Meghallgattuk a Kölyök22-t! Éder Krisztiánnak van helye a hazai könnyűzenei iparban

Soha nem voltam képes felfogni azt, hogy a tinik miért nem vállalják fel a saját gondolatikat, nézeteiket. Egyszerűen a véleményvezéreket és a trendeket követik, ami egy bizonyos mértékig érthető, mégis a legtöbben túlzásba viszik.  

Mostanában nagyon ,,menőnek” számít, SP fikázása, ledegradálása. Talán a legszánalmasabb, hogy olyan emberek generálják az indulatokat, akik egyetlen egy számát sem hallották, vagy titokban igen is rajongók, csak az alfahím presztízsük látszatát fenn szeretnék tartani. Persze mindenkinek szuverén joga eldönteni, hogy egy dalt, előadót kedvel-e, de ezt a tipikus magyar negatív mentalitást néha tényleg félre lehetne tenni. Ha a munkássága semmit se érne, akkor valószínűleg a könnyűzenei pöcegödörben feküdne, ahova nagyjából havonta rugdosnak be egynyári zenekarokat és énekeseket.

Egy év elteltével új lemezt adott ki SP, ami hagyományoknak megfelelően a szülinapján jelent meg. Erre utal a lemez címe; mégpedig a Kölyök22. A barátai nem a ,,művésznevén'' szólítják őt, hanem ,,Kölyöknek'', míg a szám arra utal, hogy Éder Krisztián most töltötte be a huszonkettedik életévét.

Az album kinézetéről sok mindent nem lehet elmondani, trendi, fiatalos, tehát a célcsoport igényeinek megfelelő. Sajnálatos módon a dalszövegek nem kerültek bele a lemez mellé csatolt kis füzetbe, ehelyett egy jó hosszú köszönetnyilvánítást írt SP. Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e a véleményemet arról a borítóról, amikor egy atlétában van a tinisztár, de inkább magammal viszem a sírba.

Ha röviden kéne véleményt formálnom az albumról, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon összeszedett és komolyabb korongot tudhatnak magukénak a rajongók. Az elmúlt évek kritikái és pozitív végkifejletű történései végre összeálltak és letisztultak Krisztiánban, ennek köszönhetően pedig kiegyensúlyozott tematikájú albumot hozott létre, amiben a jó és a rossz dolgok diszkréten egymáshoz simulnak, kialakítva egy komplett kis történetet.

Bár anno a Special-t dicsértem, de a Kölyök22-vel össze sem hasonlítható. Talán a legfontosabb, hogy végre teljesen elhagyta az orrhangon való éneklést, kiereszti a hangját, hogy mindenki tudja: a hangmérnök(ök)nek nem kellett túlórázni. Személy szerint amikor legelőször meghallgattam az egyik dalt, jópár másodpercembe került felfogni, hogy SP énekel és nem egy vendégelőadó. Teljesen új hang fogadott. A szövegek sokat változtak, jóval felnőttesebbek lettek. Nincsen tingli-tangli, sablonos, klisékkel teletűzdelt mondanivaló, ez a komor valóság.

Sokan azt hiszik, hogy Éder Krisztián visszatért a gyökerekhez, pedig ez nem igaz. Maximum annyiban, hogy most újra hiteles lett, mert lehet érezni, hogy valóban a saját megélt tapasztaltait tárja elénk. A korongon összesen 15 dal található, ebből 10 különböző, 4 pedig akusztikus verzióban hallgatható meg.

Az albumon vannak jobb és gyengébb nóták. Az kifejezett pozitív csalódásként ért, hogy nincsenek nagy minőségbeli különbségek. Elmarad a hullámzás, a kapcsoló végre kicsit pihenhet, nem kell lépkedni a számok között, egyben meghallgatható a közel egyórás produktum.

A kritika a következő oldalon folytatódik.

[2011.01.07.]