Az emberiség jövőképe a Trottel Stereodream Experience szerint - Embryo

A közel harminc éve működő, az utóbbi időkben Trottel Stereodream Experience néven futó magyar „kísérletező együttes” új albumot jelentetett meg. A hajdani punk gyökereikkel – legalábbis a szó hagyományos értelmében már rég – szakítottak, s ismét egy folkos-elektronikus pszichedélia buggyan, ömlik, örvénylik elő az aktuális, Embryo című korongról.

Papír, de a hagyományosakhoz hasonlóan nyitható, a CD-nél kivágott tokban fejlődik az Embryo. Kívül kellemes kék, belül narancsos, s az elgépiesedés, az ember és technika kölcsönhatásának futurisztikus víziója jelenik meg egy áramkörökkel átszőtt magzatburkot, és a köldökzsinórt nyomásmérős (?) csőként ábrázoló képen. A CD vonalkódja sem véletlenül került épp az embrió fejrészére.

A borítót tovább vizsgálva megtudjuk, hogy a dobokon kívül (Papp Dani) elektromos hegedű (Neukum Nóra), szaxofonok (Kardos Rita), gitárok (Puskás István) és basszusgitár (Rupaszov Tamás) is társul a szintetizátorok (Kardos, Puskás, Rupaszov) gerjesztette elektronikus hangzás mellé.

Ha mindezek alapján valakiben még mindig kétségek lennének afelől, vajon milyen típusú zenét is hallhat ezen az albumon, a számok címei, illetve hosszúságuk is sokat elárul. A hat szám közül négy tíz perc körüli, egy majdnem hétperces, így csak az intro nevezhető rövidnek a maga két percével.

Miután beléptünk 2010-be (Entering 2010/ Intro), rögtön a címadó dalt hallhatjuk. Az alaplüktetésre először a steelgitár jellegzetes, elnyújtott, éteri hangjai illeszkednek, majd a népzenei motívumokat idéző hegedűhangokra szaxofon is felel. Kellő felpörgések és szusszanások váltakoznak jó ütemben, hogy újra szívdobogássá szelídüljön az alapritmus.

Az album egyik figyelemfelkeltő száma a végtelenséget, az örökös körforgást szimbolizálja, leginkább talán azzal, hogy keretes, tehát gyakorlatilag azonos kezdő- és záródallammal rendelkezik. A The time traveler-ben indiai hangulatot idéző szitárhangok párosulnak helyenként disszonáns hegedűjátékkal és a komputeres világot idéző elektronikus pittyegéssel. Kiemelkedik még a Steady moments a maga kellemes, folyékony hangzásával, s lendületes szaxofonrészeivel.

Az egész korongra jellemző futurisztikus zajok, zörejek a sokatmondó című New Soundscapes és a Virtual sajátjai is; a gitártémákhoz pedig valószínűleg David Gilmour stílusa is ihletet jelentett.

Elmélázó, misztikus, „elszállós” zene, amiben a monotonitás nem válik unalmassá, de a kísérletező, keresgélő hangzások sem idegenek. Rupaszov Tamás – és az ideáit osztani tudó zenésztársai – ismét hallható, vagy inkább érzékelhető formába öntötte elképzeléseit – a pszichedelikus stílus hőskorát és legnagyobbjait idéző atmoszférateremtéssel.

- Fejes Anna -

[2010.05.19.]