Eurovíziós dalverseny: Magyarország az első elődöntőbe került
Január 17-én tartották az Eurovízión résztvevő országok elődöntőkbe sorsolását.
A sorsolási szabályok hasonlóak voltak: közös urnába tették azokat az országokat, melynek nézői szeretnek szimpátiából egy bizonyos másik országra szavazni, azért, hogy valamennyire kikényszerítsék azt, hogy valóban a dalra szavazzanak a nézők, ne pedig a szimpatikus országra. Az urnákban szereplő országok fele az első, fele a második elődöntőben fog versenyezni. 2008 óta két elődöntőt is tartanak, melyeken eddig a második elődöntőbe került Magyarország. Idén az első elődöntő második felében fogunk részt venni.
A sorsolás eredménye:
Az első elődöntő résztvevői
A verseny első felében fellépő országok:
A verseny második felében fellépő országok:
| Horvátország |
|
| Azerbajdzsán |
|
| Litvánia |
|
| Magyarország |
|
| Málta |
|
| San Marino |
|
| Izland |
|
| Görögország |
|
| Portugália |
|
A második elődöntő résztvevői
A verseny első felében fellépő országok:
| Hollandia |
|
| Bosznia-Hercegovina |
|
| Ukrajna |
|
| Ciprus |
|
| Ausztria |
|
| Svédország |
|
| Moldova |
|
| Belgium |
|
| Szlovákia |
|
A verseny második felében fellépő országok:
| Izrael |
|
| Macedónia VJK |
|
| Dánia |
|
| Fehéroroszország |
|
| Bulgária |
|
| Lettország |
|
| Észtország |
|
| Románia |
|
| Szlovénia |
|
| Írország |
|
A nagy országok szavazási rendje
(Az automatikusan döntős országoknak részt kell vennie valamelyik elődöntő szavazásán)
Első elődöntőben szavaz:
Nagy_Britannia
Spanyolország
Második elődöntőben szavaz:
Olaszország
Németország
Franciaország
A tényleges rajtsorrend sorsolását március 14-én, a delegációvezetők találkozóján fogják kihirdetni. A versenyek első felébe sorsolt országok 1-10-ig kapnak rajtszámot, a második felében résztvevők, így Magyarország is 11 és 19 közötti rajtszámot kaphat. A delegációvezetők találkozóján kell minden országnak bemutatnia versenydalát az EBU előtt. Január 18-án kezdté árulni a jegyeket az első elődöntőre, szerdán pedig a másodikra. Jegyek az interneten kizárólag errőla helyről vásárolhatók: dticket.de
- eschungary.hu alapján zene.hu -
[2011.03.02.]