Igazi tüzes hangulat alakult ki a román X Faktor szombati versenyén: a színpad kis híján a lángok martalékává vált. Miközben a T&L nevű együttes mindent beleadva produkálta magát a zsűri előtt, a színpad egyik, közönséghez közeli sarka kigyulladt.
A tüzet az együttes produkciója alatt robbantgatott tűzijáték okozta. A tüz először a terem plafonján ütött ki, az égő tetőzet egy része később a színpad közelébe esett. A lángok a színpadot is elérték, de az együttes mindebből semmit sem vett észre, nyomták tovább a zenét. A lángok közelében lévő közönség viszont egyre nagyobb hisztériát kapott, és a teremben a füst is kezdett egyre inkább szétterjedni.
A szervezőknek végül meg kellett szakítaniuk az adást, és kiürítették a termet. Mindössze fél óra alatt sikerült mindent elsimítani, és a show folytatódott. Egy blogger, Arhi, aki a közönség soraiban ült, elmondta, rövid szünet után visszaterelték őket a terembe, ahol nagy volt a por.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.