Shakira megtáncoltatta rajongóit budapesti koncertjén 

Május 5-én Shakira adott koncertet, latin fiesztát varázsolt az Aréna színpadára. A teltházasnak még jóindulattal sem nevezhető koncerten ezúttal a küzdőtér jóval telítettebb volt a hasonló kaliberű popsztárok koncertjeihez képes, és ez arra enged következtetni, hogy a közönség nagy része bulizni, táncolni jött. A latin díva hozta is táncos énjét, rengett a csípő, libbent a szoknya, lobogott a hajzuhatag.  

A bemelegítő DJ-nek nem igazán sikerült a közönséget feltüzelnie, de talán hiába is tette volna, mivel túl azon, hogy mindenki már a kolumbiai énekesnőt várta leginkább, még több mint fél órás – szükségtelennek tűnő – átszerelés következett, ami úgy tűnt, hogy lelombozta, lefárasztotta egy kicsit az embereket. Főleg a „brand-shop”-ban frissen vásárolt Shakira pólóban feszítő kisiskolás gyerekeket, akiket anya-apa magukkal hozott a koncertre (vagy talán fordítva történhetett?). A láthatóan elég nagy számban megjelent Magyarországon élő spanyolajkúak viszont fáradhatatlanul lobogtatták mexikói, venezuelai és egyéb zászlajukat, énekeltek és táncoltak, ha szólt a zene, ha nem.

Top formában

A meghirdetettekkel ellentétben nem „valamivel este nyolc után”, hanem fél órával kilenc után lépett színpadra Shakira, méghozzá a közönség soraiból, ami persze mindig tuti siker egy koncerten, hiszen azt az érzést kelti, hogy igencsak közel kerülhetünk egy világsztárhoz – ha csak pár pillanatra is. Öltözéke ekkor egy hatalmas rózsaszín díva-barbie estélyi ruhára emlékeztet, ami látványos ugyan, de nem igazán illik az énekesnőhöz. Biztosan az érzelgős nyitódal, a Pienso en Ti hangulatához választotta, és hogy még nagyobb legyen a kontraszt, amikor egy pillanat alatt lekerül a ruha, hogy a Why Wait című dalt már a vagány, dögös vadóc a lyukacsos arany topjában és fekete latex nadrágjában énekelje el.

Nem lehet túl sok ember a világon, aki három hatalmas kivetítővel megspékelt színpadra mer lépni ilyen öltözékben több ezer ember szeme láttára és még jól is áll neki: szépen domborodó fenék, nőiesen formás, mégis vékony, sportos, szexi test, ami mégis valahogy törékenynek látszik. Alacsonysága és bombanő mivolta főleg akkor szembetűnő, amikor a színpadra invitál néhány „hétköznapi” lányt az első sorokból egy röpke farriszálós tánctanfolyam erejéig. Nyílván ez is közvetlenségét volt hivatott igazolni, mégsem éreztem, hogy annyira egy hullámhosszon lenne velünk, a nagyérdeművel, vagy éppen mi vele.

Rockos, latinos, akusztikus, rap-es, electro-s

Az első, a közönség által is jól ismert slágere a Whenever, Wherever jól szólt, a zenekar beleadják apait-anyait, rockos, pörgős, és hogy még valamivel feldobják a számot, összemixelték az EMF Unbelievable című „örökzöldjével”, bár nem értettem, hogy mi szükség erre. Aztán bizonyítandó dalszerzői és gitáros képességeit is, előadta egyik dalát, amit elmondása szerint hazája, Venezuela egy strandján írt, az Inevitable-t. Ugyanúgy értetlenül álltam a Metallica „Nothing Else Matters” című dalának akusztikus hangszerkísérettel előadott latinos verziója előtt, amit erotikus táncmozdulataival fűszerezett meg a művésznő. Sajnos nem éreztem, hogy sikerült volna valami pluszt hozzátennie az eredetihez képest.

Közepes koncertközép

Amikor pedig már éppen azon tűnődtem, hogy „nocsak, nincsenek is háttértáncosok”, előbukkant egy leányzó és táncolt egy kicsit, amíg Shakira eltűnt, hogy átöltözzön egy az elsőhöz hasonlatos, ezüst színű, lyukacsos topba. Jöttek sorra a spanyol nyelvű dalok, a Despedida, a La Tortura és a legutóbbi albumának címadó dala a Sale el Sol. Kissé unalmassá vált a koncert, hiába rohangászott fel-alá és rázta a csinos fenekét az énekesnő, az első részben hatásosabbnak tűnt ez is. Aztán a közönség újra örülhetett egy olyan számnak, amit együtt énekelhetett a színpadon lévőkkel, hiszen a Loca egyszerű dallamát és szövegét mindenki követni tudja. Az eredeti verzióban szereplő (nagy kedvencem) Dizzie Rascal helyett a billentyűs raszta srác is jól hozta a rapet. A She Wolf című sláger sosem volt kedvencem és élőben sem kedveltem meg Shakira kiruccanását az electro világába. A kivetítőket stílusosan egy szám erejéig „Kraftwerk”-es látvánnyal borították.

Sok tánc, de nem a hangzás kárára

Ekkora már feltűnt, hogy a hangzás annyira egyenletes színvonalú, a sok mozgás és hastánc ellenére is egyforma, hogy egyre gyanúsabbá vált, hogy mennyi ebből a playback. Számomra már az is riasztó, ha egy élő előadás alatt a playback gondolata egyáltalán felmerül, pláne egy ilyen „szupersztár” koncertjén. A gyanú végig bennem maradt, de a ráadásszámok és a két gyönyörű fekete táncosnővel éneklő és táncoló, dzsungelszoknyás Shakira végül kiűzte a felesleges gondolatokat a fejemből, és jöhetett a buli a Hips Don’t Lie-ra. Aztán a dal, amit – velem együtt - mindenki legjobban várt: a Waka, Waka (This Time For Afrika). A színpadra felözönlik tízegynéhány fiatal és táncolgat a színpadon (mint azóta megtudtam, a „Táncolj Shakirával” internetes szavazóversen nyertesei). A látványt még fokozandó a fél küzdőtér fölé sűrű, színes konfetti felhőt fújnak, hogy aztán a rajongók biztosan katarzis élményével távozzanak az előadásról.

Afféle érdeklődő, de nem kifejezetten Shakiráért rajongó zene- és koncertkedvelőként valahogy végig hiányérzetem volt, nem alakult ki az a közvetlen kapcsolat az előadó és közönsége között, ami varázslatossá, igazán feledhetetlen élménnyé tesz egy koncertet. Lehet, hogy ha eljön hozzánk harmadszor is, újra megnézem, hátha majd akkor…

- Frk4muzik -

Ha bírod az énekesnőt, vagy ott voltál a koncertjén nyomj lent egy Tetsziket.

[2011.05.08.]