A zenekar kérése számomra parancs!

Maszkura és a Tücsökraj: Kérlek, így szeress című lemezét hallgattuk meg.
 

A Maszkura és a Tücsökraj zenekart akkor láttam, amikor elmentem egy Propeller bulira, és vagy előttük, vagy utánuk játszottak. Igazából azt sem tudom már, hogy Gödör buli volt, vagy egy fesztivál, arra viszont kristálytisztán emlékszem, hogy már akkor is jól szólt ez a csapat!

Viszont ez a lemez nagyon bejön! Jók a beállítások, jók a hangszínek, és jók a zenészek! Az első normális zeneszám (ami tulajdonképpen a második, de erről később) megszólalásakor egyértelművé vált, hogy nagyon stenk a dobos! Kisvártatva pedig az is kiderült, hogy a billentyűs is vérprofi.

A legelső szám címe „magyarrigó”, egy furcsa zenei aláfestéssel kombinált szavalás. Még csak kétszer hallgattam meg, a mondanivalója viszont sokkal összetettebb annál, mintsem hogy leírjam, miről is szól tulajdonképpen…ennél nagyobb bajban az igen hasonló „román rigó” taglalásánál vagyok…

Viszont rögtön a második számban már olyan konkrét zenélés van, hogy csuda! Idáig finoman próbáltam kerülni a kérdést, hogy voltaképp milyen stílusú zene ez…aztán rájöttem, muszáj lesz írnom erről is pár sort, csak az a helyzet, hogy ebben az esetben ez sem egyszerű. Tulajdonképpen popzene, de ha jazzes, mulatós, drum&bass-es, funkys, vagy éppen csárdásra hajazó stílusok furcsa egyvelege a lemez, akkor is csak hozzávetőlegesen írtam róla valamit.

A zenénél maradva még egy picit, nagyon profin lavíroznak a stílusok között a zenészek, a dobos például az egész album alatt nagyon odateszi magát. Ha lassú szám, akkor is üt két olyan egyszerű hangsúlyt, hogy az agyamig hatol, de ha drum&bass, simán megfejti azt is. Az az ember érzése, hogy szinte meg sem mutatja a lemezen a tudását, könnyed, precíz zenélés. A billentyűs is nagyon nagy, a 4. számban olyat szólózik, mint az igazán nagyok. Ők ketten a kedvenceim!

Beszéljünk „Maszkuráról”, az énekesről: feltételezem, ő írja a szövegeket is. Inkább művészi, költői a szöveg, és az ének is…szóval nem szörnyű ugyan, ahogy énekel, de annyira nem is jó. A prozódia áldozott helyenként a mondani való oltárán, de ez is inkább csak furi, mint rossz.

Ahogy hallgattam, talán a Magna Cum Laude-hoz igyekeztem hasonlítani. Pedig akkor még nem is hallottam a Pál Ilonka című számot, amely viszont még inkább emlékeztet a Magnások páleszes számára. Biztos nem tudatos a hasonlóság, annál sokkal nagyobb egyéniségeknek tűnnek a Maszkurás fiúk, de nem szerencsés szerintem a sok hasonlóság, zenében és szövegben egyaránt. Egyetlen normális (értsd: populáris) számot tartalmaz a lemez: a címadó dal volna ez. De ez sem lesz mainstream nóta, nem fogjuk az országos rádiókban hallgatni. Már csak azért sem, mert túl elvont, ráadásul intonációs problémákkal küzd az énekes.

Hogy név szerint kik ők? Nem tudom! Ugyanis annyira egyszerűre sikeredett a borító, hogy szinte semmi nem derül ki belőle. A fél társaságról azt sem tudni, van-e szája, mert még az is takarva van a képen.

Összességében tehát egy nagyon jó zenészekből álló, fiatal és lendületes zenekar kicsit furi, de azért jó lemeze ez.

heszti

[2010.07.16.]