Döbbenet! Botrányos vége lett a születésnapi partynak
1500 fiatal tombolt egy születésnapi partin, miután az ünnepelt, egy 16 éves tinédzser publikus eseménnyé tetté a bulit a Facebook-oldalán. Mivel előzetesen 15 ezren jelezték, hogy részt vesznek az eseményen, az apa inkább kihívta a rendőséget. Az eredmény: egy kis utcai zavargás, 11 letartóztatás és egy sérült zsaru.
A hamburgi tini alaposan meglepődött, hogy 15 ezren visszajeleztek: ott lesznek a Facebookon beharangozott partiján, ezért szüleitől kért segítséget. (A közösségi portálon a felhasználók létrehozhatnak eseményt, ezt publikussá tehetik, vagy dönthetnek úgy, hogy csak barátaikat hívják meg - ezúttal valószínűsíthetően az előbbi történt.)
Pénteken délután aztán 1500 ünneplő tette tiszteletét a hamburgi, kertvárosi negyedben és önfeledten ünnepelni kezdték Thessát, a szülinapos hölgyet. A rendőrség 100 emberrel, kutyákkal vonult ki, és kordonnal vette körbe a házat - Thessa egyébként nem mert kimenni.
A tömeg egy darabig egészen jól elvolt, ittak, zenét hallgattak, azonban sötétedés után megtaláltak a rendőröket - kövekkel, üvegekkel dobálták a közegeket, tűzijáték-rakétákat lőttek közéjük. A hatóságok végül 11 ünneplőt tartóztattak le, egy zsaru megsérült az arcán, pár kert és kerítés tönkre ment - körülbelül ennyi a mérlege a pénteki partizásnak.
A rendőrségi szóvivő szárazon reagált a történtekre: az internetnek sajátos dinamikája van, ezért nem ártana elolvasni a felhasználási feltételeket a Facebookon.
Videó (1:00-tól indul a helyszíni beszámoló) az eseményről:
Fotó: spiegel.de
Szöveg: vasnepe.hu
[2011.06.06.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.