Csendesülős varázslat Erika Kertésztől

Az gyönyörű a zenében, hogy az ember állhatatos keresgélés után mindig talál a hangulatához illő hallgatnivalót. Erika Kertész lemezéhez nem kell sokáig kutatni, mert ez egy homogén album, mely nem tolakodik, s nem akar más lenni, mint ami, egy remek jazz, soul, és funkyhangzásokat felvonultató chillout lemez.

Erika Kertész 2009 áprilisában talált rá zenésztársaira, akik E.K Avenue néven segítettek neki gondolatait a zene síkjára vetíteni. Az angol szövegeket Erika írta, míg a hangszerelést az E.K. Avenue tagjai végezték, főleg Szendőfi Péter, aki az ének szólamokat is magára vállalta.

Erika Kertész, bár semmi formabontót nem csinál, de azt mégis elbűvölően teszi. Kislányos bájjal formálja az angol szavakat melyek kissé idegennek hatnak az ő szájából. Nem az ő hibája, érződik rajta, hogy magyar az anyanyelve. Túl tiszta, túl kimunkált ahhoz, hogy maradandóvá váljék, és egy-egy furcsán kiejtett kifejezés egy olyan pluszt adjon a dalokhoz, ami miatt újra és újra képes vagyok meghallgatni. Sajnos valahol ez az állítás az egész Little Girl című lemezére igaz. Olyannyira gyönyörű, és sallangmentes, hogy már-már érdektelenségbe fullad. Tipikusan olyan muzsika, amit egy kávézóba, étterembe képzel el az ember aláfestésnek. Nem mászik az arcodba, nem akarja magára vonni a figyelmet, de a hiánya feltűnne nagyon is. Csendesülős, kertben borozgatós estéken jobb hallgatnivalót a magyar zenei kínálatból nehéz elképzelni, viszont azt még problémásabb vizionálnom, hogy otthon felkapjam a vizet azon, hogy nem találom a lemezét, mert azon van a kedvenc dalom. Egy rettentő korrekt iparos munka, gyönyörű hanggal, és mérhetetlenül profi, tehetséges zenészekkel megtámogatva.

A maga nemében hibátlan, és egyedül álló alkotás, ám mindig megszólal a kisördög ilyenkor, és kérdésekkel bombáz, hogy kinek is szól ez a lemez, és miért is volt erre szükség? A választ sajnos nem tudom, mint zenei élmény nem kápráztat el, nincsenek benn magaslatok, és mélységek, amik fenntartanák az érdeklődésemet. Elindul úgy középtájon, és úgy istenigazából nem is mozdul semerre. Ez a tény a lemez legnagyobb hátránya, és érdeme is egyben. Szenvedély nélkül, gyönyörűen, ám sápatag hangon dalol Erika, és nem zavar, ami egy nagy pozitívum lehet, ha valaki gondolkodni szeretne, vagy olvasgatni, de ha egy katartikus zenei élményre vágyna, akkor hanyagolja a kiadványt, mert a csalódás elkerülhetetlen.

Olyan, mint egy kényelmes öreg fotel, amibe jó lerogyni egy fárasztó nap estéjén, egy pokróccal, s valami olvasnivalóval. Belesüppedni a nagybetűs hangulatba, ami édesen körülölel és babusgat, amíg el nem szenderedsz.

- Kézdi Zsolt -

[2011.04.12.]