Pont középre: egy nagyon szőrős klip a Superbuttól
A neten már látható, a tévében pedig jövő hétfőn debütál a Superbutt új klipje, a Pont középre. A dal a zenekar ősszel megjelent Music For Animals című dupla albumának kettes korongján szereplő, négy magyar nyelvű tétel egyike, a videót Jeli András rendezte, az operatőr Lukács Dávid volt.
A Superbutt élőben viszonylag ritkán látható mostanában itthon, ezért hátha van, aki örül egy magyar számra készült kisfilmnek, amiről valószínűleg mindenkinek annyi fog majd eszébe jutni, hogy "ja igen, az a szőrös klip".
“A szőr valójában afrik, azaz bútorbelső, amit órákon keresztül, gyakorlatilag szálanként kellett felragasztani, de ha másért nem, az élményért megérte. A műköröm ezzel szemben a kínok kínja, kevés keservesebb érzés képzelhető el.” – avat be minket Vörös András, a zenekar forntembere. “Semmit nem tudtam megfogni, etetni és itatni is úgy kellett a forgatás órái alatt, és azt most nem is részletezném, hogy mit éltem át, amikor a körmökkel és a teljes makeuppal a testemen egyszer meg kellett látogatnom a mellékhelyiséget, pedig csak az apróbb szükség vitt oda”- tér ki az intimusabb részekre a frontember, aki egyébként a The Moog februárban megjelenő új klipjében is feltűnik egy villanásra, mint kidobóember, ott azonban öltönyben.
Hogy egyik szebb látvány-e, mint a másik, ki tudja, a Superbutt videója mindenesetre itt nézhető meg:
[2012.01.19.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.