Nem retro, örömzene!
Ha az első buli jól sikerül, miért ne lehetne megismételni? Valahogy így gondolkodhatott Papp Gyula, a Hammond- orgona és a fekete-fehér billentyűk kiváló tudora, mikor a novemberi jam session meglepetésszerű sikere után immár hagyományteremtő célzattal a Petőfi Csarnok kávézójába invitálta egykori harcostársait, valamint az ifjabb generáció nem kevésbé tehetséges muzsikusait.
A házigazda ezúttal is a Papp-Sárdy NBB, akinek első albumán túl, a másodikra készülődve bőven van miből válogatnia a repertoárt illetően. A névadókon kívül vendégként ott penget Mogyorósi László is egy hozzá köthető nóta okán. S, ha már amúgy is a színpadon van, ott is marad, hiszen épp a tragikus sorsú pályatársról, Barta Tamásról emlékeznek meg. Sajnos, mint tudjuk, az egykori LGT gitáros nem, szerzeménye viszont halhatatlan; az új köntösbe öltöztetett gyönyörű opusz, a Vallomás most Barbara bársonyos hangján csendül fel.
Persze ez még az előjáték, a java, csak ezután következik. A képzeletbeli staféta bot a hatvanat csak nemrég betöltött házigazda ötletére vándorol a kiérdemesült muzsikusoktól a tehetséges fiatalokhoz – jó kis örömzene keretében. Olyan örömzene, amely a hatvanas-hetvenes években szinte mindennapos jelenségként ivódott be a köztudatba; egyáltalán nem melléktermékként életre szóló barátságokkal, vagy zenekari összekovácsolódásokkal. Papp Gyula és Pataki László is ilyen jam-session-ön ismerkedtek össze, akkor egyikük sem gondolta, hogy több mint négy évtized múltán, barátokként újra közös színpadon feszülnek neki a billentyűknek. A Papp-Sárdy NBB ritmusszekciója precíz, ugyanakkor beton kemény alapokat biztosít Szebelédi Zsolt dobos és Tarnai Dániel bőgős személyében, Móczár László gitáros is a helyén marad. Mogyi úgyszintén, Gyula hamar átadja a helyét a Hammond mögött egykori tanítványának, Horváth Zsoltnak (Deák Bill Blues Band). A frontra nem kisebb egyéniség érkezik, mint a nagy idők nagy tanúja, a fuvolalovag Török Ádám, hogy átnyújtsák közös ajándékukat a Feelin’ Allright-ot. Pataki igazán otthon érezheti magát, hiszen anno elképzelhetetlen volt Syrius buli a dzsessz-rock átirat nélkül. Fuvola, billentyűk, Török bácsi katartikus éneke – meg is adja becsülettel a session induló löketét. Az egykori RABB himnusz, a Hívj fel baby! lendületes rock and rollja már páros lábbal lök hanyatt, szinte minden hangszeres önfeledten lubickolhat az improvizáció hullámmedencéjében. Premecz Matyi, aki különböző dzsessz rock formációkkal már bizonyított, rövid, de velős Hammond futamaival hamar belopja magát a hallgatóság szívébe. Kalmusz Józsi, aki viszont régi motoros a szakmában, egy tradicionális bluest hoz; az orgona mögött most Szabó Zsoltot találjuk, a várpalotai Fillmore Est (Allmann Brothers tribute zenekar) billentyűsét. A Gimme Some A Lovin’ (ahogy annak idején mondták: kiviszem a lavórt) szinte kínálja magát a jamre: az Ismerős Arcok nagyszerű fúvósa Tánczos „Stewie” István rögtönöz rá egy tenor szaxofon aláfestést, miközben a Fillmore Est gitárosa Horváth Péter birkózik a kontakthibás gitárkábellel. Szerencsére azért kapunk egy kis ízelítőt bluesos ihletésű húrkezeléséből.
Olyan tumultus alakul ki a tekintélyes billentyűs hangszer mögött, hogy a tulajdonos és házigazda Papp Gyuszi a környékére sem fér. Hogyan is férne, mikor a beindult fiatalok, Horváth Zsolti és Premecz Matyi már szép egyetértésben négy kézzel dolgoznak a hangszerek királynőjén és a digitális billentyűkön, miközben a basszusgitárnál feltűnik egy újabb ifjú titán, Laczkó Csaba. Noha Barbara szerint saját zenekara „nem blues band” (NBB), különleges orgánumán mégis hátborzongatóan szólalnak meg a tradicionális dallamok. A hosszúra nyúlt sessionbe még belefér Szebelédi Zsolt saját szerzeményeinek interpretálása is, aki dobját most akusztikus gitárra váltja. Stiwie-ről hamar kiderül, hogy nem csak fúvósként, de énekesként is megállja a helyét, amint besegít Zsolt produkciójába.
A jam, vagy inkább örömzene nyitottá, befogadóvá, elfogadóvá tesz. Az öncélú magamutogatásnak itt nincs helye, jól tudja ezt minden fellépő muzsikus. A hatodik X-t és környékét tipró, sokat megélt rock és blues zenészek átadott stafétája a zene szeretetén és tiszteletén kívül ezt a fontos üzenet is hordozza.
- Hegedűs István -
[2012.01.04.]