˝Amikor a Neoton belép a képbe, hátralépek egyet.˝ - Exkluzív interjú Csepregi Évával
A magyar könnyűzene elmúlt három évtizedének meghatározó zenekara, A Neoton Família Sztárjai látványban és hangzásban monumentális koncertre készülnek december 27-én, a Budapest Sportarénában. A mai napig példátlan népszerűségnek örvendő együttes énekesnője, Csepregi Éva őszintén vall múltról, jelenről a zene mindent elsöprő hullámainak tetejéről.
— Az 1972-es Ki mit tud? óta példaértékű pályát futott be. Mi táplálja a kortalanságát, az önben még mindig lángoló fiatalságot? — Ezek nagyon összefüggő dolgok. Azt szoktam mondani, hogy az ember tulajdonképpen azt viszi a színpadra, amilyen, és valószínűleg azt is hozza le onnan. A popzenében éppen az a szép, hogy valahogyan kialakul egy adott stílus, ami igazán akkor tud sikeres lenni, ha összefonódik az egyéniségekkel. Szerintem a Neoton Famíliában éppen ez történt. Amikor kerestük az utat, sok időt töltöttünk azzal, milyen zenét játszunk, ha ebből nagy sikert akarunk. Akkor kiderült, hogy van egy rendkívül jó szövegírónk, Hatvani Emese, van egy nagyszerű műhelyünk, Pásztor László, Jakab György, Végvári Ádám,Dobó Ferenc,Baracs János, a basszusgitárosunk. Ebben a Neoton-műhelyben gyakorlatilag testre szabtuk a dalokat, és azt hiszem, itt történt valahogy valami, ez pedig kötelez. A Neoton akkor divatos, fiatalos zenét játszott, ami még ma is elénekelhető, egyrészt mert olyanok a szövegek, hogy bárkihez tudnak szólni, másrészt csak azzal a szívvel lehet elénekelni azokat, amilyen akkor is volt. Amennyiben a dalok testre szabottak, akkor végül is stílus kérdése, hogy tovább vihető-e a színpadon. Persze válogatni kell. Azonban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rendkívül nagy a repertoárunk. Ebből kifolyólag némelyik számot egy idő után nem játsszuk, de nem mindig lehet kikerülni. Manapság A Neoton Família Sztárjai néven lépünk fel, és valahol vidéken volt egy koncertünk, ahol már a szerelés alatt elkezdték forszírozni, hogy ugye lesz a Yo-yo, mert itt volt Nagy Feró, ő is énekelte, és nekünk is el kell énekelni. Viszont nincsen benne a műsorban. A koncert végén – ráadás és tapsok után – feljött a polgármester, és megkért bennünket, hogy énekeljük el a Yo-yo-t. Azt hiszem, a Neotonnak a neve összefonódott egyfajta szórakoztatással, amit szeretnénk még ma is sugározni azzal, ahogy mi szeretjük, ahogy mi közvetítjük a dalokat, ezzel a fajta hitünkkel.
— A Neoton Família a fergeteges hangulatteremtés, a felhőtlen szórakoz(tat)ás emblematikus zenekara. A december 27-ei szuperkoncert a Budapest Sportarénában most még nagyobb távlatokat nyit a látványelemek teljes eszköztárának felvonultatásával. Milyen show-t láthatunk a 2011. év végén? Mi az üzenete? — A Minek ez a cirkusz? volt a Neoton Família legsikeresebb, több mint 400 ezer példányban elkelt albumának a címe. Egy időben szerettünk szlogeneket választani magunknak. A Marathon című számunknak az egyik sorát, a „40 ezer lépés a kedvetekért”-et például egy éven át választottuk; akkor minden arról szólt, hogy koncert a kedvetekért, dedikálás a kedvetekért, show a kedvetekért. Ám ez nemcsak a koncertre értendő, ahol természetesen lesz látvány, hanem maga az egész ország, az egész élet egy nagy cirkusz. A cím valahol egy kicsit ironikus megjegyzés mindarra, ami körülöttünk zajlik, amellett, hogy a Neotonnak egy dala. Az, hogy mostanság a magyar előadók is szeretnek az Arénában fellépni, vállalják a megmérettetést, az azért is van, mert ott végre lehet egy látványt produkálni. Rengeteg koncertünk volt az év során, ami a Népstadion óta folyamatos. Természetesen nem mindig van alkalom egy show-ra, de most lesz. Április 05-én volt a Művészetek Palotájában egy nagy unplugged-koncertünk, ami olyan sikeres volt, hogy ide is szeretnénk becsempészni ezt a hangulatot. A koncert első fele inkább a rock jegyében zajlik, a közepén egy csendesebb unplugged rész, ahol egy szimfonikus nagyzenekar fog kísérni minket, és akkor a végén lesz egy diszkós buli.
— Régi dalok új köntösben? — Nem, régi köntösben. A cél, hogy szóljanak ugyanúgy, ahogy egykor. Szerintem az átdolgozások nem tesznek jót a Neoton-daloknak. Úgy tapasztaltam, aki abba fogott, hogy Neoton számokat modernizáljon, az rosszul járt. Ez a kosár akkor hozza el a sikert, ha a dalok úgy szólnak, ahogy régen. Akármikor felteszünk egy Neoton-lemezt, a mai napig jól szól. Egyetlenegy dolgot sajnálok, hogy az egy időben oly divatos, szintetikus hangszerek egy pillanatra elcsábították a Neotont.
— A Neoton motorja továbbra is teljes erővel hajtja a gépezetet. Az együttes mitől ilyen nép- és időszerű? — Ezt én is sokszor megkérdeztem magamtól. Két évvel ezelőtt megjelent a Napraforgó című, életrajzi könyvem, fókuszálva a Neoton Familia történetére. Ennek kapcsán nagyon sok mindent kibányásztam magamból, hogy megfejtsem, mi is volt ennek a titka. Azt hiszem, elsősorban az, ahogy elkezdtünk igazán gondolkodni azon, hogyan tudnánk sikeresek lenni. Az első gondolat az volt – és ez nem tőlünk származott, hanem a menedzserünktől, Erdős Pétertől, – hogy közönséget kell találni. Meg kell találni azt, akihez szólni akarunk. Ez talán egy jó útmutató lehet a mai fiatal előadóknak, mert e nélkül nincsen siker. Amikor megtaláltuk ezeket az embereket, akkor sem volt könnyű a helyzet, hiszen a Piramis és a „csövesek”, a rock voltak divatosak, ilyen fiúkból-lányokból álló vegyes társaság, akik énekelnek, táncolnak a színpadon, nem volt korábban. Tehát akkor sem volt könnyű – valószínűleg soha nem könnyű. Kell egy ember, aki látja, érzi a közeget. Erdős Péter nagyon érezte, és azt mondta, hogy énekeljünk azoknak, akik családban élnek, szeretik a szüleiket, összetartanak, akiknek céljaik vannak, amolyan konszolidáltabb emberek. A „csöveseknek” van zenekaruk, ők mindig meg is találják, jó is, hogy van, de tőlünk nem lenne hiteles; a legfontosabb pontja ennek az egésznek pedig a hitelesség.
Ajánlunk egy jó koncertet!
- Szerintem az ember azoknak tud szólni leginkább, akik hasonszőrűek. Ezért van az, hogy valószínűleg soha nem lesz kimondottan világsztárunk, mert nem érezzük azoknak a külföldi fiataloknak, vagy nem annyira fiataloknak a világát, hogy az üzenetünket át tudjuk adni. A popzene azért olyan csodálatos, mert rengeteg lábon áll: először is ott van maga a zene, aztán ki hogyan tud énekelni, mi az üzenet, ki a közönség, amelyik ezt befogadja, és még kell valami különleges dolog, ami miatt elvarázsol tömegeket. Úgyhogy szerintem megtaláltuk a magyar közönség azon rétegét, amelyet sikerült megőrizni magunknak.
— A populáris vonalból talán a Neotonnak volt/van a legtöbb koncertje. Számszerűleg nyilvántartja még a fellépéseket? — Ó nem. Utána lehetne nézni, mert a naplóimat őrzöm, ezeket elő tudnám bányászni. Az biztos, hogy a nyáron nagyon sok koncertünk volt.
— De mondjuk, így hasraütésszerűen, a kezdetek óta ezer felett van a koncertek száma? — A kezdetek óta szerintem sokkal több. 1979-től kezdtünk el igazán koncertezni; akkor készült el a Napraforgó, a Santa Mariás lemezünk. Ez a több mint 30 év nagyon sok idő. Annak idején még követhető volt, mert évente volt két-három turnénk, az év többi részét pedig lemezkészítéssel töltöttük, vagy külföldön voltunk. Talán 1980-ban voltunk a legtöbbet külföldön: Spanyolország, Japán, a Szovjetunió, az NDK és Bulgária.
Milyen érdekes az élet, hogy most visszamegyünk Moszkvába. Az orosz közönség szavazott be bennünket egy retrofesztiválra, ahol a nyolcvanas évek krémjével – Village People, Boney M, Dschinghis Khan, C.C. Catch, Belinda Carlisle, Modern Talking – lépünk fel. Nyilván nem véletlen, hogy a Marathonra esett a választás, hiszen balalajkával kezdődik, illetve van benne egy kozák kórus. Fantasztikus érzés lesz visszamenni Moszkvába. A múltkor például dvd-n megnéztem Paul McCartney a Vörös téren adott koncertjét. Elsírtam magamat. Hihetetlen, hogy ezt megértük.
— A szakmailag és emberileg is kiváló zenészházaspár, azaz Lukács Andrea és Lukács László mivel színesítik a Neoton-palettát? — Ebből is látszik, hogy a Família olyan, mint egy nagy család, hiszen a fiam dobol, Andiék házaspár, mi meg Ádámékkal, mintha házasok lennénk. Andi és Laci nagyszerű zenészek, akik bejárták az egész világot, és ezzel a fantasztikus rutinnal szálltak be már nagyon régen a Família Sztárjaiba. Andi azért is fontos pontja az egésznek, mert egy nagyszerűen képzett zenész. Az egy dolog, hogy a közreműködőknek az összes kottát ő gyártja, minden vokált ő ír le már a próbákon, ő hangszereli a vonósokat és a fúvósokat, a koncerteken emellett a zongoristánk, és ő énekel velem. Egy olyan hangot találtunk meg benne, aki abszolút a segítségemre van. Laci mint gitáros számtalanszor bizonyított, hiszen kiváló, képzett gitáros, a férfi vokál egyik erőssége. Ők ketten nagyon sokat tesznek hozzá a zenéhez. Teljes mértékben családtaggá váltak.
— Önálló produkciója milyen vonalat képvisel, mennyire tudott elrugaszkodni a Neotontól? A közönség szólistaként is elfogadja? — Azt hiszem, amikor elindult az önálló vonal, akkor csak néztem, Péter miért akarja, hogy szólólemezem legyen. A Neotonban nagyon komoly csapatmunka folyt, nagyon kellett igazodni ahhoz az image-hez. A szolisztikus vonal az elején nagyon összefonódott a Neotonnal; a Párizsi lányról, a Szeret vagy nem szeretről mindenki azt hiszi, hogy Neoton-dal – és ez így van rendjén –, pedig ezek a szólóvonal termései. A szétválás után egy új utat kerestem magamnak, amit akkor meg is találtam. Egy kicsit másfele vitt engem, és éppen ezért nem nagyon vesszük bele ezeket a dalokat a Neoton műsorába. Megmondom őszintén, hogy amikor a Neoton Família belép a képbe, hátralépek egyet. Azért sok minden egyesül ebben a névben, amibe a régiek is beletartoznak, akkor is, ha ők most nincsenek velünk.
Siess még van jegy a Neoton Família Aréna koncertjére!
— Mi történik 220 felett? — Az élet mindig hoz valamit, egy újabb fogaskereket, ami továbblendíti a szekeret. Két évvel ezelőtt például kaptunk egy ajándékot: az Operettszínházban létrejött Szép nyári nap című Neoton-musical egy ismertséget okozott megint, mivel a dalaink eljutottak a fiatalabb korosztályhoz. A 220 felett egy nagyon nagy, egy rendkívüli elsodró tempó, amivel nem könnyű megbirkózni.
Hírek
