Az Emberek zenekar ismét koncertezik. A népszerű formáció öt év szünet ismét hallat magáról.
Berkes Gábor és Miller Zoltán alkotta Emberek formáció 15 éve alakult meg, így a fiúk úgy gondolták itt az ideje az évforduló megünneplésének.
Szerencsére van mire büszkék lenniük, hiszen a nevükhöz olyan slágerek fűződnek, mint a Tábortűz, a Száz út vagy a Forog a Föld.
Első lemezük (Száz út) már a megalakulás évében, 1995-ben megjelent és rögtön aranylemez lett. Működésük alatt még két lemezt adtak ki, a Tábortűz 1997-ben, a Forog a Föld 1998-ban került a boltokba. Az akkori nagy sikert jellemzi, hogy a rádiók még a mai napig rendszeresen játsszák legnagyobb slágereiket.
Miller Zoltán 2000-ben eMeRton díjat kapott, mint az Év legjobb musical énekese. Eddigi pályája alatt több mint húsz fontosabb szerepet eljátszhatott. A Madách Színház művésze, láthattuk többek közt Az Operaház Fantomjában is. 2004- ben az "Év legnépszerűbb színésze” kategóriában átvehette a Súgó Csiga díjat. 2008. szeptember végén megjelent első szólólemeze Fehér és Fekete címmel, melyen hat feldolgozásszám és hat saját dal hallható.
Berkes Gábor az Első Emelet és a Rapülök zenekarok oszlopos tagja volt, ezek után hozta létre az Emberek formációt. Könnyűzenei sikerei mellett számos filmzenét is írt (Hippolit, Apám beájulna, Egy szoknya, egy nadrág, Egy bolond százat csinál, Eszter hagyatéka). Folyamatosan produceri tevékenységet is folytatott. Két éve folyamatosan koncertezik, és új dalokat ír az újra aktívan dolgozó Első Emelet együttessel.
Az Emberek zenekarban is mindig kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy koncertjeik nagyon magas színvonalúak legyenek. Ilyen volt az 5 évvel ezelőtti dupla teltházas Madách Színházban megtartott 10. jubileumi fellépés is.
A 15. évfordulót is méltóan szeretnék megünnepelni a Kongresszusi Központban, 2011. február. 19-én!
Szeretnéd megkapni mailben a nap magyar és a nap külföldi dalát? Iratkozz fel tematikus hírlevelünkre! Érdemes, hiszen a feliratkozók között rendszeresen ajándékot sorsolunk ki.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.