Roberto karácsonyi dala egyre sikeresebb, miközben készülőben az új lemez. Ráadásul, ha az énekes visszatekint, sikeres évet tudhat maga mögött.
A szabolcsi ismert mulattató, a Házibuli Attilával című műsor előadója nem pihent ebben az évben sem, sikeres évet tudhat maga mögött: falunapok, fesztiválok, egyéb rendezvények elmaradhatatlan szereplője volt.
S bár a karácsony egyre jobban közeledett a teleföncsörgés semmit sem csillapodott. Sokan azért keresték, hogy népszerű karácsonyi dalának bemutatásához a hozzájárulását kérjék. Leginkább óvodák és iskolák jelezték ebbéli igényüket.
– Nagyon boldog vagyok, hogy pont az én dalomat választották. Nem hittem volna, amikor 2008-ban megírtam, hogy ekkora sikere lesz. Nagyon büszke vagyok rá. – mesélte Roberto.
Büszke az új lemezére
A Gyújts egy gyertyát című dala több zeneletöltő oldalon is megtalálható, ahonnan már több mint 350 ezren mentették le magukhoz. A mulatós masszőr azt is elárulta, hogy készülőben van az új, 3. nagylemeze, amelyen vadonatúj mulatós dalokkal és új hangzással fog előrukkolni.
- Az új lemezemre azért vagyok büszke, mert ismét saját dalok szerepelnek majd rajta, amiket én magam hangszereltem, Kicsit eltérő lesz a másik kettőtől, pörgősebb dalok, romás hangzás lesz rajta, de a mai pop-dance köntösbe bújtatva. A stúdió munkában nagy segítséget nyújt Tilinger Attila, a Házibuli házigazdája, akinek ezúton itt szeretném megköszöni a kitartó és segítőkész munkáját. – tette hozzá Roberto.
S, ha már a Házibulinál tartunk, akkor legközelebbi időpont, ahol Robertót is figyelemmel kísérhetik a rajongói: a Hálózat tv-n mindenki megtalálja majd Robertót, s december 31-én Tápiószecsőn mulattat majd a mulatós masszőr.
– Gyújts egy gyertyát című dalommal kívánok minden kedves zene.hu olvasónak meghitt karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog újévet – zárta sorait az előadó.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.