Az X-faktorban tűnt fel a Csillag Születikben már bizonyított énekes
Boros Réka az RTL Klub korábbi tehetségkutatójában duóban mutatta meg tudását, az X-faktorba azonban egyedül érkezett és szólóban próbálkozott. Jelentjük a kezdés jól sikerült.
Réka a Csillag Születikben a tőle egy évvel korosabb Kiss Lindával indult. A verseny számukra az elődöntőben ért véget.
Érdekes, hogy a hölgy korábban szerepelt versmondó, mesemondó, népdal éneklési versenyeken.
A 21 éves hódmezővásárhelyi lány nem volt rest, és nem is adta fel, hogy énekesként egyszer meg kapja a nagy lehetőséget, így benevezett az X-faktorba. A versenyben az első kanyart simán vette, magabiztos produkciójával könnyedén került a legjobb 200 produkciót magába foglaló következő szakaszba.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.