A Nightwish vasárnap Budapesten lép fel - jegyek ITT!
Négy év után ismét Magyarországon koncertezik a szimfonikus metálzene egyik legkiválóbb zenekara, a finn Nightwish; a csapat idén decemberben megjelenő új stúdióalbuma, az Imaginaerum turnéján 2012. április 29-én a Papp László Budapest Sportarénában játszik.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
A Nightwish-t 1996 nyarán álmodta meg Tuomas Holopainen billentyűs-dalszerző, aki együtt járt a helsinki Sibelius Akadémiára Tarja Turunen énekesnővel. Noha az alapító először akusztikus hangszerelésben gondolkodott, Turunen klasszikus, ugyanakkor erőteljes énekstílusa és gyönyörű hangja arra késztette, hogy a heavy metal felé forduljanak, dobbal és elektromos gitárral.
A klasszikus felállás Marco Hietela (basszusgitár), Emppu Vuorinen (gitár) és Jukka Nevalainen (dob) csatlakozásával alakult ki. A zenekar 2004-ig öt remek stúdióalbumot készített (Angels Fall First, Oceanborn, Wishmaster, Century Child, Once). 2005-ben egy helsinki koncert után - amelyen élőben rögzítették a később sokatmondóvá vált End of an Era (Egy korszak vége) című albumot - a négy férfi úgy döntött, Tarja nélkül folytatja.
Hosszas keresés után Anette Olzon személyében találták meg az új énekest: az immár vele rögzített és 2007-ben megjelent Dark Passion Play című album is hatalmas siker lett szerte a világban. A recept változatlan: megjegyezhető gitártémák, varázslatos billentyűfutamok, kiegészülve egy angyali női énekhanggal.
A szimfonikus metál egyedi hangzású zenekarának jövő áprilisi budapesti koncertje előtt a tervek szerint több felvezető zenekar is fellép majd, ezek közül eddig a szintén finn Battle Beast neve került nyilvánosságra.
Még több rock és metal hírért nyomj egy lájkot.
[2012.04.27.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.