A legjobbak közé várják Tim McGraw-t és az Isten Bárányát
Az elmúlt hetek viszonylag kevés album megjelenése után, kedden egy sereg új tétel került a boltok polcaira. Nyilvánvalóan mind azért küzd, hogy a jövő heti Billbord 200 legjobbjai között foglaljon el pozíciót.
Míg a szakma szakértői szerint Adele 21 című lemeze kész a 18. hetet is a lista élén tölteni – nem egymást követő heteket tekintve -, addig Tim McGraw Emotional Traffic című korongja az élvonal második helyére kerülhet. Bennfentesek sejteni vélik ugyanis, hogy az elmúlt hetek végére – vasárnapi zárással - az album 60-65 ezer példányban kelt el.
Az új anyag az utolsó munkája, amit a Curb Records-al készített, miután egy bíróság még novemberben úgy határozott, hogy McGraw szabadon szerződhet egy másik kiadóhoz (vagy kiadhatja a saját dalait) a Curb engedélye nélkül.
Íme egy korábbi, Taylor Swifttel közösen rögzített McGraw szerzemény:
A kiadó volt egyébként az amerikai country énekes és színész mondhatni második otthona a sztár több mint két évtizedes karrierje alatt.
A várakozások szerint a Lamb of God, azaz Isten Báránya nevű rockbanda a harmadik vagy a negyedik helyen debütálhat a Billboard 200-as listáján, miután a Resolution eladásait 50 ezer példány körül saccolják. Utánuk a következő nagy belépő lehet a Grammy jelöltjeinek 2012-es összeállítása. A régóta futó sorozat legújabb darabjának az értékesítési mutatóit szintén 50 ezer példánykörül várják a zeneipar szakértői.
Csatlakozz, ha szereted a zenét.
A jövő hét többi magasan debütáló albumai lehetnek Ingrid Michaelson Human Again-je, Kellie Pickler 100 Proof-ja, Kari Jobe Where I Find You-ja és Seal Soul 2 című nagylemeze.
Utóbbi előadóról nemrég kiderült, idillinek és tökéletesnek kikiáltott házassága véget ért a szupermodellként és televíziós műsorvezetőként is ismert Heidi Klummal. A sztárok a róluk terjengő pletykák megjelenése után közleményben erősítették meg a hírt: hét házasságban eltöltött év után úgy döntöttek, külön válnak, de továbbra is nagyon szeretik és tisztelik egymást. Gyermekeik védelme érdekében a nyilvánosságot arra kérték, a továbbiakban tartsák tiszteletben magánéletüket.
A legújabb Billbord 200 top 10-es listája várhatóan február 1-jén jelenik majd meg.
-kiko-
[2012.01.30.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.