Ezt nehéz könnyek nélkül végignézni! "Égbe mentek a táncosok"
Egy szívszorítóan fájdalmas dal született a Jászsági Népi Együttes autóbalesetben elhunyt fiataljainak emlékére. A Jászmagyarok frontembere, Bánfi Bobo Ferenc csodálatosan megható dallal „Égbe mentek az angyalok” tiszteleg, az elhuny fiatalok előtt.
Mint az már a korábbi híradásokból ismeretes, 2010. november 18-án éjszaka halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Budapest Lágymányosi híd budai hídfőjénél, éjszaka egy óra ötven perc körüli időben, egy Ford Fiesta személygépkocsi közlekedett a Petőfi híd felől a Lágymányosi híd irányába. A jármű a forgalommal szemben hajtott fel a hídra és összeütközött egy Pestről Buda irányába közlekedő tehergépkocsival.
A balesetben három fiatal életét vesztette, hárman pedig megsérültek. A fiú és barátai a jászberényi Jászság Népi Együttes tagjai voltak, akik a Budapesten, a Fonóban tartott táncházból mentek volna hazafelé. Karácsonyi ajándékötleteket adunk 2.
- Tamás István -
[2010.11.24.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.