Fergeteges show-t adott szeptember 16-án este a SYMA csarnokban a görög származású világsztár, Yanni. A közönséget mesés játékukkal elbűvölő, egytől-egyik csodazenészekből álló csapatot háromszor tapsolta vissza a többezres, eksztázisba került tömeg.
Sok évi várakozás után Budapestre látogatott a világhírű görög zongorista-zeneszerző, Yanni. Ahogy 1993-ban a Live At The Acropolis című koncertfilmjével – amelynek videováltozata minden idők második legnagyobb példányszámban eladott zenés videója lett – a nemzetközi porondra, úgy robban be színpadra lépésének első másodpercétől a budapesti SYMA csarnokba is. A mennyei harmóniák guruja rögtön az elején a felhők közti, szabad szárnyalás érzését közvetíti monumentális hatású zenéjével.
A vonósokból, fúvósokból, dobosokból, hárfásból és basszusgitárosból álló zenekar végig mintha örömzenélést folytatna, miközben pontosan megkomponált egységben működnek. A koncert keretein messzemenően túlmutató performansz folyamán, apránként derül fény arra, hogy a zenészek egytől-egyik szólóban is megállnák a helyüket. Innentől fogva fantázia nélkül is könnyedén elképzelhető az együttes hangzásuk, hatásuk.
Főhősünk pimasz lazasággal, ám egyúttal határozott mozdulatokkal megkoreografált módon pattan ki a futurisztikus konzolok képét mutató szintetizátorok mögül, s fut át a csillogó, szárnyas zongorához.
Újfent bizonyítékot nyer a tézis, miszerint a zene élvezete ragályos. A levegő vibrál a boldogságtól. A görög hangzásvilág Yanni zenéjének állandó kísérője, visszatérő motívuma. Egyszer lágy vizeken hajózunk Athén kikötője felé, majd egy hősi diadal fültanúi vagyunk, ami hirtelen egy olümposzi mámorünnepbe csap át, s még Zeusz sem veszi észre, hogy a szálakat a széles mosolyú Yanni mozgatja. Ezen a hetedhét országot bejáró, instrumentális utazáson több ezer ember lelke összeolvad.
A harmadik dal után magyarul köszönti hallgatóságát: „Jó estét, Budapest!” A szűnni nem akaró tapsokra minduntalan egy őszinte „Köszönöm!”-mel válaszol. Bevallja, hogy napok óta ezt a néhány magyar mondatot gyakorolja, s mindannyian otthon érzik magukat Magyarországon. Szerencsére Somogyi Zoltán kellemes orgánumát Yanninak kölcsönzi magyar nyelven.
Az édesanyjának írt, bensőséges Felitsa játszása közben láthatatlan angyali kórus kísért. A The End Of August egy szívbe markoló, idegsimogató melódia. A csarnokot a szeretet hangja öleli át, ritmusát, dobogását, lüktetését pedig Yanni szívverése adja meg. Meditáció ez a javából, megtisztulás. A lelkem a boldogságtól együtt sír a hegedűvel, miközben Mary Simpson vonójának húrjai az eszméletlen, koncentrált erőtől szétpattannak, a játék azonban folytatódik. Alexander Zhiroff csellista szólója éteri tánc és móka egyben. Férfi létemre ilyennek képzelem a többszörös orgazmust, hiszen még el sem múlt az egyik hullám, s már következik a második, a harmadik, a negyedik… A fénytechnikai megoldások teszik rá a habra a cseresznyét, még magasabb szintre emelve a produkciót.
A meglepetések sora azonban még folytatódik. „A következő dalt a Tiltott Városban adtam elő. Az a madár ihlette, amelynek a legcsodálatosabb hangja van, a pacsirta.” A Nightingale alatt a madár a koloratúrszoprán, Lauren Jelencovich elképesztően tiszta, erős és érzelmektől dús hangjában ölt testet.
Miközben a klasszikus, a görög-keleti, a rock- és a new age-zene fergeteges násza zajlik a színpadon, a kefi [a görög életérzés, amely számos formában jelenik meg a mindennapi életben, megidézve az öröm, a szenvedély, a lelkesedés, a tüzes hevesség hangulatát – a szerk.] valódi megtestesülésnek lehetünk tanúi.
Turbó gyógyterápián vagyunk, amelynek fázisai a koncert kezdetétől élesen kivehetőek: lélektisztítás, a szeretet genetikai bekódolása, a tökéletes boldogság állapotába való helyezés. A színpadon a nagy varázsló, aki valószínűleg önmaga sincsen tisztában megfoghatatlan képességével.
Az előadás a humort sem mellőzi. Yanni elmondása szerint a dobos „olyan, mint egy doboz bonbon: sosem tudni, pontosan mit kapsz”. Charlie Adams ugyanis magyar mezben díszeleg. „Mindig bennünk van a félsz, mi történik, ha rossz pólót vesz fel.” A leginkább dobszólóra épülő Marching Season alatt a dobos játék közben oldalra nyúl egy bögréért, amiből egyet kortyol, miközben a másik kezével pörgeti az ütőt.
A zeneterapeuta emlékeztet arra, hogy „sose felejtsünk el álmodni, mert az álmok valóra válnak. Mindannyian erősek vagyunk, csak higgyünk önmagunkban.”
A következő attrakció a paraguayi hárfás, Victor Espinola szólója. Olyan fürgén pattognak, úgy siklanak az ujjai, mintha egy kis pengetős gitárt tartana a kezében, majd artista módjára megpörgeti a levegőben ember nagyságú hangszerét, végül végigszántja a kezét a húrokon. A produkció fenomenális. Ha nem látom, hallom magam, nem hiszem el, hogy ilyen létezik.
…és még mindig lehet fokozni az élményt. „A most következő dal egyfajta ünnep, amihez a közönség részvétele szükségeltetik.” A szám közben a közönség felugrik a székekből, a rendezett sorokból előretódulva a színpad elé. A küzdőtéren való bolyba rendeződés a korábbi, lelki egység fizikai megnyilatkozása. A hangulat most hagyja el a Mount Everest csúcsát, a határ innentől fogva valóban a csillagos ég. Laurenhez immáron csatlakozik a másik bombasztikus hangi adottságokkal és vonzó külsővel megáldott Lisa Lavie. A színpadon egy ősrobbanás energiája szabadul fel, a közönség soraiból pedig az informatikai forradalom előtti idők öngyújtótengere helyett ezernyi mobiltelefon-kijelző fénye pislákol.
A tapsrengeteg és a lelátókon ülők okozta lábdübörgés három ráadást húz ki a művészekből. A The Storm [A vihar – a szerk.] című dal és a közönség megállíthatatlanul, együtt tombol.
Yanni őszintén osztja meg érzéseit: „Energiát jöttünk adni, és a tízszeresét kaptuk vissza. Jövőre is eljövünk. Mindannyian ugyanazok vagyunk, s erre bizonyíték a ma este. I love you. A világ nehéz időszakon megy keresztül, ám sosem veszítem el a hitemet az emberiségben.” Az utolsó, One Man’s Dream című dal közben a reflektorfény útját egy apró porszem keresztezi, amelynek fenséges szállingózása hatással van rám. Yanni ezen az estén milliárdnyi porszemet zúdít ránk, miközben fénye beragyogja a szíveinket. Zenéje összeolvad ezzel a fénnyel, a mosolygó görög pedig elbúcsúzik.
Kedves Krisztina!
Köszönöm kedves sorait! :-)
Yanni személyisége és zenéje valóban összekötött mindannyiunkat.
Sok hasonlóan tartalmas koncertet kívánok Önnek! Folytatódjon a varázslat! :-)
Kedves Iván, nem szeretek belépni regisztrálni mindenféle oldalakra, de ehhez regisztráltam. Mindenképpen közölni szerettem volna, hogy a szívemből és lelkemből szóltak a szavai. Ott voltam a koncerten édesanyámmal és mindkettőnkre nagy benyomást tett az este. Yanni zenéjét majdnem két évtizede ismerem, a tény, hogy eljött hozzánk, hatalmas csoda. Életem legszebb élő zenei élménye volt. Az Ön szavai pedig hűen fejezték ki, ami történt. Varázslat!!!
Hírek
