Az előadó a Táncdalfesztiválon tűnt fel, amelyen 1968-ban és 1969-ben is közönségdíjat nyert
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 65 éves korában elhunyt Kovács József énekes, az Interoperett alapítója.
Kovács József a Táncdalfesztiválon tűnt fel, amelyen 1968-ban és 1969-ben is közönségdíjat nyert. Az Országos Szórakoztatózenei Központban előadóművészi szakvizsgát tett, majd felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol operett szakon végzett.
Pályafutása során olyan nagyszerű szerzők nagyszerű műveiben szerepelhetett, mint Csajkovszkij: Anyegin, Mozart: Szöktetés a szerájból, Lehár Ferenc: A víg özvegy, Johann Strauss: A Denevér és még lehetne a sort hosszan folytatni.
„Vágyom egy nő után” címmel nagylemezt is megjelentetett, amellyel ismét szép sikereket ért el, majd később egy „Kedvencek” elnevezésű CD-t is piacra dobott.
A Budapesti Operettszínházhoz 1971-ben került, itt A mosoly országa című operettben, Szu-Csong herceg szerepében debütált. Ezután külföldi szerződést kapott, a grazi színházhoz került, ahol egészen 1990-ig szerepelt. 17 év után visszatérve Magyarországra létrehozta az Interoperett Kft.-t, amelyet haláláig igazgatott.
Csepel városa 1997-ben díszpolgári címet adományozott neki, ugyanis minden évben Karácsonyi Koncertet adott az ott élőknek az Interoperett Társulatával.
[2010.07.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.