The Harlem Gospel Singers: elvarázsolva az Arénában

A Queen Esther Marrow vezette The Harlem Gospel Singers profi gospel produkcióval érkezett Budapestre.

Az előadásra pedig a Papp László Budapest Sport Arénában került sor. A színpadkép igen egyszerű, puritán volt, de épp elég volt díszletként az a néhány íves paraván, kék megvilágítással. A zenekar vérében volt a gospel, külön-külön is fantasztikus zenészekből áll, de együtt annyira összeszokottan zenélnek, hogy az valóban példamutató. Dob, basszus, szintetizátor, zongora, gitár összetételű volt a zenekar. Elfért volna egy fúvós szekció a csapatban, de az nem volt, így a fúvós hangokat szintetizátor szólaltatta meg. Kár.

Esther Marrow valósággal tündökölt a színpadon. Nem csupán kiváló hangi adottsága, képzettsége teszi őt naggyá, hanem az egyénisége, amely olyan atmoszférát kölcsönöz az előadásnak, hogy a néző valóban elvarázsolva érezze magát.

A tíz tagú kórus is remekül megszólalt, együtt, és külön-külön is. Vér profik. Lendületesek, vidámak, és láthatóan imádják, amit csinálnak. Nyilván Jézus szeretete ad erőt nekik, hiszen a gospel műfaj alapja az ő éltetése, témájukat pedig a vallásuk ihleti. A soul, a blues, az r&b igényes ötvözéseit hallottuk, folyamatos profi énekszólókkal, időnként egy-egy hangszeres szólóval megspékelve.

Nyilván való, hogy ez a stílus az eredeti helyén, templomi körülmények között szólal meg igazán. Az Arénában is meg tud úgy szólalni, hogy az „átjöjjön”, de nem szólalt meg. Nem a művészek hibája volt, hanem a technikáé. A hangszerek nagyon halkan szóltak, a fénytechnika is csak minimál volt. Nyilván egy templomban ilyen hangerőn éppen jól szólnak, és fénytechnika sem kell, de azt gondolom, ha átültetjük nagyobb épületekbe a produkciót, élvezhetőbbé vált volna fény effektekkel, komolyabb hangerővel. Hozzáteszem, én eléggé hátul voltam. Lehet, hogy elől jól szólt, bár 2010-ben nem nagy dolog megoldani, hogy mindenhol jól szóljon. Így olyan volt számomra, mintha tévében látnám a bulit.

Egy biztos: ha Amerikában járok, fel fogok keresni egy afroamerikaiak lakta kis települést, és végig bulizok ott egy ilyen koncertet! Hatalmas hangulat van ám egy ilyen templomban! Mindenki tapsol, táncol, az egész egy jókedvű show. Titkon reméltem, hogy átragad a hangulat az itteni közönségre, de nem. A közönség ült, mint a moziban, és amit utálok: egy-háromra tapsolt a közönség gospelre! Szinte fizikailag fájt, de ismét be kell látnom, ha egy nép éveken keresztül lakodalmas zenét néz a tévében, akkor ez berögződik, és így is marad. Halleluja!

-Sólyom Attila-

[2010.12.18.]