Ha nem éltél az aranykorban, segít az Ultrarock

Sziámi művészetét nem nagyon ismertem, bár ez nem jelenti azt, hogy nem hallottam róla. Bár ezzel sokan vannak így. Ezért is érdeklődéssel kezdtem hallgatni ezt a lemezt.

Gyakorlatilag két korábbi album dalai vannak digitális formában rögzítve. Az 1989- es „HA” és az 1990- es „Sürgős reinkarnáció". Ez a két lemez annak idején kazettán úgy terjedt mint a vírus és mint minden olyan zene, amit akkor, a már haldokló Magyar Hanglemezgyár nem támogatott és nem adott ki. Ez a szabad lázadás időszaka volt. Olyan zenekarnevek kezdtek közszájon forogni a fiatalok körében, mint a Kézi Chopen, Kontroll csoport, Ugatha Christie, vagy épp a Sziámi.

A magyar Underground ébredése volt ez, hiszen azelőtt csak azt lehetett hallani a szegényes magyar médiában, amit az akkori „popcézárok”, Erdős Péter és Bors Jenő (a Magyar Hanglemezgyár főnökei) jóváhagytak. Azelőtt zenei kísérletezésről hallani sem lehetett. Ezért aztán születtek érdekes produkciók is. Gondoljunk csak az ezidőtájt megjelenő punk zenekarokra, akik zenélni nem nagyon, de lázadni és ordibálni annál jobban tudtak. Egyik barátom azt szokta mondani, hogy a rendszerváltás előtt azért volt jó zenélni, mert ha támogatott az MHV és az ORI, azért voltak sokan a koncertjeiden, ha nem támogatott, akkor meg azért.

A lázadó fiatalság

A fiatalok pedig lázadtak akkoriban minden ellen. Ez vagy zenében, vagy politizálásban, vagy csak öltözködésben és koncertre járásban nyilvánult meg. (Orbán úr is így kezdte, aztán mi lett belőle?) Ezt ma nem érti meg, csak az, aki élt abban a korban. Ma már elképzelhetetlen, hogyha egy fiatal, pusztán lázadásból, szakadt farmerban ment végig az utcán, többen megszólták és „lehuligánozták”. Nem hiába olvassuk e lemez belső borítójának fejlécén a következő feliratot: „Az elveszett aranykor zenéje az elveszett aranyembereknek”.

A most tárgyalt lemez nagyon érdekes hangvételű. Valóban nem hasonlítható semmihez. A nagyon jó hangszerelések mellett az ének sok helyen hamis, nagyon sok az ismétlődő zenei rész. De pont ez a lényeg. Felrúgunk minden zenei szabályt és a főhangsúly a szövegen van. A szövegek némelyike, viszont felér egy irodalmi művel. Semmi hatásvadászat, hanem őszinte vélemények, komoly rímekbe szedve. Annyira jövőbe látó néhány szöveg, hogy szinte ijesztő. A „Ha” című dalban például az egyik versszak így szól: „Radioaktív rádió, tévé, hülye tévé, a napjaid megint összeállnak egy elhomályosult évvé. Nem élhetsz az emlékeidből, mert nem történt veled semmi sem, azt hazudnak neked, amit akarnak, nem lenni nem jó, de nem jobb lenni sem”. Vagy akár a refrént is írhatnám: „Ha előrelátó csecsemő lettél volna, felkötöd magad a köldökzsinórodra”.

Férfi-nő viszony, depresszív módon

Aztán egy rövid szösszenet, nem egész félperces szerzemény, a „Baby, you can”. Valószínűleg ’89- ben furcsán hangzott volna a dalszöveg, ami ez esetben angol: „Baby, you can drive my car, maybe you can be a star, baby you can drive my car, and maybe I fuck you”.  Aki nem érti, nyugodtan másolja be egy fordító programba. A „Ma nappal jött” című dal egy érdekes férfi-nő viszonyt mond el, elég depresszáns módon, de szenzációs sorok hallhatóak itt is. Egy másik kedvenc dal a lemezről, a „Két nő” ami az akkor megint csak tabunak számító szexuális szabadságról szól. Ami pedig nem volt elmondható magyarul, az ebben a dalban is idegen nyelven szólal meg, ekképpen:„Marquis de Sade, Marquis de Mazoh, Marquis de porno, de parano, de rock and roll”. Megint csak ajánlom a fordító progit!

A „Nem bízhatsz senkiben”, újra megdöbbent jövőlátó soraival: „Divat az emberi arcot tönkre tenni, hódít a brutalitás, az állati- állati brutalitás. Divat a brutalitás- divat, divat az igazi könny, az igazi arcon, az igazi vér és igazi genny……”. Tömény, de aki tud a sorok között olvasni, az érti, hogy miről van szó. Az „Ennyi” című dal igazi rendszerváltás-korabeli képleírás. A dalt keretbe foglalja az „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek” című népdal. A zene zaklatott, mint a kor, amelyben íródott. Az egyik kedvenc versszakom, következő képpen hangzik: „Tízmillió playboy, a nemzeti téboly ünnepén, fanatikus forgatag és egyre kevésbé félek én, mindenki annyira komor, lehet, hogy ez már a nyomor? Tele vannak a boltok, mégse lehetek boldog, Ennyi!”

Kiemelhettem volna minden dalt, de talán ezek, amelyek számomra megkapóak. Annak ellenére, hogy '89- '90-ben készültek a lemezek, nagyon jól szólnak, mai füllel hallgatva is. Na, jó, néhol hamisak a gitárok, hamis az ének, de ez a muzsika így az igazi. A lemezt egyébként nem elég egyszer meghallgatni, mert annyira tömény. Sok meghallgatás után döbben rá az ember, hogy miről is szól egy-egy dal és mindig felfedez új dolgokat. Nekem ilyen a jó lemez. Van tartalom, mondanivaló, néhol groteszk, néhol komoly. Sok dalon elgondolkodik az ember és a hangszerelés illik a szövegekhez. És ami fontos: semmi hatásvadászat! Ma a legtöbb zene úgy íródik, hogy tele van hatásvadász elemekkel. Értelmük? Hát az pedig semmi!

Aki pedig nem élt az aranykorban, annak a Sziámi-Ultrarock segít megismerni ezt az érdekes kettős magyar világot.

-norro-

[2010.11.12.]