Ez volt a sláger egykor 61. - 1968-ban milliók hallgatták a dalt
Nagy népszerűségnek örvendő új sorozatunkban a múlt nagy slágereit keressük elő és mutatjuk meg. Kalandozzatok velünk az időben és ismerjétek meg, milyenek voltak az igazi nagy slágerek egykor. A remek lemezlovas BanDJ ismét nem volt rest és megérkezett az aktuális retro csemegével.
A rockzene képzeletbeli szereplői közül idézzük ma fel azt a figurát, akinek ha elhangzik a neve, egyrészt mókás kedvünk kerekedik, másrészt elismerően bólintunk. Hiszen a vidám dal előadói kapcsán az is eszünkbe jut, hogy számtalan lemez és különleges látványvilágú nagykoncert kísérte őket extra hosszú pályafutásuk során. A felidézett illető a Trombitás Frédi, a zenekar pedig az Omega.
Az 1962-ben alakult csapat több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. Kóbor János, Benkő László, Mihály Tamás, Molnár György (továbbá a korai Omegában Presser Gábor és Laux József) csapatának 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek.
Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal).
Az Omega volt az első együttes, melyet az Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt.
A profi zenészek pályafutásuk során bátran beleásták magukat több aktuális zenei irányzatba, így volt az Omegának beat-, hard rock- és space rock korszaka is. Ma a korai, legnagyobb retro slágereiket idéző Omega-fejezetet idézzük fel egy igazán mókás dallal. Ez a „Trombitás Frédi”, amelynek Presser Gábor és Adamis Anna a szerzője, a dal pedig megszólal a 3-as BanDJ Minimixen.
Ez volt a sláger egykor rovatunk összes részéért klikk IDE.
Szeretnéd megkapni mailben a nap magyar és a nap külföldi dalát? Iratkozz fel tematikus hírlevelünkre! Érdemes, hiszen a feliratkozók között rendszeresen ajándékot sorsolunk ki.
[2011.01.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.