Romantikus est Elton Johnnal. "Csillagos ég" alatt a Budapest Arénában

Jól tette, aki szerelmével érkezett Elton John június 8-i koncertjére az Arénába, hiszen a sztár eljátszotta összes jól ismert romantikus balladáját, aztán kissé meg is táncoltatta az arra hajlandó közönséget. Ráadásul lelkes rajongói közül jó néhány szerencsés a koncertélményen kívül dedikált relikviával térhetett haza a majdnem teljesen teltházas rendezvényről.

Kissé szenvedélytelen első rész

Fél kilenckor integető kezekkel a levegőben és széles mosollyal jelent meg a színpadon a művész, és ahogy az ekkora sztárnál illik, állva tapsolt köszöntéséül az amúgy ültetett közönség nagy része. Rögtön zongorája mögé telepedett Elton, aztán a következő két és fél óra alatt szinte fel sem állt mögüle. Rövidebb instrumentális bevezető után felcsendült a rá jellemző, éles énekhang is. Második száma máris a Saturay Night’s Alright című, igencsak gyors tempójú dala volt, ami azt sejtette, hogy nem sokáig maradunk ülve székeinkben.
 
Mégis a koncert feléig szinte egyetlen eget rengető nóta sem csendült fel, legalábbis ezúttal élőben nem „szóltak nagyot” a hetvenes évek elején slágernek számító dalok (Levon, Tiny Dancer, Rocket Man stb.) Nem a hangzással volt baj, hiszen a hangosítás majdnem teljesen rendben volt, hanem az előadásban nem éreztem a szenvedélyt, nem volt íve az első résznek és a számoknak külön-külön sem, inkább csupán csak „elő lettek adva”.

A banda és a LED

Szólt az ének zongorakísérettel Eltontól korrekt zenei aláfestéssel, némi éles gitárszólóval, és a zenészek meglepően magas vokáljával. Ránézésre és hangzásra is olyan volt, mintha a Bee Gees játszott volna Elton mellett a színpadon. Hosszú, őszes hajú, igen vékony testalkatú és hangú gitáros, basszusos, szintis és perkás alkotta a zenekart, kiegészülve egy 1969-től vele játszó, eredeti Elton John Band taggal, a dobos Nigel Olssonnal. A látvány is elég egyszerű volt, ami 2010-ben már-már furcsának számít. Az „öregfiú” zenekar, baloldalon egy zongora, a háttérben pedig egy LED fal. Elég is lett volna ennyi és a jó zene, de a LED fal előnyeit és az általa kínált elkápráztató látvány lehetőségét sajnos egyáltalán nem használták ki. Alig villant fel pár mozgókép, bár azt bevallom, hogy a balladák díszleteként az arénába háttérként becsempészett csillagos ég tetszett.

A romantikus balladák is zengőn szóltak

Jöttek sorjában a romantikus dalok, a Sacrifice, Don’t Let the Sun Go Down On Me, Sorry Seems to Be the Hardest Word és a Candle In the Wind az eredeti változatban, amit Norma Jean, azaz Marilyn Monroe emlékére írt. Felüdülést jelentettek ezek a számok, lehet, hogy mert jobban ismerjük őket, vagy mert az előadásmód, a koncert hangulata ezekhez jobban illett. Rettenetesen energikusan szóltak, biztosan azért, hogy az aréna hátsó soraiban ülők is jól hallják, de elöl sok volt ez egy kicsit, véleményem szerint. A közönség kisebb, de annál lelkesebb része, akik az első szektor székeiről fel-felpattanva éljenezték Sir Elton Johnt, örömmel vették, ha kiszúrta őket a mester és mosolyogva rájuk mutatott, hogy látja ám a ciklámen boát vagy éppen az óriási rózsaszín napszemüveget onnan fentről, a színpadról is.

Apró kis viccelődések

A hangulat emelkedett, a zenészeknek is egyre jobb kedve támadt, jól megmosolyogták „főnöküket”, amikor Elton egyenként bemutatta bandája tagjait és elárulta – amellett, hogy melyik városban születtek és élnek jelenleg –, hogy mi a kutyájuk neve. (A sajátjáét  persze nem árulta el.) Aztán jöttek a pörgősebb nóták, két nagy sláger, az I’m Still Standing és a Crocodile Rock, amiben ismét poénkodott egyet a szöveggel az énekes. Így kezdődik a nóta: „I remember when rock was young” (Emlékszem, amikor a rock még újdonság volt) és így folytatta: „Zsazsa Gábor had so much fun” (Gábor Zsazsa jót mulatott). Mondanom sem kell, hogy ez nincs a szövegben, csak ha már magyar közönség előtt lép fel, nem hagyhatta ki ezt a poént, annyira meghatározó része volt annak az időszaknak a magyar származású celeb (ma már így neveznénk).

Minden jó, ha jó a vége

Sokáig nem irigyeltem azokat, akiknek Elton az abszolút kedvenc előadója, mivel szerintem székben ülve nem lehet jól szórakozni egy koncerten, de aztán kiderült, hogy a közönség felkészült része pontosan tudta, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor előre lehet rohanni és végre állva, a fejek felett tapsolva, énekelve-táncolva igazán koncerten érezhetik magukat. Mindezt látván végre megjött a kedve a színpadon lévőknek is, Sir John – nem kis meglepetésemre – felállt a zongoraszékére, feltette lábát és rá is ült a milliókat érő zongorájára. Sőt, elkezdett autogramokat osztogatni az első sornak a visszatapsolás ideje alatt.

Szerencsére maradt még két ballada a végére is, felcsendült az Oroszlánkirályból ismert Circle of Life, amikor kétoldalt a kivetítőn részleteket is láthattunk a rajzfilmből, és a személyes kedvencem, a „Your Song”, melyet természetesen mindazoknak ajánlotta a művész, akik szerelemben élnek. Ilyen szép szerelmes dalokat csak olyan tud írni, aki maga is az. Amikor a kivetítőn látni lehetett, hogy zongorázik Sir John, az ő ujján is ott csillogott a diszkrét, de – mint tudjuk - számára különösen fontos jelképe a házasságnak, a karikagyűrűje.

Mindig mondom, hogy mindenképpen el kell menni a „Nagy Öregek” (akik a ’80-as években, netán azt megelőzően már sztárok voltak) koncertjére, ha egy mód van rá. Ha legközelebb lehetőségem adódik újra, biztosan elmegyek megint, reménykedve abban, hogy akkor jobb hangulatban találom, szenvedélyesebb koncertben lehet részem.

– frk4muzik –

[2010.06.09.]