Miután múlt héten Aguilera annyira jól érezte magát az utcán a prűd Amerikában, hogy emiatt börtönbe került, az egész világ nagyokat kacagott a merevrészeg énekesnőn. Mi pedig összegyűjtöttük azokat a dalokat, amik a fejében járhattak az ivászat előtt, az ivászat közben és az ivászat után. Igyunk mi is Christinával!
Elsőnek a hírhedt slágert, a Dirrtyt vettük górcső alá, ami még 2002-ben, már majdnem kilenc éve mutatkozott be a nagyközönség előtt. Az énekesnő ezzel a dallal csillogtatta meg először komolyabban a dalszövegírói vénáját és még sok-sok testrészét, amivel végleg ledobta magáról a tinilány-stílust és a sokat takaró fehérneműket. A dal témájával nehéz is lett volna ezeket megtartani. Míg az első albumán Aguilera palackokban bújkáló szellemekről és a lányok igényeiről énekelt, itt már találkozhatunk olyan felnőttebb témákkal, mint a vedelés, asztalon táncolás, pohártörés és a bulizás reggel nyolcig.
Miután Aguilera Stripped című albuma során lassan de biztosan bebiztosította magát elegáns ringyónak, mászhatott is ki a szerepből, hiszen a vérlázítás helyett az jazz és blues zenét, félmeztelen csípőrángató fiúk helyett pedig a menyasszonyi szerepet választotta. Back To Basics albuma a 2006-os év egyik legnagyobb dobása lett és a húszas, harmincas, negyvenes évek zenei világával felfrissítette a zenei életet.
De hogy még véletlenül se higgyük azt, hogy Aguilera jókislány, az albumon helyet kapott a Still Dirrty, melyben bár ivászatról nem sok szó esik, azért az kiderül, hogy a fenékrázás sose fog távol állni a művésznőtől. Ezt bebizonyította múlt héten is.
Aztán eltelt még néhány év és tavaly Aguilera kiadta Bionic című albumát, melyet a közönség nagyobbik része inkább otthagyott a lemezboltokban. Az első kiadott dal, a Not Myself Tonight passzolhatott talán a legjobban ahhoz a részeges estéhez, melyből egy börtöni vizit lett. Christina nem önmaga ma este, sorra issza a feleseket és össze-vissza malackodik mindenkivel, közben bíztatva mindenkit arra, hogy őrüljön meg.
Anyagunk a követekző oldalon folytatódik!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.