklődők folyamatosan követhetik a háttér eseményeket – ami a koncert kapcsán is megvalósult – ezért extraként két nyelven tettük fel a videoklipet. De azt is mondhatjuk, hogy maga a DVD az extra, hiszen ajándékba csomagoltuk minden egyes CD mellé. Így aki nem lehetett ott a teltházas SYMA csarnoki lemezbemutató koncerten, a képernyő előtt élheti át az ott uralkodó hangulatot.
– S milyenek a visszajelzések a kiadványok kapcsán? – A 15. helyen nyitottunk a MAHASZ listán, ami egy nagyon jó kezdet. Remek a fogadtatása az albumnak. A lemez anyagát szeretnénk a tavasz és nyár folyamán az ország minden régiójában bemutatni.
– Akkor tekintsünk előre: mivel lennél elégedett a korongok kapcsán?
– A mai világban rendkívül nehéz a lemezeket értékesíteni. Mi bízunk benne, hogy legalább az aranylemezt sikerül átvenni.
– A hírek szerint kész a következő kliped... – A Meg van írva című dalból készül az új kislemez és videoklip. Itt a tavasz, jön a nyár és a dal hangulata remekül illik ehhez az időszakhoz. Többek között azért esett a választás erre, mert a honlapomon erre érkezett a legtöbb szavazat.
– Lesz új duett Emiliával? – Ez attól szép, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Nem tervezünk újabb közös dalt.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.