Forr a dalom! Che Sudaka az A38-on

Latino Power! A latin bandák sosem okoznak csalódást. Annyi külföldi előadó haknifellépését elszenvedtem már, hogy nagyra értékelem amikor Budapestet egy zenekar nem a világturné jelentéktelen kis apró pontjának tekinti. Ez a hat - kolumbiai, katalán és argentin - macho úgy nyomta az A38-on, mintha életünk legemlékezetesebb koncertjével akartak volna megajándékozni bennünket

Ez az igyekezet, a forradalmi lelkesedés a Che Sudaka sikerének a titka Che Guevara szellemében. Nincstelen utcazenészként kezdték Barcelonában, aztán nyolc kemény turnézással töltött év és 850 (!) koncert után a Tudo É Possible című 4. albumuk az év világzenei lemeze lett Spanyolországban. Fel-fel, te éhes proletár!

Színpadi látványossággal nem kecsegtettek bennünket. Példát vehettek volna mondjuk a Pantheon Rococo mexikói bandáról, akik tavaly sört csapoltak a csápolóknak. Mindenesetre ők is eljátszották a bevándorlók himnuszát, miszerint széles e világon senkit sem lenne szabad illegális munkaerőnek bélyegezni. A gyertyaállásban bemutatott lábbal való tapsolással nagyjából ki is merült a színpadi attrakció, amit cseppet sem bántunk, mert így legalább a zenéé volt a főszerep.

A mohikánfrizurás Leo és a vérnyomásmérőt (vagy kihangosító kis bizbaszt?) magán felejtő Kacha még futás közben is bírt énekelni lihegés nélkül. Egy-egy lassabb szám alatt kipihenték magukat, de akkor voltak igazából elemükben amikor megugráltathatták a közönséget. A Madness zenekar mindkettőjük kedvence, nem hoztak szégyent rájuk, még egy imitált gatyaletolást is bemutatott a félmeztelenre vetkőzött Leo. Utcazenész beidegződésből ölthettek mackónadrágot, focimezt és kosarasszerkót a zenekar tagjai. Ilyen sportos szerelésben a rendőrök elől is könnyebb elfutni, ha netán úgy adódik.

Műfajuk eredetét két évig kutattam. Levéltárakat látogattam, szemtanúkat faggattam ki, míg végül fellibbent a fátyol a titokról. Barcelona visszhangos főterén négy színpadon egyidejűleg négy zenekar játszott (punk, rap, ska-reggae, cumbia) és a tér közepén kalapozó Che Sudaka tagok fülébe ez a négy stílus bombasztikus egyvelegként érkezett. „Carramba!„ - kiáltottak fel egy emberként - „Mostantól ezt fogjuk játszani!”

A pattogós latin dallamoktól táncra perdültek a lányok, repkedtek a copfok és a hajcsatok. Nem tudom egyesek hogy bírnak egy ilyen jó buli alatt italos poharakkal a kezükben fel-alá sasszézni. Ráadásul mindegyikük szentül meg van győződve arról, hogy szesztestvéreihez vezető legrövidebb út pont a barátnőd és közted vezet át. Egy megoldás marad csak ilyenkor, végig kell ugrálni a koncertet. Diszkrét pogózással könnyen helyet csinálhatunk magunknak még egy ilyen telt házas buli esetén is. Ha valakinek ugrálás közben véletlenül a lábára lépnénk, egy udvarias - “Maradj otthon, nézzél tévét!” kiáltással engeszteljük ki.

Spanyol tudásom a túléléshez elengedhetetlen két mondatra korlátozódik: “Kérek két tequillát!” „Bomba jól nézel ki, bébi!” - ezért nem nagyon értem,hogy miről szólnak a számok. Ennek ellenére velük énekeltem.

Felcsendült a Quiero Más, a Sera Posible és a Vida Maloka - ha tévednék, akkor sújtson le rám a dolgozó nép megvetése. A Mentira politika bölcs igazsága: egy politikusról akkor lehet tudni, hogy hazudik, ha mozog a szája. Hegyi guerrila módra azzal támadtak, ami épp a kezük ügyébe került: ska, rap, hip-hop, funky, latin slágerbombák záporoztak. Mi pedig nem győztük kapkodni a fejünket a meglepetéstől.

Abba sem akarták hagyni a bulit! Azt az aljas megoldást választották ráadásnak, hogy kidöglesztik a közönséget. Ami részben sikerült is. Jota hardcore-os gitárszólótól már szédelegtek ki az emberek a ruhatárba (őt a Suicidal Tendencies, Slayer, Metallica zenéje inspirálja, hála az égnek), Anhtrax alig bírta a dobbal utolérni. A harmónikás Cheko kedvéért egy Gogol Bordello klasszikus is felcsendült, aztán az Anselmo Crew tagjai lepték el a színpadot és többre nem emlékszem. Maximum respect!

-Zendo-

[2011.03.01.]