Exkluzív körpanoráma - a Tankcsapda továbbra is csúcsformában

Akkor is hatalmas élmény lett volna felmenni a Goldberger Sámuel irányításával 1910-ben épített Párisi Nagyáruház (szocreál nevén Divatcsarnok) tetejére, ha ott csendes magányomban tölthettem volna el egy-két órát.

Akkor is hatalmas élmény lett volna családias környezetben, baráti hangulatban eltölteni egy-két órát Lukács Laci, Fejes Tamás és Molnár Levente társaságában, ha arra egy olyan külvárosi hipermarket parkolójában adatik lehetőség, amelyre utolsók egyikeként jut eszünkbe az exkluzív jelző. A kettő együtt viszont már egyértelműen önálló fejezetet érdemel az emlékkönyvembe.

Határtalan lendület

Őszintén szólva kicsit protokolláris és nagyon marketinges szaga volt a szeptember 16-a estéjére tervezett eseménynek. Talán ezért is, egy fárasztó munkanap után kicsit tompán készültem a bulira. Eleinte nem éreztem határtalan lendületet. De ahogy a tett színhelyéhez közeledtem, azért mégiscsak, méterről méterre nőtt a lelkesedésem. Hiszen a fiúkat élőben látni mindig öröm és alkalom arra, hogy egy rövid időre elhagyjam a mókuskereket. Az Andrássy úton haladva aztán végképp kezdtem realizálni, hogy ez tényleg egy különleges este lesz. Meglehetősen nagy tömeg verődött már össze azokból a rajongókból, akik még mindig szerették volna százalékban sem kifejezhető esélyüket megragadni arra, hogy feljussanak az Alexandra könyváruház tetejére.

Ilyen indíttatásuk vélhetően sosem támadt volna, ha nincs egy merész ötlet arra vonatkozóan, mivel lehetne a tavaly 20 éves Tankcsapda jubileumi koncertjéről készült DVD-t a tavalyi Sziget bulihoz méltó nagy durranással piacra dobni. De valakinek kipattant a szikra az agyából. Legyen egy exkluzív, klub-hangulatú koncert. Amit mégiscsak élvezhessen élőben akár tengernyi (vagy még inkább Szigetnyi) rajongó – a neten keresztül. Legyen egy nehezen felülmúlható helyen, mondjuk a város tetején. És legyen mindez egy kereskedelmi rádió kedvelt reggeli műsorának exkluzív különkiadásába ágyazva.

Fejünk fölött az ég

Amikor a liftbe szálltam, hogy megközelítsem az egykoron műjégpályának is teret adó tetőt, már teljesen magával ragadott a várakozás izgalma. A látvány, ami odafönt fogadott, végül felülmúlta minden várakozásomat. Néhány percre el is feledtem, miért is jöttem. Tősgyökeres Budapesti lévén először is örömmel azonosítottam a jól ismert viszonyítási pontokat, mint a Gellért hegy, vagy a Puskás Ferenc Stadion. És órákat eltöltöttem volna azzal, hogy a tető egyik szélétől a másikig sétálgatva keresgélem életem korszakos jelentőségű szinhelyeit ezen a 3D-s térképen. Nem véletlen volt ezen a helyen anno kilátósétány...

Az első ámulat(ok)ból magamhoz térvén lassan kezdtem azonosítani a tető ideiglenes felépítményeit, és konstatáltam, hogy itt minden kétséget kizárólag, tényleg koncert lesz. Egy nagyon helyes, barátságos kis színpad foglalt helyet a tető egyik sarkában. Mögötte a Bazilika kupolája, a Budai Vár és a Halászbástya szolgált szerénytelen díszletül. Kicsivel odébb a Neo FM kitelepülése helyezkedett el, a B&B duóval a mikrofonok mögött. A szerencse néhány tucatnyi hozzám hasonló kegyeltjével vártuk, hogy e színfalak takarásából feltűnjenek az est igazi főszereplői. Azt azonnal lehetett konstatálni az utcáról felszűrődő hangokból, hogy az együttest szállító gépjármű (egy igazi szörnyetegJ) mikor is érkezett meg az objektum főbejáratához. Nyilvánvaló volt, hogy az utcán is egyre nagyobb a happening, sokan választották azt a metódust, hogy ha nem is a tetőn, de mégiscsak a helyszínen, az elhelyezett óriáskivetítő segítségével élvezik a koncertet.  

Eleven

Egyedinek és megismételhetetlennek, már csak ezért is emlékezetesnek mondhatom azt a pillanatot is, amikor végre Lukács feje jelent meg a liftajtóban, hogy aztán a srácok félig-meddig takarásban elfoglalják helyüket először a színpad, majd röviddel később a dob illetve a mikrofonok mögött. Többször hallhattuk már (leginkább a koraesti órákra időzített Szigetes fellépések során), hogy milyen ritka és kevéssé kedvelt esemény a zenekar számára, amikor világosban kell közönség elé állniuk. Ez is egy ilyen alkalom volt, érződött is az ebből adódó feszengés a fiúkon. De ezúttal mindenki tisztában volt vele, hogy ez egy különleges nap. Mind az apropó, mind a körítés, mind a helyszín okán. Éppen ezért lényegesen elfogadóbbak voltunk a napvilágnál történő kezdéssel szemben.

És még ha az egyéb alkalmakhoz képest mérsékelt intenzitással is, azért szép lassan a szerény létszáma dacára is lelkes közönség belemelegedett a buliba. Nem mondom, talán jobb lett volna, ha a tetőre való lépés előfeltétele lett volna, hogy a potenciális pályázó soroljon fel legalább 20 Tankcsapda számot és azok közül bármelyiknek az első sorát meghallva legyen képes folytatni annak szövegét... Ezzel az egy négyzetméterre jutó divatmajmok és az egy éjszakás rajongók száma lényegesen csökkent volna, nagyobb teret engedve a teljes áhítatban lévő, ízig-vérig tankereknek. De lehet, hogy ez a világ mégsem minden világok legjobbika. Mindennek megvan az ára. Ennek a bulinak nem csak az volt, hogy nem feltétlenül a legérdemesültebbek jutottak a csúcsra. Be kellett nyelni azt is, hogy időnként az élő rádió-adás okán hosszabb-rövidebb párbeszédek szakították félbe a zenét.

Sokak számára még ennél is nagyobb szentségtörés volt, amikor Bocskor Gábor basszusgitárt ragadott és egy egyszerű(bb) dal erejéig maga is a deszkákra lépett. Nekem sem emelte ez a jelenet az est élvezeti értékét, de azt mondtam magamban, érthető, ha nem hagyott ki egy ilyen lehetőséget. És ha ez az ára egy ilyen partynak, annak, hogy minden korábbinál közelebb kerülhessünk kedvenceinkhez, végül is belefér a költségvetésbe. Még akkor is, ha a sok rádiós betét miatt néhány számot húzni kellett a tervezett tracklistáról Az intermezzokat akkor bocsátottam meg végérvényesen, amikor két BB blokk között olyan megakedvencemet nyomták el a fiúk (az egyik betelefonáló mérsékelt spontanaitású kívánságára), mint az Úgy szeress. A másik kellemes meglepetés az volt, hogy egy olyan, kevésbé populáris alapvetése is elhangozhatott a zenekarnak, mint a Tetoválj ki (Amit hétköznapi körülmények között sajnálatosan ritkán játszanak le kereskedelmi rádiók. Leginkább soha.).

Fények, füst és lábdob

Összességében azért minden szükséges eleme felvonult a tetőn egy rock koncertnek. Talán egyetlen kivétel a Lukács számára rendszeresített „szélgép” volt, ami most hely híján kimaradt a díszletek közül. (Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a koncert közepette úgy kellett kiszabadítani a fülesét hajának fogságából.) Persze minden mást, a fényt, a pirotechinkát, a füstöt, sőt talán még a lábdobot is a hely adottságaihoz méreteztek.

Csak egyet nem: a zenét. Azt éppenhogy nem lehetett keretek közé szorítani. Kíváncsi lettem volna, hogyan szólhatott mindez az Andrássy úton (vagy a környező házak tetején, esetleg a Bazilika kupolájában), milyen lehetett a rádióban, vagy a neten követni a közvetítést, de összehasonlító elemzéseket legfeljebb az utóbbiakkal kapcsolatban tehetek, ha majd sikerül letöltenem a koncert anyagát a Bumeráng honlapjáról.

Az biztos, hogy szóltak már jobban a fiúk, néztek is ki jobban, élvezték is jobban a zenélést, volt nagyobb zúzás koncertjeiken, volt már fergetegesebb a hangulat. De nem is lehetett a cél ilyen típusú legek meghódítása. Ez az este másról szólt. Buli volt, egy hatalmas poén, nagyszerű party. Családias hangulatban ünnepeltük egy új gyermek, a zenekar hetedik audiovizuális kiadványának megérkezését. Az ünneplés után pedig már alig vártam, hogy hazamehessek és közelebbről is megismerkedjek az új jövevénnyel. Mert van egy olyan érzésem, hogy mindazok az elemek, amiket ezen az estén visszafogottnak érzékelhettünk, hiánytalanul felidéződnek a 2009-es Sziget koncertről. Sőt, még az sem kizárt, hogy magamra ismerek valamelyik képkockán...