Pély Barna és Romhányi Áron nevét legtöbben a United zenekarból ismerik. Találkozhattunk már velük a TV2 tehetségkutatója kapcsán, de Áron volt például szerzője a megasztáros Hien „Túl szép” című számának is. Több, mint egy évtizede tartó közös munkájuk legújabb állomásaként duó formációjukkal is rendszeresen koncerteznek, emellett pedig számos produkció tagjaként tevékenykednek különböző műfajokban.
– Barna: igazából a mi duónk már a megismerkedésünk óta létezik, csak nem koncerteztünk vele az utóbbi évekig. Mindig is így írtuk a United nótákat, annyi különbséggel, hogy dalszerzés közben jobban ragaszkodunk bizonyos szerkezeti formákhoz.
– Áron: Barnával a United elődjének, az Acid Company-nak megalakulása előtt két évvel már dolgoztunk együtt a Road Kill Café nevű zenekarban, ahol közösen írtuk a zenekar demófelvételének egyik dalát. Azóta sok közös munkát tudhatunk magunk mögött zeneszerzőként is, és ez a duó tulajdonképpen a közös előadói és zeneszerzői kreatív munkánknak egy valós időben látható felgyorsított vetülete. Rengeteg olyan dolgot ki lehet próbálni nagyon gyorsan, amit zenekarral több próbát követően lehet csak - így gyakorlatban a zenekari tevékenységünk egyfajta "szélcsatornája", ahol tesztelni tudjuk a dalokat, azok hangszerelését, hatását.
– Kevesen tudják Rólatok, hogy a pop szakmán kívül máshol is tevékenykedtek. Milyen projektekben hallhatunk még Benneteket?
– Barna: leginkább a Cool on Tool és a United tölti ki az életemet, illetve van egy alter-funk formációnk, a Funk Survivors. Ezen kívül rendszeresen koncertezem fiatal zenekarokkal. Sokfelé hívnak játszani, ilyenkor is próbálom a maximumot hozni előadói szinten, legyen szó jazz-ről,blues-ról, vagy funk-ról.
– Áron: több dologban részt veszek, melyek néha aktívak, néha pedig hibernált állapotban vannak. Ilyen a két nagylemezzel rendelkező saját trióm (Romhányi Áron Trio), a Loop Doctors (szintén két nagylemezzel és egy Fonogram díjjal), a Fusio Group (számtalan nagylemezzel és eMeRTon díjjal), az RTB Crew (egy nagylemez), stb. Az érdeklődők mindezekbe belehallgathatnak a honlapomon (www.romhanyi.net).
– Áron! Nemrégiben került bemutatásra új szerzeményed a Debreceni Filharmonikus Zenekar közreműködésével. Mesélnél erről bővebben? – Az egész Szentpáli Roland tubaművésznek köszönhető. 2oo7 óta dolgozunk együtt, és írtam neki egy három tételes, kicsit jazzes, kicsit kortárs tuba-zongora kamaradarabot "Parallels" címmel. Ő jelenleg a debreceniek tubása, és kiváló zeneszerző/hangszerelő is egyben. Az ő ötlete volt, hogy a darab az általa kidolgozott nagyzenekari hangszerelést követően bemutatásra kerüljön.
– Barna! Úgy tudom, Te a következő zenész-generáció pályáját egyengeted. Hol tanítasz? Mire számíthat az, aki a jövőben Nálad szeretne tanulni? – Igen, a KJF Művészeti Tanszékén tanítok jazz-éneket, zenekari gyakorlatot és pop-rock kultúrát. Nem vagyok túl szigorú, csak speciális esetekben , amikor nagyon linkek a diákok. Erre ritkán kerül sor, mert többnyire olyat tanítok a hallgatóknak, amit az életben is használni tudnak, úgyhogy odafigyelnek rám.
– Ha már a jazz-nél tartunk: hol hallhatjuk legközelebb a duótokat? Áron: az éppen legdivatosabb közösségi portálon a United csoportnál rendszeresen értesülhettek a koncertekről. A legközelebbi azt hiszem, éppen a Budapest Jazz Clubban lesz, március 30-án!
– FuDo –
[2011.03.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.