Aki még betegen sem mondta le az előadásokat - interjú Ducza Nórával

– A vele való tanulási folyamat során döntött úgy, hogy énekesnő lesz. Iskolát váltott. Látszólag, vagy előítéletesen fogalmazva a komolyat (biológia-latin szak) cserélte a komolytalanabbnak (ének) ható iskolára. A család hogy fogadta a döntését?
– Semmi esetre sem „bélyegezném” ezt a váltást komolytalannak, sőt! A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola akkor is, ma is az egyik legkiválóbb budapesti iskola, szigorú szabályokkal, rendszerrel. Sok osztálytársam nem a zene irányában tanult tovább, többen közülük orvosi-, mérnöki-, tanári-, illetve jogi pálya mellett döntöttek, és az iskola mindegyikhez biztos alapot adott. Ha a külső szem úgy is értékelné, hogy egy komolyabb szakirányt cseréltem fel a komolytalanabbra, ez az iskolaváltásra talán épp ellenkezőleg volt igaz. Bár nagyon szerettem a gimnáziumot, ahol első két évemet töltöttem, az ott megszokott rendszer után szinte vért izzadtam, mire sikerült a Kórusiskola szigorú elvárásaihoz idomulnom. Kemény fegyelemre szoktatott, aminek nagy hasznát veszem szakmailag most is. A családom nem csak, hogy maximálisan támogatta e döntésemet, de Szüleim voltak, akik bátorítottak, és sürgettek a döntés meghozatalában. A biológia tulajdonképpen egy szép kirándulás volt, amiről több évig nem hagytam magam lebeszélni, holott a családom a tanáraimmal vállvetve elemitől kezdve a zenei pályát tartották a számomra legmegfelelőbbnek. Ők győztek. :-)

– Meg sem állt a konzervatóriumig, majd zeneművészeti egyetemig. Meghatározó évek voltak. Megerősödve vágott neki a karriernek. Milyen emlékeket őriz erről az időről?
– Rengeteg szép emlékem van, kevesebb rossz. Mindkét intézményben gyönyörű éveket tölthettem, nagyszerű tanárokkal és osztálytársakkal - mai napig is tartó barátságokat köszönhetek e két iskolának. A konziban Kovács Brigitta volt a hangképző tanárom, egy igazi boldogság-bomba. Az ember attól jókedvűen ébredt, hogy tudta, aznap énekórája lesz. Kiváló ember és pedagógus, mindig pontosan tudta, éppen mire van szükségem, minden rezdülésemet érzékelte, a kimondatlan gondolataimat is. Ennek tökéletes folytatása volt aztán a Forrai Zsuzsannával töltött időszak a főiskolán. Utólag visszanézve valódi burokban éltem ezekben az években. Ők úgy vigyáztak rám, emberileg-szakmailag egyaránt, hogy talán csak most kezdem érteni, és értékelni igazán, mit is kaptam Tőlük. A főiskolán ismerkedtem meg korrepetitorommal, Alter Katalinnal. Ő a pályámon az egyik legszebb ajándék, akit a jó Istentől kaphattam. Gyakran nevezem – és Édesanyám is úgy emlegeti - mint „másik Anyám”. Maga a Zene. Azt hiszem, ha példaképet kellene megneveznem, nem egy énekes jutna eszembe, hanem Ő. Szakmailag minden téren Neki köszönhetem a legtöbbet, de bármikor fordulhatok Hozzá kisebb és nagyobb (vagy nagynak vélt) problémáimmal is. Szakmai tanácsai felbecsülhetetlenek. Egyetlen dolog, ami „bosszant”, hogy mindig igaza van. Voltak esetek, amikor nem hallgattam Rá, de rendre beigazolódott, hogy jobban jártam volna, ha a tanácsai szerint cselekszem. Így aztán, inkább szót fogadok. :-)

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

[2011.02.21.]