Bármi megeshet az Isten Háta Mögött - jó kis buli lehet ma este a ZP-ben
Dézsából öntik - az istenit! A nyár legelső napján rögtön Isten Háta Mögött találhatjuk magunkat a Zöld Pardon-ban. Pardon! Az Isten Háta Mögött megeshet, hogy június 1-jének ellenére is esik, ugyanakkor az előrejelzések szerint kapucniban is isteni az esőtánc metálmódra.
Az Isten Háta Mögött négy ember áll a színpadon: Bokros Csaba gitáros, Egyedi Péter basszusgitáros, Hortobágyi László dobos és Pálinkás Tamás gitáros-énekes.
Mesélnek „A Szokásos Hátborzongató Kora Reggeli Ordítás”-sal „Rosenkreutz Kémiai Menyegzőjéről”, illetve megvilágítják „Kényelmetlen”-ül „Letekert Szemhéj Alatt a Világ”-ot. „Le a fejjel”! – nem kell nézni, elég hallgatni a kapucni alá bújva. Meglepetésként plusz egy téma új dal kabátjában. Szárazság hiányában a duplán „Hangsúly”-ozott IHM-et 2010-ben dézsából öntik.
Az esernyőknek és a gumicsizmáknak pontosan 20.30-kor engedélyezett megjelenni a kijelölt helyen.
Jelszó: „Tavaszi nemződüh”-vel űzzük el az őszt! Mutassuk meg, hogy a látszat ellenére nyár van – még az Isten Háta Mögött is az istenit!
[2010.06.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.