Ötórai jazz, nap mint nap 136. - csábulj el velünk
Ha szereti a jazzt, akkor azonnal írja fel a naptárjába: minden nap este 5 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű jazzmuzsika felvételét mutatják be. Emellett a legfrissebb híreket is megtalálja a videó melletti keretben. Sőt ha lemaradt az aktuális csemegéről, ne szomorkodjon, hiszen ha feliratkozik jazz-hírlevelünkre, akkor rendszeresen mailben megkapja az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a jazz egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Szerdánként Micheller Myrtill, jazzénekesnő ajánlatát élvezhetjük.
Dianne Reeves – G Blues
Igazi füstös, fekete jazz bluest hallgathatunk ma, élén egy kiváló jazz énekesnővel, aki talán a ma élők között az egyik legnagyobb. Hangi
adottságával, muzikalitásával, érzelem kifejezésével, improvizációs eszközeivel a leghitelesebben képviseli a mai amerikai jazz zenét. Igaz, ez
a felvétel 1987-ből való, ahol Dianne még csak 31 éves, de valahogy igen mély érettség árad abból, ahogyan énekel, muzsikál. Szerencsénkre a magyar közönség is hallhatta már őt nem is egyszer, s remélem, egyetértenek velem abban, hogy Dianne nagyon könnyen képes hallgatóit egy másik dimenzióba vinni a zene útján.
- zene.hu -
[2011.06.22.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.