Tavaly november óta megy a találgatás, mi lesz Adele hangjával torokműtétje után? Orvosai szigorú pihenésre intették az énekesnőt, miután többször bevérzett a torka, és a műtét elkerülhetetlenné vált. Mára azonban Adele meggyógyult, sőt azt is bejelentette: fellép a februári Grammy gálán.
A londoni sztár nem lépett fel azóta, hogy tavaly év végén megoperálták az Egyesült Államokban állandósulni látszó torokvérzései miatt, amit mint utólag kiderült, egy polip okozott.
A 23 éves énekesnő ezért most rettentően büszke rá, hogy a jövő hónapban megrendezendő díjkiosztón aktív szerepet vállalhat. Adelet egyébként hat kategóriában jelölték az Arany Gramofonra, egyebek közt az Év Felvétele kategóriában a Rolling In The Deepért.
Egy közleményben a fiatal díva a következőket írta: „Abszolút megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen est részese lehetek, ráadásul ez lesz az első fellépésem hónapok óta, szóval nagyon izgatott vagyok és persze idegölő is ez az egész, de mi más lenne jobb alkalom a visszatérésre.”
Tavaly októberben jelentették be, hogy Adele törölte az összes koncertjét és nyilvános fellépését addig, míg az állapota rendbe nem jön.
Adele
Adele 2011-ben megdöntötte az Egyesült Államok slágerlistáinak rekordjait Rolling In The Deep című dalával, valamint hatalmas sikerű albumával, a 21-gyel. Utóbbi 5,8 millió darabbal az Államok legnagyobb példányszámban eladott lemeze lett - a Nielsen SoundScan jelentése szerint.
Csatlakozz, ha szereted a zenét.
Múlt héten Adele beállította újabb amerikai rekordját, miután 17. hete vezeti a Billboard 200-as albumlistáját a 21-gyel.
Az Egyesült Királyságban az énekesnő legutóbbi lemeze több hetet töltött az első helyen, mint bármely más előadóé 1971 óta. A korong 19 hete – nem egymást követően – áll a listák élén, több mint 9 millió darabot adtak el belőle.
A Grammy-gálán az - egyébként Grammy-díjas – énekesnő mellett fellép majd Sir Paul McCartney, Nicki Minaj és Taylor Swift is. Rihanna a Coldplay oldalán tűnik majd fel – a Princess In China című dalt adják majd elő közösen.
-kiko/fotó:PA-
[2012.02.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.