A Mantra Porno zenekar február 4-én mutatja be új, Kérek Lakást című albumát a Gödörben, fellép még: Ivan & Parazol és The Carbonfools.
Harmadik nagylemezével jelentkezik a Mantra Porno zenekar. Az új anyag címe – Kérek Lakást – sokat elárul a korongra került 8 dal és 3 remix hangulatáról: egy generáció lusta, szexis, naiv, ugyanakkor mégis bájos szárnypróbálgatásait követhetjük nyomon.
A Mantra Porno legutóbb 2006 végén adott ki lemezt (Fine Light Days/Beta Message címen), melyen a rádiókban még ma is játszott Green Legion illetve a VIVA slágerlistára is kerülő Disco Galaxy című dalok szerepeltek. Idén az MR2 Petőfi legendás 8-as stúdiójába kaptak lehetőséget, ahol az Akusztik című műsorban már a mostani, Kérek Lakást lemezről is játszottak dalokat. A korong egy jelentős hazai és nemzetközi bázissal bíró kiadó, a MamaZone (Turbo, Nemjuci, Frenk, Jurij, Takáts Eszter, stb.) gondozásában jelent meg.
A zenekar 2011. február 4-én pénteken tartja lemezbemutató koncertjét a budapesti Gödör Klubban. Az estén fellép még az Ivan & Parazol és The Carbonfools zenekarok.
A Kérek Lakást lemez anyaga sok újdonságot tartogat: a korongon – az eddig megszokottakkal ellentétben – magyar nyelvű dalok is szerepelnek. Az elmúlt években a csapat más-más énekesnőkkel dolgozott együtt, ezért az énekhangok változatossága is szembetűnő. A koncertre járó közönség szerencséjére, az elektronikus hatások és a pörgős számok megmaradtak az új albumon is, amely ezúttal a Mantra Porno által megálmodott „álnaiv pop” hangzásvilágot valósítja meg.
Ezzel együtt azonban a már megszokott eklektikus zenei fúzió sem marad el a bandától. A Mantra Porno híresen egyedi módon ötvözi a modern zenei technikákat a hagyományos rockzenei elemekkel, de bátran kacsintgat más zenei stílusok felé, mint az acid-jazz, pop, disco, raggea. A stílusosan különböző lakásokban rögzített felvételek kiválóan szólalnak meg annak ellenére, hogy a zenekar mindig is ragaszkodott a szobapróbák alkalmával begyakorolt és konyhastúdióban felvett dalokhoz.
Az új album megvásárolható a Wave, Deep, Mammut Music Store, Media Markt és Szaturn üzletekben, valamint országszerte az Alexandra Könyváruházakban. Interneten a dalok.hu és a korlatlanzene.hu oldalakról pedig már most letölthető.
[2011.01.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.