A hatodik éve együtt muzsikáló Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duó kihagyhatatlan színfoltja a magyar zenei palettának. A természetességtől fénylő, humorral teli, az embert magával sodró hangzuhatag havi dózisban kapható a Budapest Jazz Club falain belül. A júliusi klubkoncert alkalmával álomszigetbeli hangulatot megteremető „ketüttes” maradéktalanul kielégítette a jelenlévők minden akusztikus vágyát. A bulit követően az örökmosolygó énekesnőt kérdeztem…
A kétórás, rendes havi klubkoncertet a természetesség hatja át, no, meg persze Micheller Myrtill és Pintér Tibor zseniális aurája. Az énekesnő bája bevonzza még a legkomorabb embert is, így a Budapest Jazz Club közönsége az első hangtól kezdve, egytől egyig emelkedett állapotba kerül.
A humorral fűszerezett konferanszok, a dal közbeni beszólások olyan sodró lazaságot kölcsönöznek a műsornak már az elejétől fogva, ami maximális üzemmódba helyezi az ember belső motorját.
A kezdődal, a Hit The Road, Jack fergeteges lüktetése mellett, Myrtill eszméletlenül jól pozícionált, természetesen megszólaló hangja kábít el. Egy ízig-vérig nőt látok a színpadon, „tökös” orgánummal, miközben az az érzés fog el, mintha egy bárban, egymás vállát támasztva beszélgetnénk, nevetnénk, mivel egyik poént a másik után mondja. A színpad életre kel, mozog, vibrál, forog, maga is zenél. Audiovizuális terápia ez a javából.
Kint a szél finoman táncra bírja a leveleket, a teremben enyhe fülledtség terjeng, miközben érzem az olvadó jégkockát bizsergetően végigfolyni a hátamon.
A párját ritkító tehetséggel és technikai tudással megáldott énekművész szó szerint azt csinál a hangjával, amit csak akar. Mindemellett scatbajnok módjára pörög a nyelve.
Pintér Tiborral mindketten egyfajta hanyag eleganciával, ám közben vérprofi tudatossággal játszanak saját hangszerükön.
A The Autumn Leaves, a Rejoice, a Devil May Care, vagy a True Colors mesteri módon megcsillantják a két művész virtuozitását, felszínre hozzák a láthatatlan, tapinthatatlan mélységeket. A műsor összeállítása, felépítése hibátlan. Myrtill káprázatos íveket énekel, képileg megjelenik előttem egy gyönyörű szivárvány, ami felett elsiklik egy mesebeli madár. Tibor eközben laza és egyben míves mozdulatokkal pengeti a húrokat. Bensőséges, érzéki hangulatot teremtenek. Képzeletemben milliónyi gyertya gyúl lángra, a szikra pedig Myrtill isteni hangja. Mindkettőjükön látszik, hogy maximálisan élvezik, természetes, széles mosollyal játsszák végig a koncertet. Félreismerhetetlenül lejön egymásra hangoltságuk. Egy teljesen professzionális, érett, kidogozott, világklasszis performansznak vagyunk tanúi. A vokalista vulkanikus erővel, ám mértékkel és ízléssel adagolja a hangokat, az erő pedig nem feszítés, kiabálás vagy erőlködés, hanem egyszerű, tökéletes éneklés révén nyilvánul meg. Myrtill úgy énekel, mint ahogy egy normál, egészséges halandó lélegzik.
Végig extázisban vagyunk, a duó játéka egy vakációra emlékeztet valahol a karibi térségben vagy Hawaii-on: kint tombol a nyár, a közönség meg a duó keltette hullámokat lovagolja meg valamelyik lélegzetelállító partszakasz mellett. Szívem szerint bekiabálnám, hogy: Aloha, Myrtill!
Szállnak a hangjegyek, száll az idő…
A szünetben felfedezem az első magyarországi X-Faktor egyik fiatal, időközben felnőtt, megférfiasodott versenyzőjét, Spiriev Teot, aki – mint kiderül – Micheller Myrtill tanítványa. Nem bírom megállni, hogy ne tegyek fel neki néhány kérdést.
Hírek
