Menedék és börtön a Dürer kertben

A Losing Season bemutatja első nagylemezét „Delirium Provides the Safest Shelter” címmel április 24-én. Vigyázat! Az alkohol rövidtávon hat, az album akár egy életen át elkísér. Lesznek színek, változnak az évszakok, jönnek a fotelok, törnek a ritmusok. Metál progresszív módra, kanapé ingyen beugróért... A csend? - távol áll tőlünk.

- Ha megfilmesítenénk az ALS „életét” az indulástól 2010-ig, akkor mit vennétek bele a filmbe? Mi lenne a sztori, és mi lenne a film vége?
NEDO: Érdekes lenne egy olyan dokumentarista koncepció, hogy a képernyő szélén volna néhány mutató (hajhossz, testsúly, zenélésbe ölt pénz, hányszor írták két o-val a Losingot, stb.), amik az adott időszakra jellemző adatokat mutatnák. Mondjuk meglepő nem nagyon lenne benne… Erre a kérdésre majd 20 év és sok lemez után jobb lenne visszatérni.
MACI: Mindenképpen egy alacsony költségvetésű művészfilmnek készülne, kevés trash movie és horror elemmel tűzdelve… Alapvetően a sztori három külvárosi arcra épül, akik együtt mulatják az időt, meg zenélgetnek, csak hiányzik pár arc egy-két fontos posztról (énekes, dobos…) A cselekmény egyrészt a kalandos tagkeresésről, másrészt a később együtt átélt hihetetlen élményekről szól: a nem várt sikerekről, magyarországi turnékról, külföldi kiruccanásokról. Másrészt található benne egy hányni készülő és száját befogni nem tudó énekes miatt kirobbanó, tarantinoi jellegű kocsmai verekedés; egy németül hablatyoló fitymás pénisz; egy lerobbant turnébusz a semmi közepén vesztegelve, a vadépusztai zombik támadásától fenyegetetten… Szóval eklektikus műfaji egyvelegről van itt szó. A filmnek egyébként nincs vége 2010-ben, majd valamikor 2030-ban talán, egy teltházas világkörüli búcsúturnét követően, persze szigorúan a toxikológián kikötve.

- Nagyon színes a zene, és a szöveg is (több nyelvből kifejezések). Mik fővonalakban ezek a stílusok, irányvonalak?
ZSOLT: Metal mindennel keverve. A hatások különböző mértékben jelennek meg végül a zenében. Egyes esetekben a végeredményen már nem látszik az a hatás ami indította az adott számot. Mivel mindenkinél más stílus a kedvelt, a dalok írásában pedig mindenki részt vesz, a végén már a különböző hatások keveréke marad, amiből nem feltétlenül kihalászható melyik volt az induló fő irányvonal. Prog, death, hardcore stb.
NEDO: Death, prog és hc hatásokkal tarkított modern metálnak mondanám a zenénket, ha mindenképpen kategorizálni kell. A zenei sokszínűség abból fakadhat, hogy nagyon sokféle zenét hallgatunk és ez most nem a szokásos zenészmaszlag, tényleg ezerfelé visz minket a fülünk. Utazások alatt elég nehéz olyan zenét találni, ami mindenkinek tetszik, vagy legalábbis nem kaparja le tőle az arcát. Soha nem törekedtünk tudatosan egy ALS stílus kialakítására. Nem akartunk egy bizonyos stílusirányba elmenni és aszerint írni a zenét. Mivel nincs zenei főnök a zenekarban, ez nehéz is lenne ennyire különböző ízlésű tagokkal. Leginkább úgy mondanám, hogy kompromisszum-metált játszunk. Zeneszerzési szempontból mindenképpen... A szövegírást sem sajátította ki senki, bárki írkálhat, ha van miről. A nagylemezre most Maci, Dani és Stawy hozták össze a szövegeket.

MACI: A lemezen található 11 szövegből egyébként kettő Kubai érdeme, egy pedig Stawy-é, a többi kilencet én (Maci) követtem el. Kubai élt pár évet az Államokban, és ez szerintem érezhető a dalszövegein is: színesen, „angol” módra fogalmaz, amit nagyon irigylek tőle :D Stawy egy régi traumáját írta ki magából, én pedig a kicsit túlzott sci-fi mániámon túl mindenféle egyéb frusztrációimat igyekeztem papírra vetni, az utóbbi időben főleg makro-viszonylatokban. Roppant mérges vagyok például arra, hogy milyen szintre sikerült zülleszteni az átlagemberek mentális és fizikai egészségét. Az agysorvasztó tévéműsorok, zenék és filmek együttesen elérték azt a szintet, hogy egy Mónika vagy egy Győzike rekord-nézőszámot produkál. Vagy ott van a gyógyszeripar, ami hihetetlen mértékben telepszik rá a mindennapi életünkre, ha nem vigyázunk… Egy adott pirula kigyógyít a nyavalyádból – de okoz három másikat. „Sebaj”, mondja az orvos: „Vegye be EZT, EZT és EZT”. A végeredmény, két-három másik mellékhatás, de sebaj, arra is van gyógyszer… És a körforgás beindul, a páciens a végén mégis beledöglik, ha másba nem, hát gyógyszermérgezésbe, a gyógyszergyárak meg hülyére keresik magukat….
Lényeg a lényeg, ez a három különböző hozzáállás együtt szerintem roppant színessé teszi az összképet. A több nyelvű kifejezésekkel pedig nyilván az orosz című dalra célzol. Nos, a „Mir” azt jelenti: Béke, és igazság szerint homlokegyenest ellentmond a dalszöveg mondanivalójának, mivel annak központi eleme a zuhanó A-bomb :D Ezért is választottam neki ezt a címet. Nem szeretem a szájbarágós megoldásokat, jobb az, ha gondolkodik kicsit a hallgató.

- Ki milyen színt képvisel a zenekarban?
NEDO: Én a barnát… ja nem, a kéket! Ááááá… Zsolt - a nyugis gitáros őrült témákkal, a zenekar piktora, Dani - kiismerhetetlen, utolsó pillanat után érkező remek ötletekkel idegeket borzoló zenei megmondó, Stawy - aki gyúr, hogy minél jobban széjjelverhesse a dobot (ráadásul tök jól), a ritmusaihoz gyakran térképet kell rajzolgatnom, Maci - sofőr, szervező, színpadi showelem és biztosítékkicsapó énekfelelős, Bálint - hegedű és énekművész szintén sofőr beosztással, a zenekar szíve és kabalaállata.
ZSOLT: Bráti – Mr. Narancs, Nedo- Mr. Barna, Maci – Mr. Piros, Dani – Mr. Zöld, Stawy- Mr. Fehér, Zs – Mr. Nemtom…
MACI: Ez érdekes kérdés, sosem gondolkodtam ilyeneken…
Kubai (Kabai Dániel gitáros) szerintem igazán színes egyéniség, hosszú évek óta ismerem, mégis mindig tud újat mutatni.
Zsolti (Juhász Zsolt gitáros) színei kaotikusak, a szó jó értelmében persze. Vannak bizonyos gátlásai, amik ha lehullanak, egy rendkívül szórakoztató és meglepétesekkel teli embert találunk mögötte. Egymaga le tudná szinkronizálni a Pokol-rádiót, hogy csak egyetlen példát említsek :D
Nedo (Nedoluha György basszusgitáros) színei nyugodtak, de határozottak. Mittomén, mondjuk kb. narancs színű, mint a Nap… (Hú bazzeg, kezd átmeni a dolog homopornóba :D) Arra gondolok, hogy ő az, akinek mindig határozott véleménye van, amit keresztül is visz, és ez roppantul hasznára válik a zenekarnak. Emellett hihetetlen teherbírással rendelkezik.
Bráti (Bokodi Bállint énekes) színei olyanok, amiket egy udvari bolond ruháján találhat az ember :D Hatalmas szíve van, és rendkívül jóindulatú, emellett mindig meg tudja nevettetni az embert.
Stawy (Kovács Dániel dobos) színei a fizikai és mentális energia keverékéből állnak össze, kérem, képzeljétek el magatoknak, mivel én sem tudom, hogy ez milyen színű lehet :) A lényeg, hogy egyrészt keményen gyúr a kölök, talán azért, hogy előre eloszlasson minden félreértést, miszerint nem neki van igaza, másrészt ahhoz a dobolási tudáshoz és technikához, amit ő képvisel, agyilag nagyon ott kell lenni.
És végül jómagam, Maci (Medve Balázs énekes) talán a vörös spektrumot vallhatom magaménak, mondom ezt azért, mert férfi létemre én vagyok az a zenekarban, aki kb. kéthetente menstruál :) Roppant hisztis természetem van, de szerencsére a többiek ezt elég jól tolerálják, valószínűleg ezért vagyok még mindig a zenekar tagja :D

- A Killswitch Engage-vel volt lehetőségetek beszélni? Milyen élmény volt az előzenekaruknak lenni 2008 augusztusában?
NEDO: A zenekar történetének egyik fontos pillanata volt az a buli. Emlékszem, kezdés előtt kinéztem a backstage függönye mögül és láttam, hogy a keverőnél hátrább áll a tömeg vége. Azt hittem, nem számítanak előzenekarra és ha rájönnek, hogy nem az As I Lay Dying vagyunk, húznak is ki sörözni. Nem így lett, kb. 2/3 Pecsa zúzott velünk végig. Killswitch-ék (és AILD-ék is) jó arcok, teljesen közvetlenek, a koncertjük után még bulizgattunk is az öltözőjükben, készült pár közös kép és néhány üres pálinkásüveg. Egyedül az énekesük rohant vissza egyből a színpadról a buszba, biztos beütött nála a goulasch.
MACI: Hatalmas élmény volt, mondanom sem kell. Elindult az intro-nk, felsétáltunk a PeCsa színpadra, és majdnem visszarohantunk… Arra számítottam, hogy „okés, lesz 100-200 ember, egész jó buli lesz így is”, de konkrétan a keverőig álltak a népek, iszonyatosan ijesztő volt elsőre! Azután láttam, hogy örülnek nekünk, és ez hihetetlen energiákat szabadított fel. Az egyik legnagyobb koncertélményem volt! A buli után vittünk egy üveg mézes páleszt Killswitch-éknek, amit közösen ittunk meg velük – Adam D. nem fukarkodott, decis adagokban töltötte a cuccot, szóval én 10 perc alatt úgy bekarmoltam, hogy az arcom totál szétesett… De hát ez a metál, nem? :D

KUBAI: Szinte földbe gyökerezett a lábunk, amikor megláttuk a tömeget. A nézők nagy részének fogalma sem volt, hogy kik vagyunk, még a koncertjegyen sem szerepelt a nevünk, annyira last minute jött a felkérés. Ahogy mentünk fel a színpadra még hallottuk is, hogy kérdezi valaki az első sorban, hogy „kik ezek, az Insane?”. Szóval bennünk volt a para, mert már hozzászoktunk ahhoz, mikor más bandák előzenekaraként léptünk fel, hogy az emberek a számukra ismeretlen zenekarnál csak bámulnak értetlenül, hogy hol az 1. Aztán elkezdtünk játszani és nem kezdték el skandálni, hogy „Killswitch”, nem rohantak ki sörért, hanem baromira vették az egészet. Tényleg óriási élmény volt, hogy végre olyanoknak játszottunk, akik értették a zenénket.

- Kiket szólított meg a „To whom it may concern” című EP-tek a visszhang alapján?
KUBAI: Egyszer egy hazai metálalbumról olvastam, hogy már az első szám hallgatásakor az egész albumot leblattolta a kritikus. Ez nem feltétlenül negatív, nyilván mindenki kerül olyan hangulatba, hogy kiszámítható zenére vágyik. De mi inkább ennek az ellenkezőjét tűztük ki célul és azokhoz szólunk, akik számára az a fontos, hogy a második, harmadik, negyedik stb. számmal újra és újra meglepetés érje.
NEDO: Nehéz ezt megmondani, a rockzene majdnem mindegyik szegmenséből kaptunk pozitív visszajelzéseket. Persze a death metalosok a „buzis” részeket nem akarják hallani, a rockosabb arcok meg nem értik minek a hörgés, meg az üvöltés. Sokan megemlítették, hogy élőben sokkal durvábbak vagyunk, mint a lemezen. Valóban, az EP egy kicsit túl jólfésült lett a koncertekhez képest.
MACI: A „To whom it may concern” EP két kiadásban jelent meg, az első verziót magunk terjesztettük, míg a második kiadás már az Edge Records gondozásában jelent meg. Sajnos pontos adatokat nem tudok mondani, mindenesetre pár tucat példányunk maradt belőle, úgyhogy kb. 500 db gazdára talált. A visszhangok szinte kivétel nélkül jók voltak, ami furcsa, mert az a sejtésem, hogy vagy nem hallgatták meg alaposan a lemezt, vagy nem voltak őszinték a visszajelzések :D Mindenesetre nagyon tetszett annak a metalzene-szerető rétegnek, aki nem jön zavarba a tört ütemektől és a progresszív dalszerkezetektől.

- „Delirium Provides the Safest Shelter” című lemez – címadó dal: a cím és a szöveg – „I’m locked inside a hellish cell” – akkor most a „delirium” menedék vagy börtön, vagy miért mindkettő egyszerre?
MACI: A lemez címe leginkább egy végső menedékre próbál utalni. Mindannyian éltük már meg azt a stádiumot az életben, amikor a legjobb lenne láthatatlanná válni, eltűnni a francba egy lakatlan szigetre úgy egy hónapra legalább… De ugyanezt, források és lehetőségek híján, kellő mennyiségű alkohollal is el lehet érni :D Komolyra fordítva a szót, kézenfekvő és könnyű módszer alkohollal kúrálni mindenféle lelki sebeket, a gond csak az, hogy az égvilágon semmit sem segít. Épp ezért ez egyszerre menedék, és börtön is, mivel rövid távon segít elfelejteni a gyötrő kérdéseket, de csak mélyebbre visz az útvesztőbe. Na most mindez okosan hangzik, de ha jön a baj csőstül, szerintem mindenki a könnyebbik utat választja :D

- Milyen túl közel leni a csendhez („Too Close to Silence”)? Milyen állapot az, amikor nem vagytok túl közel?
MACI: A „Too close to silence” Stawy gyereke, hiszen ő élte át azt az egészet…
STAWY: Igazából ez egy kicsit szuicid hangzású cím . Két ember pengeélen táncoló kapcsolatáról szól, ami vagy a „mindent”, vagy a „semmit” irányába dől el, és a szöveg épp egy olyan stádiumban „játszódik”, amikor a „semmit”-felé lendül az inga: ez pedig a csend, a némaság, az elengedés, kvázi halál: a közös jövő halála. Remélem érthető. Úgyhogy általában nem vagyunk közel a csendhez, én legalábbis semmiképp sem!! :D

- Mi a kedvenc évszakotok?
NEDO: Nekem a Seasons in the Abyss :D Komolyrabbra fordítva a szót, nekem nincs kedvenc évszakom, de ha mindenképpen választani kell, akkor az ősz. Vagy a tavasz. Esetleg a nyár, vagy a tél. Igazából még nem döntöttem el. A tavasz jó, mert minden ébred, a zsongó emberek egy részét viszont lekaszabolnám. A nyár annyira nem jó, mert utálom a meleget, viszont jókat lehet fürdeni. Imádom az őszi színeket, illatokat, sőt általában még az időjárást is. A tél jó, mert békés, van hó, amitől leáll az élet, viszont baromi szar -486 fokban hazamászni vasárnap hajnalban.
MACI: Tudom, hogy ez nem valami rocksztáros dolog, de nekem a nyár a kedvencem. Egyszerűen gyűlölöm az őszt és a telet is, az előbbit a kvázi-haldoklás, az utóbbit az elmúlás érzése miatt. Még a karácsony sem tompítja túlzottan ezt az érzést. Kib.szott sötét van egész nap, kib.szott hideg, mélabús és levert minden és mindenki. Fujj. Ellenben tavasszal, és főleg nyáron minden burjánzik: a természet, a hormonok, a Hölgyek… Ennyi :) Úgy néz ki, egy látens Scooter-rajongó lehetek, de nem bánnám, ha eljönne az az „Endless summer”. Hehh.

- Ki a legmetálabb arc a zenekarban?
NEDO: Egyértelműen én vagyok. Azért, mert a többiek nem metálarcok. Még csak hosszú hajuk sincs. Ugyanmár…
MACI: Egyértelműen Nedo az! Hogy miért? Nos, ő az egyetlen a zenekarban, aki annyira híres, hogy még a Wikipedia is megemlíti! :D A „Híres Györgyök” bejegyzésben szerepel, az alábbi módon: „Nedoluha György-zenész.” Erre csak azt tudom mondani: Siker. :D

- Mi volt a legmetálabb húzása?
NEDO: Bálintnak voltak a legmetálabb húzásai, már ha egy Pantera DVD-hez mérjük a szintet. Azért kollektíven összehoztunk már egy-két komolyabb balhét, például tömegverekedést koncert után és hasonló finomságokat. Persze egyikről sem mi tehettünk, ez természetes…
MACI: Ha innen nézzük, akkor valóban nem Nedo a legmetálabb... Hanem Bráti, aki pikula részegen egy zalaegerszegi motel laminált padlóján mellúszásban kúszott előre nagy jókedvében, később németül beszéltette a péniszét, a társaság nagy örömére (hadd tegyem hozzá, példásan imitálta a magánhangzókat :D) Szerintem ezt nehéz felülmúlni :D

- Egy goa-s elköszönés?
NEDO: Az mi? Amikor sok betépett ember szeletel a villogó fényekben? Nem vagyok jártas ebben a szubkultúrában.
MACI: Talákozunk a Proxima Centaurin, humanoido-o-o-ok!!!

- Egy pop-os elköszönés?
NEDO: A poposok hogy köszönnek el? Sajnos ezt sem tudom…
MACI: Hulljon rózsaszirom ajkatokra, drágáim. Megyek, meg kell etetnem a pónikat.

- Country-s?
MACI: Whiskey. És Texas.
NEDO: „Glad to meet you, Carson…”

- És egy full metál?
NEDO: CsocsikaaaAAAAARRRGHHH!
MACI: Köszi, ez volt A Losing Season! HÖRR :D

Bajnóczi Piroska

[2010.04.26.]